Az Idetartozunk Roma Politikai Minimum programunkról, amely mögött több,
mint 80 szervezetből álló koalíció áll és továbbiak csatlakozására számítunk.
Ezzel kívánunk a választási folyamatba demokratikusan beavatkozni.
A politikai elit tagjait és a jövő évi parlamenti választásra
készülő pártokat szeretnék megszólítani és sokadszorra felhívjuk a
romákat érintő komoly társadalmi problémákra a figyelmet. Szeretnénk
látni, hogy végre cselekvésre kényszeríti az eddig ezen problémákkal
nem foglalkozó politikai szereplőket. Az eddigi üres és komolytalan
ígéretek helyett valódi változásokat várunk és megoldásokat
követelünk olyan fontos közügyekben, mint az iskolai szegregáció a
közoktatásban vagy a közszolgáltatások botrányos helyzete az
elsősorban Romák lakta településeken. A sajtótájékoztatón egyrészt
Setét Jenő polgárjogi aktivista és az Idetartozunk Egyesület
vezetője, Oláh József szociálismunkás, a Pest Megyei Roma Szervezet
vezetője és Orsós János a Dzsáj Bhim Közösség vezetője válaszolnak a
kérdésekre. Jelen lesz dr. Muhi Erika, a Nemzeti Etnikai Kissebbségi
Jogvédő Iroda Alapítvány igazgatója és Daróczi Ágnes a Romano
Instituto vezetője.
Kiadó: Idetartozunk Egyesület
Az ajánlott filmek 2008-ban készültek Miskolcon a Megyei (akkor még nem vármegyei) Kórházban. Ezek a riportfilmek mutatták be az akkori gyógyító munkát minden...
A koronavírus járvány terjedése miatt a Kormány “A koronavírus miatti új munkarend bevezetéséről a köznevelési és szakképzési intézményekben” című 1102/2020 számú...
Részletesen elmondta, hogyan változtatnák iszlamista állammá Németországot. 2023. november 06. 18:34 Egy döbbenetes videót osztott meg a Visegrád24 az X-oldalán. A tavaly készült, ám...
Ezeket az Állami Számvevőszék határozottan visszautasítja, és felszólítja a nemrég még jobbikos országgyűlési képviselőt, hogy fejezze be a pánikkeltést. Az önkormányzatokra jelentős feladatok...
skype címem szantoistvan – ezért azért teszem most közzé mert hamarosan beinditott – Vágatlanul címmel – interjúk leadását. Ehhez keresek olyan partnereket, akiknek...
Gasztroműhely, üdvözlünk a hirdetőink táborában. Jó csapatba kerültél. Aki nem ismerné a társaságot, ők azok akik a Rokit viszik a fiatalok nagy örömére....
A szatmári gyökerekkel rendelkező híres amerikai filmsztár Miskolcon is járt a kilencvenes években. Volt vele egy hosszú lábú, combú csupa fehérbe öltözött hölgy...
Útban hazafelé próbálom összegezni a Skoda túra eseményeit. Szerdán hét órakor indult az újságírók konvoja a budai Bara hotel elől. Minden szabályt betartva...
A rendészeti szakközépiskolások általában a Szentpéteri kapu Tescóban tankolnak föl. Szép az egyenruhájuk, bár a téli nyári sapkát még vegyesen hordják. Ami megfigyelhető,...
Különös ajánlat. S diszkriminatív. Csak szlovák romák élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az ottani Jobbik nagyvonalú ajánlata: tíz ezer eurót kapnak azok a cigányok...
2015-ben 4 százalékkal növekedett a söripar hazai értékesítése. Tovább nyílt a sörpiaci olló. Erősödött a prémium és szuper prémium sörök forgalma, ugyanakkor folytatódott...
Sosem titkoltam, egyre inkább gasztroturistává válok. Bárhová utazom feltérképezem az úgynevezett ellátási lehetőségeket. Bizonyos helyeken vannak már kipróbált éttermeim ahová hazajárok. Jó ideig...
Nincs mese. A közutakon rendet kell teremteni. Jó néhány milliárdért húsvétra már miénk lesz a világ legintelligensebb traffipaxa. Ha jó, tudom százhatvan darabot...
Nem is tudom, sajnáljam e a görögöket vagy szánakozzak rajtuk? Azt ugyanis régóta tudjuk, hogy igazi mediterrán típusú, keleties gondolkodású nép. Nem ismerik...
Rádiófelvétel 13 órától a Kossuth rádió készít riportműsort az egyesületről, a szerkesztők betegtársakkal is szeretnének beszélgetni. Aki szívesen részt venne a riportban, részvételi...
A városkában (bocsánat, az itteni mértékek szerint ez csak egy falu), ahol megtelepedtem, bűbájos emberek élnek. Pont a település közepén van egy tó...
2018.10.12. 11:34 „Ez épp olyan, mintha megállítana a rendőr az autómmal, azzal, hogy szálljak ki, mert valaki azt állítja, szóban megállapodva odaadtam neki....