A négyesben Üveges Gábor az ellenzék közös jelöltje  – független polgármestere Hernádszentandrásnak – beszáll a nagypolitikába

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4-es számú választókörzetében a Jobbik Üveges Gábort, Hernádszentandrás független polgármesterét támogatja az ellenzéki előválasztáson. Szerinte a legnehezebb helyzetben is, amibe az Orbán-kormány taszította a régiót, tisztában kell lennünk azzal, hogy tartozunk őseinknek és tartozunk gyermekeinknek is azzal, hogy a meglopott és elárult országból európai demokráciává tesszük Magyarországot. Interjú.

 

Az elmúlt időszak az ellenzéki oldalon az előválasztásról szólt, sokan támogatják a pártok kezdeményezését, de hallani kritikákat is. Ön szerint miről szól ez az előválasztás?

Az előválasztás nem szimpátiaszavazás. Nem az a fontos, hogy ki melyik táborhoz tartozik, ki mosolyog szebben, vagy ki mond szebben hangzó szavakat. A tét ennél sokkal nagyobb. Már itt is eldőlhet a 2022-es választás. Az előválasztás során a legfontosabb szempont az , hogy kinek van jövőre a legnagyobb esélye legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Ki az, aki mögött valódi teljesítmény van, aki a tettei alapján érdemes lehet a bizalomra. Falvaink és városaink, az abaúji és borsodi emberek jövője múlik azon, hogy ki képviseli majd térségünket. Ezt nem bízhatjuk a véletlenre! Az ígéretek kora lejárt.

A térség fiataljai, aktív és szépkorú lakosai nem lehetnek többé eszközök egy kampányban. Az igazi munka nem a választásokig tart, hanem akkor kezdődik el. Onnantól az eredmények beszélnek a szavak helyett.
Annak mindannyian látjuk az eredményét, ha egy képviselő csak a saját szavazótáboráért tesz.

 

Ha az előválasztás nem szimpátiaszavazás, mi alapján döntsünk?

Ha nem a legalkalmasabb, az itt élőket valóban képviselő jelöltet választunk, akkor elveszíthetjük az esélyét annak, hogy végre fejlődésnek induljon a térségünk. A pártok, a civilek, és mindannyiunk közös felelőssége, hogy világlátástól függetlenül azt a jelöltet támogassuk az előválasztáson, aki már bizonyított, aki ismeri a hús-vér valóságot, aki képes erőt mutatni és hitet adni, aki képes lehet közös jelöltként megnyerni a 2022-es választást.

Ön régóta településvezető, most mégis belevág a nagypolitikába. Miért? 

Politológusként csaknem 20 éve foglalkozom közéleti kérdésekkel, s igazán sohasem voltam távol attól, amit „nagypolitikának” hívunk. Sokáig viszont dilemma volt számomra, hogy van-e dolgom az országos folyamatokkal.
Hernádszentandráson 15 év polgármesteri munkám, és a hazai vidékfejlesztéssel kapcsolatos feladatim során testközelből tapasztalhattam, hogy egyes térségek képviselete legtöbbször kimerült a hatalom képviseletében, a szép szavakban, az ígérgetésben, a politikai alapon való “jutalmazásban vagy elvonásban”.

Olyan rendszert hagytunk kialakulni, amiben csak a kampány során szól a hatalom a teljes közösséghez, a mindennapokban viszont csak egy szűk kör fontos, csak egy szűk kör jár jól.

 

És mi lesz azokkal, akik a körön kívül maradnak?

Abaújban és Borsodban is látjuk az eredményt, a döbbenetes elvándorlást, az úttalan utakat, a kiszolgáltatott embertársainkat, a kifizetetteket és lefizetetteket. A helyi közösségek, az önkormányzatok valódi mozgástere, lehetőségei szinte teljesen megszűntek, a kommunista időket idézve pedig a hatalom az önkormányzatiság szereplőitől politikai hűségesküt vár el. Az elmúlt években sokan hagyták el a pályát, elvtársak és alkalmatlanok kerültek vezetői székekbe, a vidék kiüresedik és szakadék felé rohan.

