A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye  – Új elnököt választott a Mazsihisz
    A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közgyűlése
ma tartotta négy évenként esedékes tisztújító küldöttgyűlését. Mivel
a Szövetség Alapszabálya szerint egy elnök csak két cikluson
keresztül irányíthatja a neológ zsidó felekezetet, így a Mazsihiszt
eddig vezető Heisler András nem indult újra a pozícióért. Heisler
András a következő négy évben küldöttként vesz részt a közgyűlés
munkájában.
     A közgyűlés nagy többséggel dr. Grósz Andor
orvos-dandártábornokot, a Holocaust Dokumentációs Központ és
Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnökét választotta meg
elnökké a következő négy évre dr. Nógrádi Péter ügyvéd ellenében.
     A közgyűlés a Mazsihisz alelnökévé választotta Mester Tamást, a
Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnökét.
     Grósz Andor 1951-ben született Győrben. A szentpétervári
Katonaorvosi Akadémia Általános Orvostudományi Karán végzett
repülőorvosi szakon. A Kecskeméti Zsidó Hitközség elnöke 33 éve.
2005-től a MH Kecskeméti Repülőkórház főigazgatója volt, 2007-2010
között a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központjának
katonai főigazgató-helyetteseként dolgozott, 2010-2011 között az
intézmény megbízott főigazgatója volt, majd 2013-tól a Magyar
Honvédség egészségügyi főnöke. 2008-ban megkapta a Magyar
Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2014-ben a Magyar Érdemrend
Középkeresztjét.
Kedvemért már reggel a választás kezdete előtt összeálltak egy kép erejéig. Balról dr. Grósz Andor jobbról dr. Nógrádi Péter mint elnök jelöltek. Kora délutánra ismertették a szavazatszámlálók, hogy Grósz Andor a következő négy éves ciklusban vezeti a Mazsihiszt. Majd az alelnök jelöltek szavazásakor különös módon kialakult egy patt helyzet. Nógrádi és versenytársa egyaránt 51-51 voksot kapott. Jött is egy jó ötlet , talán a Teremtő akarata lehet – így legyen akkor még egy alelnök, Horov itz Tamás a debreceni hitközség elnöke. Nagy volt a lelkesedés, a csaknem száz küldött közül viszont három megtorpedózta a javaslatot.. Tehát a kampán részlegesen, részleteiben folytatódik.
     Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)