A Velünk a Város frakció az alábbi sajtóközleményt adja ki:Ismét nagyot hazudik a Fidesz – a bővített menetrend marad érvényben

Hollósy Andrásnak és a mögé felsorakozó miskolci Fidesznek ismét sikerült nagyot mondania. Jó nagy hazugságot. Nem akarták szándékos félrevezetés, riogatás nélkül hagyni a miskolciakat advent idején sem. Szokatlan is lett volna a városért tenni akaró, segítő szándék részükről.

Ezúttal azzal próbálnak félelmet kelteni, hogy brutális teljesítmény csökkentést tervez jövőre a közlekedési vállalat. Ehhez egy jól hangzó, erősen wikipédia-szagú számot is bedobtak. 

Egyvalamivel nem foglalkoztak: a valósággal. Ugyanis jövőre is a 2021-ben bevezetett menetrend szerint közlekednek a buszok, villamosok. Sőt, 2022-ben az idei évre vonatkozó módosított teljesítményt meghaladó mennyiségű kilométert fognak megtenni az MVK járművei. Ezt Hollósy András és a fideszes  képviselők is látták leírva feketén-fehéren abban az előterjesztésben, amelyet a csütörtöki közgyűlés előtt megkaptak. Nem tudtak megelégedni az MVK és a város közszolgáltatás szerződésében leírt ténnyel, miszerint további menetrend csökkentést nem terveznek 2022-re.

A Velünk a Város frakció változatlanul kötelességének tartja a miskolciak tényszerű tájékoztatását, ezt a jövőben is meg fogjuk tenni. A város közlekedését illetően a valóság az, hogy idén és jövőre is félmilliárd forintot vesz ki a miskolci közösségi közlekedésből a Fidesz-kormány. Ez a tétel önmagában elég riasztó, amivel a miskolciakat bünteti az Orbán-rezsim. Javasoljuk, hogy Hollósy András legközelebb arról tájékoztassa a miskolciakat, miért tűrik az itt élők életkörülményeinek állandósuló kormányzati rombolását.