A hatosban Jézsó Gábor indul – az ellenzék közös jelöltje

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú  választókerületében az előválasztást követően az egységes ellenzék Jézsó Gábort indítja az országgyűlési választásokon.

Az MSZP meggyőződése szerint 2022-ben a kormányváltás az ellenzéki pártok és a változást akaró emberek összefogásával valósítható meg.

Az egységes ellenzék Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében Jézsó Gábor, teológust, az MSZP tiszaújvárosi önkormányzati képviselőjét tartja legalkalmasabbnak arra, hogy közös jelöltjeként induljon az országgyűlési választáson.

Jézsó Gábor már 2014 óta dolgozik a térség fejlődéséért önkormányzati képviselőként, valamint polgári búcsúztatásokat végez a 6-os számú választókerület mind a 42 településén, Tiszaújvárostól Taktaközön át, Szikszóig és Tokajig, a környező településeket és falvakat is beleértve. Helyiként tisztában van azzal, hogy Tiszaújvárost kivéve, több településre is jellemző a megfelelő egészségügyi ellátás és a tisztességes megélhetést biztosító munkahelyek hiánya, ami miatt az emberek elvesztették jövőbe vetett hitüket. Fontos feladatnak tekinti a települések szociális és egészségügyi ellátórendszerének bővítését, valamint a közösségi közlekedés fejlesztését.

Meggyőződésünk, hogy Jézsó Gábor a legalkalmasabb arra, hogy képviselje a Borsod megye 6-os választókerületében élőket, hozzásegítse Magyarországot a kormányváltáshoz és a korszakváltáshoz.

A Fidesz zsarnoki rendszere legyőzhető, 2022-ben az önkényuralom felszámolásán túl pedig közösen létrehozunk egy demokratikus, szociális, környezettudatos, és összetartó Magyarországot.