Filmvetítés és közönségtalálkozó Miskolc Város Napja alkalmából –  Nagy az én családom – Földes

 

 

 

A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Moziteremben 2022. május 11-én 18:00-tól a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál „Otthonunk Miskolc” Programjának filmje, a Nagy az én családom – Földes című magyar dokumentumfilm ingyenes vetítésére, majd közönségtalálkozóra kerül sor. Ezen jelen lesz a film miskolci készítője, Kerényi László.

 

Nagy az én családom – Földes

magyar dokumentumfilm, 120 perc, 2021

Rendező: Kerényi László

  1. május 11. 18:00 óra

 

Miskolc tekintélyes középiskolája, a Földes Ferenc Gimnázium 1953-ban alakult meg, két nagymúltú iskola, a Lévay József Református Gimnázium és a Katolikus Fráter György gimnázium összevonásával. A két egyházi iskola hagyományait, tanári karát egyesítették azzal a céllal, hogy a jövőben egy új szellemi irányzat szerint induljon meg a fiatalok nevelése. Kik és hogyan tanítottak az új viszonyok között, hogy mentették át a hagyományos értékeket, hogy alakult ki a máig ható szellemi műhely? Erről emlékeznek, vallanak az iskola öregdiákjai, egykori és mai tanárai, igazgatói. A filmben megismerhetünk néhány Földes indította életutat. Nem ritka, hogy egy családból ide járt a nagyapa, a fia és az unoka is. A Földes a generációk iskolája.

 

Helyár: ingyenes

 

Az előadásra jegyek foglalhatók www.cinemis.hu honlapon, a 06 46 507-573-as telefonszámon és átvehetők a mozi jegypénztárában, nyitvatartási időben (minden nap 14:30-20:30 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).