Ismerjék meg az IDF legidősebb tartalékos katonáját!

Izrael mintegy 300 ezer tartalékost hívott be a Hamász terrorszervezet elleni harc kezdetén. Van köztük egy nem mindennapi ember, a 95 éves Ezra Yakhin, ő a legidősebb tartalékos katona Izraelben.

Yakhin 1928-ban született a brit mandátum idején, 1944-ben 16 évesen csatlakozott a félkatonai Lehihez. Yakhin édesapja szintén a brit fennhatóságú Palesztinában született, míg édesanyja Egyiptomból emigrált.

Többször megsebesült a britek elleni harcban, jobb szemére megvakult – derül ki az israel21c.org cikkéből.

A Jeruzsálemben felnövő Yakhin az 1929 augusztusi arab zavargások idején is már életveszélyben volt. Végig a Lehivel harcolt és mivel nem volt tagja az 1948-ban megalakult reguláris IDF-nek, ezért nem volt jogosult hivatalos tartalékos szolgálatra. Mindez azonban megváltozott, miután az 1970-es évek végén megjelentette első könyvét a harcról, amit Izrael létrejöttéért vívtak.

A könyv megjelenését követően országszerte előadásokat kezdett tartani, többek között oktatási intézményekben és IDF-bázisokon. Végül ez az író rendszeres tartalékos szolgálatává vált, amelynek azóta is elkötelezett híve. 2023 októberében ismét behívták, hogy a gázai háborúban harcoló csapatoknak adjon iránymutatást.

„Az a célom, hogy bemutassam a katonáknak földünk és nemzetünk értékeit, hogy tudják, miért harcolnak”

– magyarázza a veterán.

Ezra Yakhinnak négy gyermeke, tizenhárom unokája és nyolc dédunokája van. Felesége Chaya 1991-ben hunyt el, második feleségének is voltak gyermekei és unokái, így családja még tovább bővült.

55 éves fia, Michael súlyosan megsebesült egy gázai akcióban, és már több műtéten is átesett.

„Az elsők között volt, akik október 7-én a helyszínre érkeztek. Aztán az elsők között volt, akik bevonultak Gázába, és néhány hete megsebesült”

– meséli Yakhin.

Két unokája jelenleg is szintén a hadseregben szolgál, az idősebbik Gázán belül harcol.

Fotó: Hadassah Medical Center