Ezért döntöttem úgy, hogy tenni akarok, hogy az utolsó órában visszaforduljunk ebből a zsákutcából.

Ezt a döntést erősítette, hogy időközben megszületett az az ellenzéki szövetség, mely a civilekkel együtt alternatívát állít a rendszerváltást eláruló, a kereszténységet, a magyarságot, és a jövőnket is áruba bocsátó kormányzattal szemben.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjaként, civil jelöltként indulok a 2021 őszén esedékes előválasztáson, és megtisztelő, hogy immár a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, az LMP, valamint napról-napra több térségi ember is támogat és ajánlja fel segítségét.

 

Nem tart a nemtelen támadásoktól?

Ismerjük a terepet, ismerjük az ellenfelet. Semmi sem lesz drága, hogy mentse a hatalmát, minden eszközt használni fog, számára már régóta nincsenek elvek. Minél inkább érzi a veszélyt, annál durvább kampányra lehet számítani. Lesznek beépített emberek, lesznek fizetett kommentelők, lesznek gyalázkodók, de sok figyelmet nem fognak tőlünk kapni, nem fogunk lesüllyedni az ő szintjükre, történjen bármi is.

Egyet ígérhetek, az emberi méltóságot mindvégig tiszteletben fogom tartani, és a tekintetemet mindvégig a közös célunkon tartom. Nem ígérünk csodát, de végre valódi képviseletet, valódi teljesítményt, egy emberi jövőt, igen.

Hogyan mutatná be a választókerületét?

2011-ben a Fidesz átrajzolta Magyarország választási térképét. Taktikai okokból 176 helyett 106 választókerületet hozott létre, több esetben olyan településeket egy egységbe zárva, melyek földrajzilag is távol vannak egymástól, adottságaik és fejlődési irányaik nagyban különböznek, nincs köztük és lakosságuk között természetes kapcsolat. A 82 települést magában foglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. számú választókerületének közel fele az abaúji, másik fele a borsodi térség része. A választókerület településeinek több mint 40 százaléka 500 fő alatti, a két legtávolabbi település több mint 80 kilométerre van egymástól. Abaúj és Borsod vesztese volt az elmúlt 30 évnek, mert az elvtársak kiszolgálása mindig fontosabb volt az emberek szolgálatánál.

Abaúj egy igazi gyöngyszem, de megszenvedte a rendszerváltást és azóta is keresi önmagát, jelenleg az egyik leghátrányosabb helyzetű része az országnak, a  legrosszabb állapotú úthálózatával. Kivételes mezőgazdasági adottságai vannak, melynek csak egy részét használja ki. Évtizedek óta álom maradt, hogy az ökológiai gazdálkodás, a feldolgozóipar, valamint az idegenforgalom lehet a legfőbb kitörési pont és foglalkoztatási irány. A „Kassa-Miskolc tengely” is sokkal több gazdasági lehetőséget tartogat, mint amennyit kihasználtak belőle.

Borsod számos települése és központja, Kazincbarcika is látványos fejlődésen ment és megy keresztül az utóbbi évtizedekben a helyiek erőfeszítéseinek köszönhetően, de sok helyen tapasztalható viszont a kilátástalanság erősödése.

 

Amennyiben?

Tarthatatlan, hogy az elmúlt két ciklusban az országgyűlési képviselő számára másodrendű településsé váltak azok, melyeket nem kormánypárti politikusok vezetnek. Ezeken a helyeken megszűntek a támogatások, az ígéretek ígéretek maradtak, a képviselői munka pedig gyakran az elvonások megszavazásában és politikai üzengetésekben merül ki.

Az elmúlt évtizedben sok száz fiatalt engedett el a térségünk, nem volt képes stabil jövőt, és biztonságos otthont kínálni. Az elmúlt évtizedek politikája kiszolgáltatottá tette és cserbenhagyta azon szépkorú honfitársainkat, akik kétkezi munkájukkal építették fel falvainkat és városainkat, akik sokszor gyárakban vagy szántóföldeken dolgozva tettek azért, hogy családjaik boldogulni tudjanak.

Üveges Gábor
Üveges Gábor – Facebook

Mit tart a legfontosabb feladatának?

