Jó ez a kép olyan szimbolikus. Öreg gyerek vagyok már, emlékszem drága édesapámnak is volt vagy három –négy plecsnije. Néhány Kiváló dolgozó és több balesetmentes vezetésért járó veretes érem. Valamennyi olyan kitűzős volt. Emlékszem a május elsejei vonulásokon valamennyit kitűzte. Ez volt a szokás. Édesanyám sokáig őrizgette, mígnem egyszer valamennyi dobozostól átadta, mondta vigyázzak rájuk. Igyekszem, bár mivel valamennyiben ott van, a vörös csillag még megfontolom, hogy kinek adom tovább.
Mindez arról jutott eszembe, hogy az állami ünnepségek előtt közölt kitüntetettek listáját máig is átnyálazom. Míg szerkesztőségi bútordarab voltam kötelességszerűen megtettem ma már inkább kíváncsiságból. Megszokásból. Amikor hivatalból kellett átnéznem, hogy ki az, akinek külön gratuláljunk már akkoriban is tanulmányoztam a névsort. Rájöttem, arra, amit egyébként mindenki tud, hogy ezek az elismerések a regnáló rezsimtől függetlenül mindig is főváros centrikusak. Olyan mintha csak Budapesten élnének kiváló és érdemes művészek, értékes értékteremtő dolgos emberek, tudósok, kutatók feltalálók és vezető szakemberek. Majd ezek után jöhet az alapos elemzés, ki miért kapta, amit kapott és ki kinek a lekötelezettje, osztálytársa kollégája barátja esetleg a közeli rokona. Valójában az is érdekelne, hogy kik azok, akik most kimaradtak a szórásból, kik azok, akiket felterjesztettek, de figyelmes, éber hivatalnokok kihúzták a nevüket a listáról. Valamikor régen volt szerencsém meglesni ennek a kitüntetési procedúrának a folyamatát. Lehet, ma már sokat változott a menete, de akkoriban fontos emberek küldtek egy formanyomtatványt, töltsük ki és küldjük, vissza majd ők beírják az érdemrend valamelyikét. Hadd ne kerteljek, elárulom a kiadónk osztrák tulajdonosának álmodtak egy ilyen fényesen csüngő valamit. Emlékszem jómagam közvetítettem az ügyben, magamban sápadva, mikor kaphatnék én is egy ilyet. A lényeg a tulajdonosunk tiszta szívből mondott köszönetet, hogy felmerült a személye, de három hetes udvariaskodás után lemondott róla. Azt üzente, nem hiszi, hogy kiérdemelte volna, ez volt a hivatalos verzió. Nekem viszont az igazat mondta – régi motoros, tudatában van annak, hogy ha elfogadja olyan kötelezettséget vállal, amit soha nem tudna össze egyeztetni a lelkiismeretével. Ez a felfogás a nyugati demokráciák egyik alappillére.
Később majd újabban is sokat töprengtem, lett volna e elég erőm, kellő önérzetem maradék büszkeségem visszautasítani egy ilyen ajánlatot. Magam adtam vissza a két kitöltetlen formanyomtatvány, jól meggusztáltam, sejtve soha többet ilyet nem látok.
Egyébként nekem is van néhány szóra sem érdemes mellre csüngőm. Egyik sem olyan, amihez nyugdíj kiegészítés is járna. A kiváló dolgozóból én kaptam az utolsót a rendszerváltás előtti esztendőben. Úgy, hogy megkérdezték, kinek nincs még. Ezért nekem jutott. Akkoriban már pénzjutalom nélkül adták. Amikor igazgatóvá választottam elődöm fiókjában egy tucat ilyet találtam – akkor jöttem rá, ha nagyon akarom magam is vehetek ilyet az írószer boltokban. A két miniszteri plecsni közül az elsőt kigolyózta egy valaki, majd amikor nyugdíjba vonult mégis ünnepélyesen átvehettem. Valamennyi közül a legértékesebb szerzeményem az Aranytoll. Az újságíró szövetségtől. Még az sem zavar, hogy amikor aránylag elég fiatalon megkaptam mindenki sajnálni kezdett. Ezt ugyanis régi szokás szerint már olyan szentpéter közeli állapotban lévő kollégáknak adták. Szánalomból.
Egyébként az idei állami kitüntettek teljes listája itt a gráfon is megtalálható. Igaz, hogy az észak keleti régiónk nem nagyon észlelhető ezen , de hát hátrányos helyzetű térségek mindig is voltak és lesznek is.
