Veres Pál polgármester folytatja a tárgyalásokat Miskolcért – Miskolcnak is jutott az állami milliárdokból

 

 

 

Miután ősszel drasztikusan megemelkedtek az energiaárak, Veres Pál Miskolc MJV polgármestere más önkormányzati vezetőkkel együtt – pártállástól függetlenül – több fórumon is jelezte, amennyiben a kormányzat nem lép közbe, veszélybe kerülhet a város működése, veszélybe kerülhet az alapfeladatok ellátása. Veszélybe kerülhet Miskolc!

 

A helyhatóságok számára a kormány ekkor kijelölte az utat: az alapfeladatok működtetése az elsődleges. Azaz az óvodai, bölcsődei, szociális, idősellátás fenntartása a cél, ha ezekre nem elegendő a forrás, akkor kerülhet sor állami szerepvállalásra.

 

Minden helyhatóságnak, így a miskolcinak is takarékossági tervet kellett készítenie, ezt a tervezetet több szakminisztériumba is eljuttattuk. Veres Pál tárgyalt Balla György miniszteri biztossal, tárgyalt Varga Mihály pénzügyminiszterrel és számos szaktárcával. Jelezve azt, a város és a Miskolc Holding idei évi költségvetéséből, az elszabadult energiaárak miatt 17 milliárd forint hiányzik. Azaz ennyi plusz forrás kellene ahhoz, hogy a szolgáltatásokban a város a tavalyi színvonalat fenntarthassa, hogy a város megfelelően működhessen.

 

A Miniszterelnökség hétfőn bejelentette, a kormány összesen 44 milliárd forint energiatámogatást ad a tízezer lakos feletti településeknek, Miskolcnak ebből 1,2 milliárd forint jutott.

 

Természetesen ez is segítség, de a miskolciaknak több jár. A városvezető folytatja a tárgyalásokat, hiszen további kormányzati szerepvállalásra van szükség, ahhoz, hogy a város a 2023-as évet teljesíteni tudja.