Vasárnap voksolunk – felesküdtek a szavazatszámlálók – megtetszett a választókerületem száma

Már az önkormányzati választások idején bevállaltam a szavazatszámlálást. Úgy gondoltam időm van, ráérek és még soha nem csináltam ilyet. Nem is bántam meg. Így aztán most sem gondolkodtam sokáig, hogy beszállok e az országgyűlési választási bizottságba. Ha tudni akarják az 52. számú körzetben kaptam helyet. Tetszik is nekem ez a szám, úgy rémlik Amerikában ez az a szigorúan zárt körzet az ahol a földönkívüliek is leszállnak. Tehát elsőre megtetszett a választókerület.

Ma kedden volt az eligazítás és utána felesküdtünk, hogy minden idevonatkozó szabályt, törvényt megtartunk és minket Isten úgy segéljen. Mivel már gyakorló szavazatszámláló lennék, ismerem a teendőimet mégis csaknem egyórás kiképzést kaptunk a miskolci művészetek házában. Kötelező jelleggel, sőt még egy kiskönyvvel is megajándékoztak, amiben minden eshetőségre felkészítenek.

Izgalmasnak ígérkezik a mostani választás, amely egyben népszavazással is párosul. Ez egy kicsit bonyolítja a feladatot, de már erre is kész a protokoll. Miközben figyelmesen hallgattam a tudnivalókat eszembe jutott nem ártana mindezt a választó polgárokkal is megismertetni. Tárgyilagosan, elfogulatlanul.

Csak néhány apróság, amit nekünk magyaráztak el.  Azok az ikxek, amelyek a körből kilógnak, de a kereszteződésük belül vannak még érvényesek. Mi van, ha lemaradt a pecsét a szavazólapról, mikor lehet milyen rendkívüli esetben felfüggeszteni a szavazást és kinek kell jelenteni, ha bármilyen váratlan esemény következik be. Érdekességként mondom, hogy mozgó urnát déli 12 óráig lehet rendelni. A választás és a népszavazás bár egyszerre zajlik az utóbbi sem kötelező. Ha valaki nem akarja átvenni a négy kérdéses űrlapot ettől még szavazhat képviselőkre és a pártokra.