Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatót tartott az Auróra Hotelben 11.18-án szombaton.
Somogyi László az MRCC elnökhelyettese bemutatta a Club mellett álló jelen lévő támogatókat. Kun Richárdot a fLavatar, EIWA, Rapid Aszfalt tulajdonosát. Valamint az OPTEN területi képviselője , Krajnyák Zoltánt. Mindketten régóta az MRCC mellett állnak. Ricsi tájékoztatást adott arról, hogy a Jávorkút felé vezető utat le fogják aszfaltozni.
Az Opten részéről Krajnyák Zoltán tájékoztatást adott arról, hogy elkötelezettek az ESG, a csapat és a kerékpározás iránt.
Illetve hosszú távú együttműködésről biztosította a jelenlévőket. Nyirkó Attila az MRCC elnöke beszámolt az egyesület 2023-as eredményeiről, közös miskolci és budapesti edzésekről, Olasz edzőtáborozásról, csapatépítésekről. Kiemelte a budapesti tagok verseny eredményeit.
Somogyi László ezt követően beszámolt az év főbb eseményeiről. Az egyik legnehezebb évén van túl a csapat, de egyben egyik legsikeresebben is. A népszerűségünk sokat nőtt az utóbbi időben. A kaliforniai edzőtábor bebizonyította, hogy képessé tesz bennünket akár profi szintű versenyeken való indulásra is. Az Olasz edzőtábor pedig még jobban összekovácsolta a csapatot, az edzések mellett még egy leánykérés is belefért. Később az év során rengeteg dobogós helyezést értünk el ez évben. A nehézségek ellenére a VII. Bükk Kupa is megszervezésre került rekordszámú résztvevővel. A háromnapos rendezvénysorozat ismét nagyon jól sikerült és nagy siker volt. 150 gyermek versenyzett a BOSCH parkolójában és 100 gyermek Jávorkúton is rajthoz állt. E mellett a hegyi sprint szakasz résztvevőinek száma is rekordot döntött. Budapesten is elindultak a közös hétvégi edzések elég nagy sikerrel. Jók a visszajelzések innen is.
A Cserkész Szövetséggel is együttműködünk ez évben, aminek következtében lehetőségünk nyílik egy hatalmas falfelület kidekorálására és a támogatók feltüntetésére Miskolc belvárosában. Az Auróra Hotel és Miskolc kiváló turisztikai lehetőségeket kínál az idelátogatóknak és kerékpárosoknak. Ideális a környék minden szempontból. A Bükk szépsége, a környező tavak, hegyek völgyek szépsége páratlan, Mindenkinek érdemes ide látogatnia!
Ezt már olvasta?
A RENDŐRÖK ŐRIZETBE VETTÉK A TAKTASZADAI RABLÁS FELTÉTELEZETT ELKÖVETŐJÉT
augusztus 19, 2020