A gyűlöletre szeretettel válaszolni, a térséget pedig nagy szavak helyett komoly eredményekkel szolgálni.

Nem normális ez a fojtó légkör. Nem normális, hogy mindenki mindenkivel bizalmatlan. Nem normális, hogy legtöbben kirekesztenék a másként gondolkodókat. Nem normális, hogy képtelenek vagyunk tiszteletben tartani a másik embert és a véleményét.  Azzal, hogy a Fidesz tudatosan megosztotta a nemzetet történelmi bűnt követett el, a magyarok többségét ellenségként kezeli, divat lett zsigerből utálni, bármerre nézünk, minden a harcról szól, csatatereket látunk és rombolást.

 

Mi lehet a kiút? 

Ha egy jobb országot akarunk, nekünk is jobbá kell válnunk, meg kell tanulni újra kezet nyújtani egymásnak! Enélkül nem képzelhető el érdemi változást.

Egy olyan világban hiszek, egy olyan világot képviselek, ahol nem számít, ki honnan érkezik, nem számít, ki hogy látja a világot. Sőt, az se számít, tetszem-e neki, vagy sem, támogat-e vagy éppen kritizál. Ahol újra minden ember számít, ahol újra érték a tisztesség, ahol újra becsülete van a munkának, ahol újra a tettek bizonyítanak, ahol végre újra tudunk mosolyogni egymásra.

Rossz látni az eltévedt politikusokat, akik csupán egy-egy ciklusig látnak előre, melyben aztán hol a messiás, hol a mikulás, hol a mindentudó és mindenható varázsló jelmezébe bújva keresik a választók kegyeit. A képviselet és a térség szolgálata nem erről szól, és nem választástól-választásig tart. Ez egy olyan bizalmi szövetség, melynek egyaránt része minden falu és város, lakosságával, természeti és tárgyi értékeivel együtt.

 

Számos jelölti interjút készítettünk már, több Borsod megyei politikussal is beszélgettünk, szóval van arról fogalmunk, hogy a koronavírus-járvány milyen állapotban találta el a magyar egészségügyet. Önnek mi a tapasztalata?

A kormány az egyik legfontosabb értéket törölte a szótárából és az intézkedéseiből, az emberséget. Nincs magyarázat és nincs bocsánat arra, hogy veszélyhelyzetben is a politikának és a hatalomnak rendeltek alá mindent, a meg nem mentett életeket is. Egy friss javaslat szerint, hamarosan 2500 aktív kórházi ágy szűnhet meg az országban, műtétekre és éjszakai ügyeletre csak a nagyobb kórházakban lesz lehetőség. Éveken keresztül nem becsülték meg az egészségügyi dolgozókat, mostanra pedig elérkeztünk oda, hogy sok intézményben nincs meg a szükséges létszám az ellátás biztosításához. Ez azért is probléma, mert minél messzebb él valaki a megyei kórháztól, annál kisebb esélye lesz a túlélésre, annál később kaphat szakszerű ellátást. A központi kórházakban még hosszabb várólisták és ellátatlan tömegek várhatók,  az eredmény pedig  a káosz és a beláthatatlan veszteségek sora lehet.

A Szikszói Kórházat már évekkel ezelőtt leépítették. Hány abaúji ember, hány abaúji család tragédiájához, elkerülhető veszteségéhez vezetett mindez? A Kazincbarcikai Kórházat most vették célkeresztbe. 1980-ban ezen kórház falai között születtem, mely sokáig a térség egyik legszínvonalasabb egészségügyi intézményei közé tartozott. Most pedig veszélyben a szülészet, a belgyógyászat, az ügyeleti ellátás, és még ki tudja, mi mindenről döntenek a füstös szobákban. Ahol már nem számít az ember.

 

Tavaly több mint 30 ezer vállalkozás szűnt meg, Borsod 4-et mennyire viselte meg a gazdasági válság?

A vállalkozások cinikus módon csupán az ígéreteket és a hitel lehetőségét kapták a kormánytól, cserébe azért, hogy számtalan kis és közepes vállalkozás saját erőből, a tartalékait felemésztve igyekezett talpon maradni, igyekezett megtartani munkavállalóit. Sajnos ismerősi körömben nem mindenki tudta ezt sem megtenni, többen véglegesen felszámolták cégüket, könnyek között fejezték be mindazt, amire hosszú éveket áldoztak.

