Képet ne várjanak – a kamera rögzítette –  nem egy kóbor eb volt  – az edelényi városházán

Fotót nem mellékelünk. Mármint az eseményhez.

Ha az alábbiakat elolvassák, meg fogják érteni, miért.

Ma dél tájban a városháza ügyfélterének az egyik dolgozója jelezte, hogy már tudják, mitől van úgy egy órája büdös: valaki odacsinált a pultokkal szembeni széksor mögé.

Kezdetben ment a tanakodás, hogy egy kóbor állat-e a vétkes, de ezt hamar kizárták, mert az egyébként nem kóbor, csak kísérő kutyák valamiért nem szoktak beóvakodni.

Úgy tudjuk, az ügyféltér kamerája által készített felvétel aztán mindent megmutatott. Az ügyét intéző nő (vagy csak a fiatalabb nőt kísérő és a kisebbikkel megbízott) a széksor mögé bujtatta a vele ott lévő gyermeket, hogy ő elintézze a dolgát, közben gondosan igyekezett eltakarni teste egész valójával.

Velük átellenben úgy három méter távolságban, a folyosón ott volt (és van is) a WC. Igaz, ki van írva, hogy a kulcsot legyenek szívesek elkérni a portán.

A városháza a felvétel alapján várhatóan feljelentést tesz a közösségi magatartást súlyosan megsértő nővel szemben.

Történt mindez Edelényben – az írás most érkezett.