Januárban újra oltási akció – Miskolcon is!

 

 

Januárban ismét előzetes időpontfoglalás nélkül, rövid helyszíni regisztráció után lehet majd beadatni a rendelkezésre álló, koronavírus elleni vakcinákat országszerte – erről levélben tájékoztatta a települési önkormányzatokat a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség.

 

Az úgynevezett Települési Oltási Akciónapokon minden csütörtökön és pénteken 14:00 és 18:00, szombatonként pedig 10:00 és 18:00 óra között várják majd a kórházi és járásközponti oltópontokon – Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban – mindazokat, akik szeretnék felvenni az első, második, vagy a harmadik oltást. Az akciónapokra olyanokat várnak, akik még nem oltatták be magukat, vagy legalább 4 hónapja kapták meg az utolsó védőoltást.

 

Mindemellett a háziorvosok is tartanak majd oltási akciónapokat januárban, a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a szokásos rendelési idő mellett legalább egy péntek délután és egy szombati napon. Arról, hogy melyik hétvégén csatlakoznak az oltási akciókhoz, szabadon dönthetnek a háziorvosok, a választott időpontban azonban náluk is előzetes regisztráció nélkül lehet majd kérni a koronavírus elleni vakcinákat. Az egyes körzetekben a választott időpontról a háziorvosnál lehet érdeklődni.

 

Az oltási akciónapokon csak a 12 év felettiek vehetnek részt, az 5 és 11 év közöttiek továbbra is csak előzetes regisztráció után vehetik fel a védőoltásokat a kórházi oltópontokon, vagy a házi gyermekorvosi rendelőkben.