Dobd le a textilt – upcycling kiállítást nyitott a MiReHu

 A Reuse, azaz az újrahasználat és az Upcycling vagyis az értéknövelő újrahasznosítás népszerűsítésének érdekében a Dobd le(fel) a textilt akció részeként az Európai Hulladékcsökkentési Héten a MiReHu egy több elemből álló installációt épített a miskolci önkormányzat főaulájában. A kiállítást Veres Pál, Miskolc polgármestere és Ladányi Roland a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg.

A kiállítás címe „A réginek is van helye az új között”. Ebben a témában kétféle alternatívát mutatnak az embereknek arra, mit tehetnek a megunt bútorokkal és a háztartás textíliáival.

Az installációk egyik témája a régi és a felújított összehasonlítása. A kiállítás elemeit a MiReHu által működtetett Miskolci Újrahasználati Központ részére felajánlott bútorok alkotják. A kiállítás iker darabokból áll, melyek közül az egyik felet felújították, míg a másik felet eredeti állapotában hagyták. Az enteriőr úgy lett kialakítva, mintha egy szoba közepére egy tükör vagy egy válaszfal került volna, egymással szemben elhelyezve a régi és a felújított elemeket. A MiReHu célja ezzel, hogy éles kontrasztban mutassák be, hogy egy kis „törődés” és kreativitás mire képes, és hogy nem kell az első megoldásnak a selejtezésnek, a hulladéktermelésnek lennie.

A másik installáció egy elképzelt közösségi teret mutat be, melyet szintén az Újrahasználati Központnak felajánlott és a MiReHu által felújított bútorokból alakítottak ki. Különböző fotelek, asztalok és egy komód is helyet kapott benne. Az upcycling egy másik oldalát is megmutatva a játéktér kiegészítő dekorelemei mind használt textilből készültek, felhívva a figyelmet arra, hogy egy egyszerű ötlettel és némi kreativitással a réginek új életet lehet adni, sőt a térbe életet lehet tölteni. A dekorelemekhez használt textileket szintén felajánlásból és egy a Dobd le a textilt, és mi feldobjuk a bútorod elnevezéssel meghirdetett ruhagyűjtő kampány darabjaiból biztosították.

A látogatóknak ötletet adva a dekorációs elemek közt megtalálhatók egy háztartásban a legegyszerűbben elkészíthető és felhasználható darabok, mint a díszpárna huzat, farmer dekorvirág, az egyszerű farmer képkeret vagy a textilkép mellett a legpraktikusabb elem, a poháralátét, de textildekort kaptak a virágkaspók is.

Az installációk összekötő elemeként pedig tájékoztató rollupokat helyeznek el a reuse, recycling, upcycling és megelőzés témakörében, a fókuszt a textíliákra helyezve. Bemutatják a textilipar káros hatásait, illetve azt is, hogyan tudunk lépéseket tenni az újrahasználat és az értéknövelő újrahasznosítás felé.

A kiállítás 2022. november 21. és november 25. között tekinthető meg a miskolci Városháza aulájában.