A Géniusz standnál kezdtem a dedikálást- nem maradt el a sikerélmény – jutott a dícséretből is

Hiába a könyvnap se már a régi. Nekem is lelombozódik a kedvem, amikor egy betérek egy könyváruházba, minek firkálok, hiszen már minden megírtak előlem. Könyvgyűjtő voltam, bűszke voltam a kollekciómra majd mostanra rájöttem még egy élet is kevés lenne mindet elolvasni amit idáig felhalmoztam. Ráaadásul javarészt minden letölthető az internet felhőiből.

Jut esztembe ma háromtól egy órát ücsörögtem, hogy dedikálhassak az Erzsébet téren. Nagy csorba nem esett a maradék tekintélyemen annak ellenére, hogy elsőként vetettek be a platzon. Jöttek mentek, beszélgettek, megismertek és hozták a megvásárolt műveimet, hogy szignáljam. Megmondom az őszintét, jól esett. Főleg amikor elmondták, hiányzik az Északból a szokásos heti búsongásom.  Örülnek, hogy a Miskolci Naplóban viszont visszatértem. Térhettem.

Kérdezgették miért nem a megyei lapba írok. Csak. Rajtam nem múlna, de …. ötven év után úgy jöttem el, hogy az íróasztal fiókomat se takaríthattam ki. Bánt, de ki nem szarja le. Mondjuk akik ismernek tanusíthatják mint elsőszámú vezető soha senkit nem bocsájtottam el. Nem rúgtam ki, s ha megesett másnapra már megenyhültem. Barátaim mondják, s el kell hinnem, a világ nem áll meg, a föld csak forog vannak dolgok amelyeket józan ésszel újragondolva , érdemes elengedni.

Egyébként az olvasótáborom egyáltalán nem csökkent, sőt nőtt. Persze senki ne gondolja, hogy a könyvkiadásban , a hozzám hasonló szinten firkálóknak ömlik a lé. A pénz, a haszon a hirdetésben a támogatásokban sejlik fel. Ha akadnak  szponzorok vagy a Nemzeti Kultúrális Alap méltónak talál, hogy a hónod alá nyúljon akkor márnem fizetsz rá. Megjegyzem, volt idő amikor a korábbi polgármester és helyettesei minden könyvem kiadásához beszálltak és az NKA se hagyott cserbe amíg Balog Zoltán nagytiszteletű miniszter gazdálkodott az emberi erőforásokkal.