Piaci zsírégetők a Búzán – egy másik változatban – amikor az elnök úr beugrott a városházára is

 

Túl vagyunk a szokás reggeli lapindítón, mikor megcsörren a telefonom. A polgármester keres, hogy találkozzunk a Búza téri piacon, mert hamarosan ott lesz a szlovák köztársasági elnök. Mire odaérünk Vantal Gyula, a közterületi főnök kapkodva seperteti a placcot, brigádban takarítják a vásárcsarnok standjai közötti utakat. A konténer körül is eltűnik az összes mocsok és sebtében elhajtják a cici-cigit skandáló neppereket. Terítenek a piacfelügyelőség irodájában, de feleslegesen. A köztársasági elnök kérése megfellebbezhetetlen, ő bizony ott állva lacipecsenyézik. Talán a kiskését is előveszi miközben sült tarját és kolbászt, hurkát választ magának csípős savanyúsággal. Majd a mustárra is gusztusa támad. A két piaci nagyfőnök – a régi fotók tanúsága szerint testőrökként állnak mögé. Kobold Tamás se kéreti magát, végül mi alkalmi krónikások se hiába csurgatjuk a nyálunkat. A kormányőrök nélküli elnök minden protokollt, etikettet felrúgva teli szájjal meséli, korábban is megfordult már itt. Inkognitóban. A sofőrje is megerősíti erre a látogatásra, gyúrnak már egy hete.  Közben nemzeti módon filozofálunk, mi a különbség, a Laci, a cigány és a tordai pecsenye között. Polgármesterünk eldönti, igazából nem sok., semmi. Hogy ki fizet, Schuszter elnök úr mindenkit megelőz. Hiába nem akarják elvenni a pénzt ott, hagyja a sütöde könyöklőjén. Mondja, nem utoljára jár itt.

Magam is régóta favorizálom a lacipecsenyés sort. Máig is az orromban érzem azt a sült zsírral, olajjal vegyített illatot. Nem szagot, illatot. Gyerekként, édesanyám kezét fogva gyakran elmegyünk arra, de zsíros kenyéren, s lángoson kívül mást nem kapok. Mamám eredendően bizalmatlan, mondogatja is ki tudja, miket süthetnek. Egyedül talán Faragó Lilliék bódéjánál ehetek. Később persze már aligha foghat vissza bárki, a toros káposztás inyencségekekt sorra kóstolóm. A miskolci rádiótól kapott bagónyi honoráriumot itt verjük el a kollégákkal. A fabódés pecsenyés sornak hangulata van.  Könnyen elcsábulunk, akár még egy sajtos tejfölös lángos után is lecsúszik egy szeletnyi zsírtól csillogó csontos tarja. Ha nem enném meg másé lenne.

Nem könnyű a múltidézés, szerencsémre Siegel János a Búzatéri hentes áruház vezetője nem hagy cserben. Emlékeim szerint is négy sorban állnak a standon, a piac felőli sor végén egy egy fagylaltos és lángossütő áll. A vásárcsarnok átépítésekor valamennyit felszámolják, Nagy az ellenállás, senki nem akarja feladni az üzletét. A kiskereskedők érdekszövetsége is beszáll a csatába, de végül csak szanálják az összest. János,  Benesovszky Pistát teszi az első helyre, mint szakember mondja az övé  a legjobb kínálat. Jómagam Márkuszékat szeretem, náluk déltájban már csak paprikás zsíros kenyér marad kovászos uborkával. Mivel az egyik magas rangú közlekedési rendőrtiszt felesége is ott árul, tudják az egyenruhások, hol keressék a finom disznóságokat.

Siegel János megnyugtat, a kereskedők zöme tőle rendeli a minőségi árut. Ő porciózza  a friss tarját és a rendelésre készülő házias hurkát és a sütnivaló kolbászt. Most is megnyalom a számszélét, amikor eszembe jut a zsömlyés májas hurka. Egy kicsit drágább, de mennyei. Ez az, amelyikért időnként a köztársasági elnök sofőrje is átrobogott Miskolcra. A csípős savanyúk mind házi készítmények, ostobaság lenne a drága vecsésire költeni.A  meleg barna kenyér csaknem mindenütt egyforma,  szériában a Hunyadi utcai pékségből hozzák, onnan ahonnan Fazekas utcára a börtönbe is szállítják.

Egyébként ebben a békebeli világban egy ilyen pecsenyés vagy lángosos stand felér egy lottó ötössel.  Pályázni kell a helyre, de az erre felnövekvő dinasztiák nem sok esélyt adnak a betolakodóknak. Mégsem irigylik őket, hiszen ha kaszálni akarnak, már hajnali kettőkor be kell kapcsolni a gázsütőt. Este hatig nincs megállás. Három órakor már zsúfoltság van a hátsó nagybani piacon.  Ez a piac még szünet nélkül él, mozalmas. Sok szerencsétlen hajléktalan alkalmi, szaladj ide, vidd oda  trógerkodó a placcon heverő ládák árnyékában húzza meg magát. Ez a sorsuk, ez az életük.  Számukra a reggel már éjfél után beköszönt. Nekik hivatalból járja az ingyen paprikás hagymás zsíros kenyér.

Siegel Jánossal és Vantal Gyulával közösen idézzük meg a Búza téri szép emlékű zsírégetőket. Igazi átéléssel, hogy mire végzünk, bekapom a savlekötő pirulámat. Hátha még erről is álmodom.