Júniusban is találkozunk –  20. kedd délután 5 óra –  Kis József a levéltár igazgatója lesz Markovics Zsolt főrabbi vendége – sorry elsőre rossz dátum ment ki!!!!!!!!

Az utolsó világháború után évtizedekig zárva volt az idegenek előtt a miskolci zsidó hitközség udvara. A zsinagógát is csak a nagy egyházi ünnepeken nyitották ki. Sok helybéli mondja évtizedeken át úgy jártkelt a Kazinczy utcán, hogy egyszer sem nézhette meg belülről a templomot. Talán ennek is köszönhető az egyre nagyobb érdeklődés a közelmúltban nyílt miskolci zsidó múzeum iránt.  Mint ismeretes már több száz lelkes tagja van a múzeum baráti körének, számukra minden hónapban igyekszünk olyan programot, előadást szervezni, amelyek révén új információkkal gazdagodnak.

Már napok óra kérdezgetik, mikorra tervezzük a legközelebbi találkozót és mi lesz a téma. Kezdem azzal, hogy június húszadikán délután öt órakor találkozunk a szokásos helyen a Kazinczy utcai múzeummal szomszédos teremben.

Mivel nemrégiben városunk főrabbija számos kérdést kapott a zsidóság hitéletével kapcsolatban ezért a mostani rendezvény felerészben erről szól. Többek között a zsidóság és a kereszténység kulturális örökségéről és magyarázatot kapunk arra is, mi az oka a zsidó és a kereszténység nagy egyházi ünnepeinek időbeli egybeeséséről. Markovics Zsolt főrabbi úr kéri, hogy akinek még kérdése lenne akár már előre is elküldheti e maiéban vagy SMS-ben.

Most is lesz egy exkluzív vendégünk, Kis József a megyei levéltár igazgatója, aki a zsidóság írásbeli örökségéről, a miskolci izraeliták három évszázados jelenlétének dokumentumairól tart majd előadást. Magam is készülök egy kérdéssel – ígérte megválaszolja – a múlt században miként zajlott le az a rosszemlékű családfakutatás, amelynek a célja volt igazolni, hogy rendelkeznek e zsidó vallású ősökkel. Igazgató képes prezentációval készül az előadására.

Ismét jelzem, hogy a megadott mail címen vagy telefonszámon kérjük az előzetes regisztrációt, a  biztonsági okokból. Aki még nem nézték meg a múzeumot és a zsinagógát az előadás előtt egyórával már megtekinthetik.

Jó tudni, hogy kaptunk egy szenzációs ajánlatot egy miskolci utazási irodától , ennek árát direkt a múzeum baráti körének kalbirálták be. Hogy minél többen élvezhessék ezt a különleges  két éjszakás három napos programot Csehországban

.

               Csehország
      zsidó örökségek mentén

 

Időpont:           2023 ősz

Utazás          autóbusszal

Elhelyezés:       hotel*** 2 éj

Ellátás:             reggeli

 

 

1.nap: Indulás a kora reggeli órákban Miskolcról, útközben Trebicbe látogatunk. Itt található a legjobb állapotban megőrzött zsidó negyed és egyben az egyetlen olyan emlék a maga nemében, amelyet felvettek az UNESCO Világörökségei közé 2003-ban. A festői környezetben elterülő Zámostí zsidó negyed megtekintését követően indulunk tovább Prágába. Érkezés az esti órákban, szállásunk elfoglalása.

 

2.nap: Délelőtt ismerkedés a prágai zsidó városrésszel. Josefov kerületét a 18. század végén 274 lakóház, 10 zsinagóga és néhány középület alkotta. Európa egyik legrégebbike, melyet középkori és századfordulós szecessziós épületi miatt is érdemes felkeresni. Ma legfontosabb látnivalói Magas-, Spanyol-, Klausen-, Maisel-, Pinkas (a világ leghosszabb sírfeliratával) és Löw rabbi Régi-Új zsinagógája (a világ legrégebb óta működő zsinagógája) és a régi zsidó temető. Délután barangolás a középkori óváros hangulatos utcáin: Károly híd, Kafka szülőháza, tere és szobra, Károly Egyetem, Vencel tér, Lőportorony és az Orloj nevezetes órajátéka. Majd jöhetnek a kulináris élvezetek: kacsa sült, knédli, párolt káposzta és persze a sör egy tradicionális pivovarban. Szabad program. Este szállásunk elfoglalása.

 

3.nap: Délelőtt folytatjuk prágai városnézésünket: Strahovi kolostor, Loreto búcsújárótemploma, majd a prágai várnegyedbe látogatunk: Királyi palota, Szent Vitus katedrális, Szent György bazilika, Arany művesek utcája (Kafka egyik lakóháza). Délután búcsú a „száztornyú várostól”, folyamatos utazás rövid pihenőkkel.  A késő esti órákban hazaérkezés.

Részvételi díj:  a helyszinen az előadás előtt megtudhatjuk 

Részvételi díj tartalmazza az utazást autóbusszal, 2 éj szállás hotel***, 2 reggeli és az idegenvezetés díját. Nem tartalmazza az üdülőhelyi illeték, belépőjegyek és az utasbiztosítás díját.

Üdülőhelyi illeték:

1 ágyas felár:

 

Betegség-, baleset-, és poggyászbiztosítás: 530 Ft/fő/nap

Útlemondási biztosítás: a részvételi díj 2,5 %-a

 

Várnegyed 250 czk/fő
Zsidónegyed (5 zsinagóga, régi zsidótemető) 550 czk/fő