Skip to content

Fordulat, mégis börtönbe kerülhet Galambos Lajos – milyen is az a bezártság – majdnem egy órát tartottak fogva

Fordulat, mégis börtönbe kerülhet Galambos Lajos – milyen is az a bezártság – majdnem egy órát tartottak fogva

Emlékezetem szerint  az utóbbi években teljes médiafigyelem kisérte Damu Roland , Stohl András Buci és Zalatnay Sarolta börtönbe vonulását. Sőt még a zárkában zajló életükbe is betekintést nyerhettünk. Izgi volt amikor Sarolta szabadságra ment egy hétvégére, s ennek minden részletét kamerákkal követték nyomon. Óriási sztárok voltak még a börtönben is, igazából mindannyiuknak ingyen reklámot nyújtottak ezek a szereplések.  Persze az igazságszolgáltatás is sokat profitált ebből, lám bármilyen nagy sztárok is , ebben az országban nincs kívételezés, ha félreléptél nem úszod meg sittet. Vagy mégis?  Ugyanis ez az elektronikus lábperec amely lehetővé teszi az otthoni elzárást fantasztikus találmány. Ez a fajta őrizetbevétel vagy rabtartás viszont nem akárkinek jár. Szándékosan nem sorolom fel azokat a hírességeket, akik ezzel a technikai eszközzel saját otthonukban luxus körülmények között sinylődtek , vezekeltek a bűneikért.

Szurkolok Lajcsinak, már csak azért is mert szeretem a sramli zenét,a fúvós számokat és hajdanán minden kazettája ott volt a kocsimban. Becsültem a jótékonysági akcióit, nagyobb egyházi ünnepekkor maga szervezte meg az ételosztásokat és sokat áldozott különböző karitatív célokra. Persze amit most elkövetett – ha igaz, ha tényleg nem csak rákenték – akkor most csalódottan veszem tudomásul, hogy ennyire ellentmondásos valaki.

Jut eszembe, 2017 november hatodikán az esti órákban életemben először – korábban soha még a honvédségnél sem – nem voltam cellalakó. Aznap viszont amikor a két elvetemült miskolci rendész – Szabó Krisztián ( már állítólag börtönben van) és Tóth Tamás máig is aktív  egy teljesen jogtalan, alaptalan intézkedés során rámtámadtak. Kezeimet lefogták – saját elmondásuk szerint – ennek ellenére azt hazudták, hogy mégis előrántottam a fegyveremet és rájuk fogtam.  Hogy melyik végtagommal azt nem tudták megnevezni így aztán soha nem tudom meg miként támadhattam vissza. A lényeg, minden vádjuk, a hamis tanúk felbujtása ellenére már megdőlt.

Ennek ellenére  a rendészet befolyásos vezetői azonnal intézkedtek, s a kiérkező rendőri tótumfaktum elrendelte az őrizetbe vételemet.  Anélkül, hogy bármikor is meghallgatott volna, csupán a két elvetemült egyenruhás elmondása alapján vittek a fogdába.  Mázlim volt, ritka két egyenes rendőrre bízták a sorsomat – hála nekik, hiszen még a bíróságon is kiálltak mellettem . Közölték velem, hogy ha most délután fél kettőkor bevisznek a kapitányságra késő estig várhatok a szabadulásomra. A fogdában. Ránézésre megállapították, hogy én még ilyen helyen sosem voltam és ne tán még bezártsági fóbiám is lehet.  Áldja meg az Isten, kitalálták, hogy majd addig kocsikázunk amíg a forró nyomosok be nem érnek a kapitányságra. Elmentünk a kórházba látleletre és ott is kellemesen elbeszélgettünk, szóval húztuk az időt amíg csak lehetett. Közben elmondták, tele van a tökük a rendészekkel , a túlbúzgóságukkal, az embertelen durvaságukkal és mindazzal a mocsokkal amit utánuk kell nekik elsikálni.  Felsorolták az utóbbi időszakban elkövetett törvénytelenségeiket. Végül már úgy 10 óra tájban átvettek a fogdán,  cipőfűző, óra, telefon elkobozva , zsebeim kiüritve és már is benn találtam magam a félhomályos cellában. A liftes bezártságot sem viselem el, de most azért is megembereltem magam. Igyekeztem a következő egy órában valami kellemesre gondolni – nem volt könnyű  – és végül csak átvészeltem teljes nyugalommal a bezártságot.

