Ugrott a tárgyalás – majd a nagy októberben folytatódik – az ügy irodalma a gráfon visszakereshető

Májusban volt az utolsó tárgyalás abban a bizonyos megállási ügyemben, amelynek a következményeként én húztam a rövidebbet. Aki nem tudja miről írok, s kiváncsi itt a gráfon megtalálja az ezzel kapcsolatos irodalmat. Különben ne fárasszák magukat. Ez már csak nekem fontos, jó lenne már fellélegezni, túl lenni ezen a gyötrő rémálmon. Elég annyit mondanom, hogy megvertek, megbilincseltek, megrágalmaztak és az ügyem mint a nyúlós rétestészta tovább dagad. Mára fél tizenegyre hírdették meg a következő tárgyalást, az idézettek mind megjelentek, kivéve egy úrat aki beteget jelentett. Majd ateremben a szokásos adategyeztetés után a bírónő betegsége miatt azonnal elhalasztották a tárgyalást október 22.re.  Csupán azért teszem közzé mert, ismerőseim barátaim előre megkértek, hogy még ma este tájékoztassam őket a fejleményekről. Most ezt is letudtam. Különben a nyár eleje óta ez lett volna a legfontosabb programom. A naptáramban piros nagybetűkkel bejelöltem, hogy még véletlenül se feledkezzek meg erről. Minden ügyemet, utazásomat ehhez a naphoz igazítottam. Hiába, az élet már ilyen. Most várhatom a nagy októbert. Egyébként az ügyvédem szerint még cirka két év simán benne van ebben. Főleg akkor ha a jövő hónapban meg járványveszély miatt rendelik el a tárgyalási szünetet. Bár zoomon is mehetne, de nem biztos, hogy úgy elég praktikus lenne egy ilyen meghallgatás.

Különben többen kérdezték, mit bánkodom. Egyszer csak majd vége lesz. Nos, számukra mondom, hogy terheltnek vádlottnak lenni ilyen hosszú távon sok sok apró, de lényeges hátrányokkal jár.Nem sorolom fel az összest, aki hasonló cipőben gyalogol az úgy is tudja.