Comedian Harmonists egy német énekegyüttes, amely 1928 és 1935 között Európa egyik legsikeresebb zenei együttese volt.

 

1927-ben a húszéves berlini színinövendék, Harry Frommermann elhatározta, hogy a nagy sikerű amerikai a capella együttes, a Revellers mintájára énekegyüttest alakít. Feladott egy hirdetést, özönlöttek a jelöltek. A kezdeti nehézségek után már az első fellépésen óriási sikert arattak. Egy országos turnét követően pedig már az egész ország a Comedian Harmonistsról beszélt.

A csapatot Harry Frommermann ( buffo tenor ), Asparuh „Ari” Leschnikoff (első tenor ), Erich Collin (második tenor ), Roman Cycowski ( bariton ), Robert Biberti ( bőgő ) és Erwin Bootz ( zongorista ) alkotta.

Pályafutásuk alatt nagyon népszerűek voltak, de a nácik hatalomra kerülése után bajba kerültek, ugyanis Frommermann, Collin és Cycowski zsidók voltak.

A nácik megtiltották, hogy a zsidó zeneszerzők darabokat szerezzenek, és így a Comedian Harmonists sem játszhatott nyilvánosan. Utolsó németországi koncertjüket 1934. március 25-én tartották Hannoverben.

Ezután Frommermann, Collin és Cycowski elhagyták Németországot, és Amerikában szerepeltek „Comedian Harmonists” illetve „Comedy Harmonists” nevek alatt. Az együttes Németországban maradt tagjai „Das Meistersextett” néven folytatták, a nácik ugyanis nem engedték meg az angol neveket. Ezek a zenekarok már nem tudták megismételni az eredeti Comedian Harmonists sikereit, és 1941-ben végleg feloszlottak.