Igaz előtte azt a kedves fogdaőrt arra kértem, ne csukja rám a cellaajtó, hagyja egy ujjnyira nyítva.  Szerintem azóta is ezen kuncog, mondta, nem teheti mert másnapra ő is bekerülne mellém. Ezért. Egyszer kimehettem a közös vécére, bár semmi okom nem volt rá. Ez olyan figyelemelterelő projekt volt. E közben az őr elmondta, vigasztalásul, ő bizony 12 órát ugyanígy oda van bezárva, nem kellemes, soha nem fogja megszokni. Ha tehetné holnaptól már erdészként járná a természet lágy öleit. Közben megkérdezte akarok e kincstári vacsorát – kiváncsi voltam a menűre – a választék csirkemájkonzerv abonettel, desszert nincs – mondta. Lemondta erről

Egyébként hamarosan megjelenik a könyvem minderről – Kurva vastag az a cellaajtó cimmel…. Szívesen vinnék egy dedikált példányt Szabónak is, ha tudnám éppen hol van.

A Budaörsi Járásbíróság elutasította Galambos Lajos halasztási kérelmét, ezért rácsok mögé kerülhet a zenész-előadóművész, akit decemberben három év hat hónap szabadságvesztésre ítéltek.

Fordulat, mégis börtönbe kerülhet Galambos Lajos

Fordulat, mégis börtönbe kerülhet Galambos Lajos© Technológia: Index.hu

Mint írták, a másodfokú jogerős ítélet alapján az elítéltnek 2023. február 15. napján kellett volna jelentkeznie a szabadságvesztés büntetése letöltésére. A férfi védőjén keresztül január 30-án kérelmet nyújtott be, amelyben a szabadságvesztés büntetés megkezdésére halasztást kért, így a bíróság intézkedett a végrehajtás megkezdésének függőben tartására. Ezért az elítéltnek nem kellett a szabadságvesztés büntetés letöltését megkezdenie.

 

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság december 7-én jogerősen három év hat hónap szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte Galambos Lajost, akit több társával együtt gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádoltak.

A Budaörsi Járásbíróság 2023. február 28-án határozatában elutasította, mivel annak törvényes oka nem áll fenn, így a halasztás nem engedélyezhető, közölte szerda reggel a Budapest Környéki Bíróság.

A bíróság döntése nem végleges, az ellen fellebbezésnek van helye, azonban ez a börtönbüntetés megkezdésére halasztó hatállyal nem bír – hangsúlyozták.

Mint korábban megírtuk, múlt hét szerdán kórházba kellett szállítani Galambos Lajost. A zenész-előadóművészt boldogasszonypusztai birtokáról vitte el egy szirénázó mentőautó. Mint mondta, súlyos fulladásos roham tört rá, emiatt kellett bevinni az intézménybe.

A zenész nemrégiben gyógyíthatatlan betegségéről vallott, ami miatt halasztást kért börtönbüntetésének letöltésére. Elmondása szerint jobban örülne, ha bevonulhatna a börtönbe, mert az azt jelentené, hogy teljesen egészséges. Mint azt elmondta, tüdőtágulása van, úgynevezett keszonbetegség, amitől gyakran fullad és köhög.

(Borítókép: Galambos Lajos 2021. szeptember 16-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)


Szántó István


Related article

Mutass piros lapot a kiberbűnözőknek!

A csoportmérkőzésekkel már javában zajlik a labdarúgó-világbajnokság, amely kapcsán a kiberbűnözők számos, rafinált online csalási módszerrel próbálnak meg minél több érzékeny személyes adatot...

0 Comment