Búcsúztatása pénteken 11 órakor az avasi református temetőben -Elhunyt Kőváriné, Páva Mária színésznő – játszott a Miskolci Nemzeti Színházban is
Páva

Mint korábban írtuk Marika hamvasztás utáni búcsúztatása most pénteken 11 órakor lesz az Avasi református temetőben volt férje Kővári István sírjánál.  Hangó István nagytiszteletű lelkész úr búcsúztatja mindkettőjüket.

Hosszan tartó súlyos betegség után ma reggelre virradóra 75 esztendős korában elhunyt Kővári Istvánné, Páva Mária. Akik ismerték, szerették tudják, hogy Mezőcsáton született és különös tehetséggel áldotta meg a Teremtő. Szinte felvételi nélkül került be a budapesti artistaiskolába ahol nagy jövőt jósoltak neki. Itt került kapcsolatba a művészvilággal.

Több vidéki színházban, a Békéscsabai, a Szolnoki és a Miskolciban is sok szerepet kapott. Itt a balett és a tánckarban is magas művészi teljesítményt nyújtott. Ezen kívül számos magyar filmben is szerepelt. Hagyatékában nagyon sok fotó található, amelynek helye lenne a miskolci színházi múzeumban. Utoljára a Bársony János utcai lakos volt, majd a miskolci Máltai szeretetotthonban lakott, ahol gondosan ápolták élete utolsó napjáig.

Egy filmszerepében
Páva Mária az Aladin csodalámpásában

Hamvasztás utáni temetéséről később intézkednek.