Egy kis próza, Kerényi Laci filmjével,  Leninvárosból – ahol a strand és a jégpálya szimbiózisa először valósult meg – a főnök egy nyamvadt kék villogón vérzett el

Hű, de régen volt – amikor száműztek Leninvárosba. Nem esett jól, hogy a kiadó vezetői kikölcsönöztek a Délitől a Borsodi Vegyészhez. Egy hetente megjelenő üzemi laphoz. Ráadásul a Tiszai Vegyi Kombinát lett a munkaterületem.  Pontosabban a németek által épített olefingyárból kellett tudósítanom. Hetente háromszor jártam be a kombinát minden szegét zugát. Kezdetben nem lelkesedtem az ötletért, de később rájöttem az akkoriban városisodó ipari település kitűnő terep egy szociológiai tanulmány megszerkesztésére. Ma már tudom jó iskola volt számomra egy termelő gyár, a közvetlen kapcsolat a dolgozó emberekkel.

Rájöttem, hogy az ország összes meg nem értett, jó, kiemelkedő képességű szakemberét vezetőjét , úgynevezett nehéz emberét sikerült itt egybe gyűjteni. Csupa olyan lelkes, bizonyítani akaró mérnök, felső vezető telepedett meg ebben a városban. S nemcsak azért mert itt jól fizettek, hanem azért is, mert rögtön lakáshoz jutattak mindenkit. A cél egy szocialista mintaváros – lett volna. Emlékszem, itt nem lehetett olyan örült ötletet kitalálni, amire nem lettek volna vevők a kombinát vezetői. Például soha sehol máshol, senkinek nem jutott eszébe, hogy az egyébként kárbeveszett volna felesleges energia felhasználásával egy strandot és egy  korcsolyapályát is lehet üzemeltetni – télen-nyáron egyaránt. Nehéz emberek lakták – de egy jó ügy érdekében összefogtak az ördögök az angyalokkal. A kombinát legendás vezére Huszár Andor  – olyan Brezsnyev szemöldökű, szótlan ember volt, aki az életét tette föl a gyárra.  A TVK valójában az Ő műve volt. Ambiciózus vezetőként Körtvélyes Istvánnal, a BVK vezérével fej fej mellett versengtek a vegyiparban. Végül a kazincbarcikai vezért felvitték miniszter helyettesnek, ami Huszár Andornak nem esett jól. Ő nyugdíjba vonulásáig helyben maradt.  Talán az utolsó időkben egy apró banánhéjon csúszott el – mint Schadl György az illegálisan használt kék villogó használatáról elhíresült végrehajtó. Grósz Károly idejében a pártház bejáratához úgy érkezett, hogy a Mercedes tetején még pörgött a kék villogó.  Volt rá engedélye, hiszen több száz kilométeren át kígyózott a kombinát robbanásveszélyes vezetékhálózata. Ennek az ellenőrzéséhez még egy helikoptert is szeretett volna, hogy minél előbb egy esetleges  katasztrófa helyszínére érjen. A megyei első titkárnál viszont a kékfényes lámpa kiverte a biztosítékot. Végül a  fürdő és a korcsolyapálya szimbiózisa sem volt képes felülírnia az életművét  az a nyamvadt villogót.