A zsidó örökség útja – érdemes megnézni a miskolci zsidó múzeumot – ingyenes tárlatvezetéssel

Jelentősen nőveli városunk turisztikai vonzerejét, hogy már a Kazinczy utcai zsinagóga közelében az újjonnan nyílt zsidó múzeum is látogatható. Jelenleg az észak-magyarországi csodarabbik, s a  zarándokútak keretében készült a kiállítás hamarosan a miskolci zsidóság teljes története is megtekinthető itt.

A Széchenyi tervpályázati támogatással megvalósult kulturális intézmény nemcsak egy  egyszerű kiállítás lesz, hanem köré szerveződik egy olyan tudományos kutatói kör, amelynek tagjait érdekli a judaisztika, a vallástörténet és szívesen résztvesznek az ezzel kapcsolatos szociológiai elemző munkában. Tudni kell, hogy Miskolcon a háború előtt 16 ezer izraelita vallású polgár élt. Ők intenziven kivették a részüket a város épitéséből, munkásságuk nyomait számos ikonikus épület őrzi. A belváros máig is élő kereskedéseinek a zömét ők alapították.  Közös erővel a hitközség kórházat, iskolákat, kollégiumokat alapított. Akiket mindez érdekel egy idegenvezetővel úgynevezett városnéző túra keretében is végigjárhatják a történelmi örökségünk zsidó vonatkozású helyeit.

Miskolcon ma már csupán egy szerény kis létszámú zsidó közösség él. Számukra ez a különleges egyháztörténeti múzeum reményt nyújt, hogy fennmarad elődeik emléke.

Akiket érdekel a kiállítás és szeretnék megnézni időpontot és tárlatvezetést kérhetnek előzetesen is a következő telefonszámon – 06 20 914 7014