Egy 1798-as levélben maga a tihanyi apát hívta fel a figyelmet arra, hogy a Balaton iszapjában kimosható méretű drágakőszemcsék és arany is található. Az apát tanulmányozta rómaiak levelezését, akik a maguk idejében élénk érdeklődést tanúsítottak a tó nemesfémtartalma iránt, miután az ottani aranymosók (aranyászok) az ókorban gyakran bukkantak arrafelé aranyra .

Egy évszázaddal később Hollósvári Imre bányamérnök 1907-ben a Budapesti Hírlapban egy tudományos cikkben közzétette megállapításait. Az aranyászokkal még a 20. század elején is keresték az értékes fémet, és a tó 61 különféle helyéről vettek neki 10-10 kilogrammnyi iszapmintát – ezek pedig egytől-egyig aranyat tartalmaztak.

Az aranyászok sáraranynak nevezik ezt az iszapban fellelhető, igen finom pikkelyformájú előfordulást. A balatoni mintákban 100 kilogrammonként két szem sárarany volt, amiből 1000 szem kell ahhoz, hogy egy grammnyi aranyat kapjunk. Ez azt jelenti, hogy egyetlen gramm aranyhoz öt vasúti kocsi, 50 tonnányi tartalmát kellene végigszitálni.

Hollósvári részletes számításai szerint a Balatonban 120 tonna 23 karátos aranyat lehetne találni, ez mai árfolyamon kilogrammonként nagyjából 15 millió forintot ér, ami 120 tonna esetében 1800 milliárd forintot tenne ki. A szakemberek szerint azonban nem lenne rentábilis a felszínre hozatala, hiszen a 6 milliárd tonna, tömörödött kőzet átvizsgálása többe kerülne, mint 1800 milliárd forint.

A Balaton és környéke tó mélyén található aranykincsen kívül számos, régészeti kuriózumnak számító leletet is rejt, szakemberek azonban mindenkit óva intenek attól, hogy felcsapjon amatőr kincsvadásznak. Magyarországon ugyanis bármilyen régészeti feltárás engedélyhez kötött, és minden régészeti érték, amit a földben vagy a víz alatt találunk, az állam tulajdona.