ujkelet.live

Írisz Haim, az elrabolt Jotám Haim édesanyja, akit az izraeli hadsereg katonái véletlenül lelőttek Sedzsaijjában, örökbe fogadott egy macskát, akit egy tartalékos katona mentett meg a Gázai övezetben, jelentette a Ynet hírportál kedden.

Jotam Haim a baloldali képen, és a kimentett macska a jobboldali képen

Haimot, Kfar Azza lakosát, december 15-én véletlenül lelőtték a szintén túsz Alon Lulu Samrizzal és Szamar Talalkával.

Jona Golán tartalékos katona, az egyiptomi határhoz közeli Ezuz lakosa egy vörös macskát talált Gáza romjai között kóborolva, és úgy döntött, kimenti. Magánál tartotta, majd amikor távozott a Gázai övezetből, magával vitte a négylábút is. Golán egysége a határ melletti egyik kibucban állomásozott, és a macska ott is csatlakozott hozzá.

Most a macska meleg otthonra talált Írisz Haimnál, akinek a fia nagyon szerette a macskákat. Írisz azt kérte, hogy aki megszeretné őrizni Jotam emlékét, fogadjon örökbe egy macskát vagy egy kutyát. ,,Adjátok meg nekik ugyanazt a tiszta szeretetet, mint amit ők adnak nekünk” – mondta.

Golan a következőt mesélte a macskáról, akinek a tartalékos katonák a Szaid nevet adták. „A macskát akkor találtam meg, amikor a Gázai Egyetemre mentünk” – mondta. ,,Ellenőrizni jöttünk a környéket, csekkoltuk az épületet, és hirtelen megláttam egy macskát az autón. Meglátott és felém közelített, és csak jött és a mellényemre ült. Minden ellenőrzésre elkísért, és azt mondtam magamnak, hogy magammal kell vinnem.”

„Tudtam, hogy néhány napon belül visszajövünk, és amikor legközelebb jöttünk, két órán keresztül kerestem. Majdnem feladtam, de már bekészítettem egy tonhalkonzervet a járműben. Leültem és hirtelen megláttam. Azt mondtam, gyerünk, magammal viszem”.

Golán tudta, hogy a helyet fel fogják robbantani, és nem hagyhatta, hogy a macskának baja essen.

A macska körülbelül egy hónapig volt Alumim kibucban, és a tartalékosok gondoskodtak róla. ,,Megértettem, hogy nem tarthatom magamnál. Feltettünk egy posztot a macska képeivel az Instagramra, és Írisz lánya beszélt velünk, és azt mondta, örökbe akarja fogadni. A parancsnokaim vizsgálatra vitték a macskát és beoltották. Mindenki szerette őt Alumimban” – mondta Golan.

„Az Írisz lányával folytatott beszélgetést követően, akinek érdeklődése megragadta a figyelmünket, és néhány nappal azután, hogy elengedtek a tartalékos szolgálatból, elmentünk a barátommal, és elvittük neki a macskát. Teát főzött nekünk, beszélgetett velünk, és elmeséltük neki, hogyan hoztuk ki a macskát Gázából, és milyen fontos ő számomra. A macska volt az egyetlen, ami az otthon érzését adta számomra, és örültem, hogy hozzá kerül. Nagyon megindító volt. Megkönnyebbülés volt, hogy a macska jó kezekbe került, valakihez, aki jól gondját viseli.”

Írisz Facebookon azt írta, hogy sokan küldenek neki képeket az örökbefogadott macskákról, Jotam felé tett gesztusként. „Ez nagyon meghat és boldoggá tesz” – írta. „Minden ilyen kis macska, aki otthont kap, és nem fagy meg a hidegben, egy egész világot jelent. Én már hármat örökbe fogadtam, az egyiket a gázai pokolból mentették ki”.

A Ynetnek nyilatkozva: ,,Jotam nagyon szerette a macskákat. Gyengéd lélek volt, aki nagyon ragaszkodott az állatokhoz. A gyászhéten azt mondtam, hogy ha valami jót akartok tenni, fogadjatok örökbe egy macskát. Az emberek mentek és macskákat fogadtak örökbe. A lányom küldött egy képet, amit Jona tett közzé, és felajánlotta, hogy örökbe fogadja. Nagyon szeretem a macskákat, ez a szerelem a koronajárvány idején kezdődött.”

,,Amikor megláttam a képet, azt mondtam, hogy elviszem, miután állandó helyre költöztem. A költözés utáni napon a macska egy esős és hideg napon érkezett. Pillanatok alatt az ágyamban volt. Igazán csodálatos. Úgy érzem, mindannyiunk között van egy kapcsolat, amit nem igazán értünk. Megható, hogy egy Jona nevű tartalékos hoz egy vörös macskát, akit Gázában talált. Nagyon fontos ez a kapcsolat, mindazok az árnyalatok, amelyek összekötnek bennünket kedvességgel és figyelmességgel”.

The post A véletlenül lelőtt túsz édesanyja örökbe fogadott egy macskát, akit katonák mentettek ki Gázából first appeared on Új Kelet online.