Valamilyen nehezen magyarázható okból az Orbán-kormány pont ezt az időszakot választotta ki ahhoz, hogy keresztes háborút indítson a magyar önkormányzatiság ellen. 

Az önkormányzatokat és az önkormányzatiságot jelenlegi formájában hosszú évek óta a Fidesz legszívesebben azonnal felszámolná, és a települések élére a saját embereit nevezné ki. Mivel ezt nem meri felvállalni, évek óta tudatosan üresíti ki a működésüket, vonja el a valódi döntési jogköröket és a finanszírozást, szünteti meg az önállóság utolsó bástyáit. Egy ezer fő alatti település esetében már teljes a függés, teljes a kiszolgáltatottság, a költségvetés 95 százaléka felett érdemben már nem a megválasztott képviselő-testület dönt, hanem a kormány.

A koronavírus-járvány időszakában minden európai ország jelentősen támogatta az önkormányzatokat, hogy hatékonyan tudja segíteni a rájuk bízott lakosságot. Egyedül a magyar kormány használta arra a helyzetet, hogy egy mozdulattal milliárdokat vonjon el az önkormányzatoktól. Sokakat ezzel a csőd szélére, a közszolgáltatásokat pedig veszélybe sodorva, családok százait munkanélküliségbe taszítva.

Ezeket az elvont pénzeket kamatostól visszaadta végül a kormány a Fideszes vezetésű vagy hűségesküt fogadó településeknek. Az ellenzékieknek pedig külön kérelmet kellett benyújtani, de van, ahol ez a mai napig csupán ígéret maradt.

Minden tettükből látszik, hogy ők legyőzni, megvásárolni és lekötelezni akarják az önkormányzatokat.

Mi a természetes együttműködésben, az erős és szabad önkormányzatokban hiszünk, s abban, hogy a rendszerváltás legnagyobb vívmánya, az önkormányzatiság minden közösség számára újra napi valóság lehet.

 

Rengeteg minden szóba került, amin változtatni kellene. Mit tart a legsürgetőbb feladatnak?

Első lépésként olyan kormány felállítását várja a társadalom, ahol a feladatokat végre nem párttagkönyv alapján osztják. Egy jó kormányzás ott kezdődik, hogy a politika tisztában van azzal, hogy a szakmai feladatokat a szakmára kell bízni. Ahhoz, hogy valódi minőségi változásokat hozzon a kormányváltás, szakítani kell a régi reflexekkel, minél több gyakorlati tudásnak és tapasztalatnak kell utat nyitni. Fontos, hogy soha többé ne a valóság szolgálja ki a politikát, hanem 2022 tavaszától egy hatékony és eredményes kormányzás álljon a valóság szolgálatában. Megtartva és elismerve mindazt, ami arra érdemes, ugyanakkor kellő határozottsággal és hozzáértéssel változtatni, és lerakni az új alapokat, ahol csak szükséges.

Kiemelt feladat lesz a valódi nemzetegyesítés ügye magyar és magyar között, hogy a különbözőségeink ne elválasszanak egymástól, hanem megtanuljunk végre együtt építeni. Jobboldaliak és baloldaliak, pártok és civilek közösen. Mi mindannyian, akik a valóságból jövünk, akik az elmúlt 15-20 év alatt megtapasztaltuk a vidék, az elnéptelenedő és átalakuló falvak, a halmozottan hátrányos helyzetű térségek napi problémáit, elkötelezettek vagyunk abban, hogy segítsünk közösen megtalálni a hosszú távú kivezető utat.

Tudatosítani kell magunkban, hogy Magyarország csak akkor lesz fenntarthatóan sikeres, ha a falu és a város, az ország nyugati és keleti fele egyaránt be tudja végre tölteni funkcióját. Tartozunk őseinknek és tartozunk gyermekeinknek is azzal, hogy a meglopott és elárult országból európai demokráciává tesszük Magyarországot!