Avi/ujkelet.live

A háború 135. napja: Joáv Gallant védelmi miniszter vasárnap az Izraeli Védelmi Erők Déli Parancsnokságán tartott helyzetértékelés során kijelentette, hogy ,,a Hamász Szinwar lecserélésére törekszik”, és a szervezet Khan Junesz Dandárja vereséget szenvedett.

„A Hamász nem bízik a parancsnokaiban, ez nagyon-nagyon észrevehető dolog” – mondta Gallant. ,,A Hamász Gázai állomása nem válaszol, nincs kivel beszélni, mint vezetővel a terepen” – mondta, hozzátéve, hogy a Hamász külföldi vezetése új vezetőket keres Gázában. „Ez azt jelenti, hogy pályázat van kiírva arra, hogy ki fogja irányítani Gázát”.

Khan Juneszben a Nassszer Kórházban mintegy 200 terrorgyanús személy adta meg magát a csapatoknak, az Al-Amal Kórházban pedig több tucat, ami Gallant szerint a Hamász „harci szellemének” elvesztését jelzi.

„Azok az emberek, akik RPG-vel, fegyverrel és lőfegyverrel rendelkeztek, elérkeztek az igazság pillanatához, és nem harcoltak. Ez arra utal, hogy megértették a hatalmi viszonyokat, hogy megértették, hogy a sorsuk az lesz, hogy megadják magukat vagy meghalnak – nincs harmadik lehetőség”.

Gallant szerint a Hamász Khan Junesz Dandárját „legyőzték, és semmilyen módon nem működik katonai entitásként”.

„A Hamásznak marginális [erői] maradtak a központi táborokban és a Rafah-dandárban, és ami közöttük és a katonai rendszer teljes összeomlása között van, az egy döntés az izraeli hadsereg részéről”.

„Nincs itt senki, aki a segítségükre sietne, nincs iráni, nincs nemzetközi segítség” – mondta Gallant, megfogadva, hogy az izraeli hadsereg felszámolja a maradék hat Hamász-zászlóaljat – kettőt Gáza középső részén és négyet Rafahban.

„Nincs jogunk megállni, amíg [a Hamásznál] 134 túsz van” – tette hozzá.

Khan Junesz: A Nasszer Kórházban bevetett különleges erők megtalálták az október 7-i támadásban részt vevő Hamász terroristák járműveit, valamint a mészárlás során ellopott izraeli tulajdonú autókat, jelentette este a hadsereg.

A Nasszer Kórházban a műveletet a Kommandó-dandár, a haditengerészeti Sajetet 13, a Sabak belbiztonsági szolgálat ügynökei és más különleges erők hajtják végre.

Az egyik ellopott autó, amelyet az egészségügyi központban találtak, egy Nir Oz-i lakosé volt. A Hamász járművekben a csapatok több fegyvert, köztük gránátokat is találtak.

A hadsereg szerint a katonák eddig több száz terrorista operatívot és más gyanúsítottat vettek őrizetbe, akik a kórházban rejtőztek, köztük több részt vett az október 7-i mészárlásokban, és közük volt a terrorszervezet által fogva tartott túszokhoz. A terroristák az egészségügyi személyzetnek álcázták magukat, árulta el este a katonai szóvivő.

A katonák harcot vívnak a Hamász fegyvereseivel a kórház környékén, és a múlt hónapban rakéta tűz irányult rájuk a helyszínről.

A katonák emellett több lőfegyvert, robbanószerkezetet és egyéb katonai felszerelést is lefoglaltak, amelyek terroristákhoz tartoztak.

A hadsereg továbbá egy videót és fotókat tett közzé a Nasszer Kórházban talált gyógyszerekről, amelyeket a Hamász által fogva tartott izraeli túszoknak szántak, de nem jutott el hozzájuk. A szóban forgó túszok egy része már kiszabadult a fogságból a tavalyi tűzszüneti megállapodás részeként. A 12-es csatorna szerinta a gyógyszeres dobozok egyikét Franciaország küldte Katarral egyeztetve.

,,Az Izraeli Védelmi Erők továbbra is minden erőfeszítést, hadműveletit és hírszerzésit, megtesz az elraboltak hazajuttatásáért, és nem hagyja abba a küldetés befejezéséig” – hangsúlyozta a hadsereg.

A Nasszer Kórházban az akciót a kórházi terrortevékenység leállítására vonatkozó előzetes figyelmeztetés után hajtották végre, mondta a hadsereg, hozzátéve, hogy a helyszíni vizsgálatai biztosították, hogy az egészségügyi központ folytathassa működését, ,,anélkül, hogy kárt okoztak volna a betegeknek és egészségügyi személyzetnek, valamint az Izraeli Védelmi Erők értékeivel és a nemzetközi joggal összhangban.”

Pénzt infóért: A Gázai övezetben vasárnap arról számoltak be, hogy a lakosok sms-t kaptak, amelyben arra kérték őket, hogy pénzbeli támogatás fejében adjanak tájékoztatást a Hamász által fogva tartott izraeli túszokról.

Az üzenet, amelyről egy képernyőfotót terjesztenek a közösségi oldalakon, a következő: ,,Érdekel a családod szebb jövője és anyagi támogatás? Van információd az elrabolt személyekről vagy a fogvatartóikról? Láttad már valamelyik elrabolt személyt? Ne habozz és lépj kapcsolatba velünk.”

Lula és a Jad Vasem: „Ami a Gázai övezetben történik, az nem háború, hanem népirtás” – mondta Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök vasárnap az újságíróknak Addisz-Abebában, ahol az Afrikai Unió csúcstalálkozóján vett részt.

„Ez nem katonák háborúja katonák ellen. Ez egy háború egy rendkívül felkészült hadsereg, valamint nők és gyerekek között” – mondta tévesen a veterán baloldali politikus.

Lula kijelentette, hogy „ami a Gázai övezetben a palesztin néppel történik, a történelem egyetlen más pillanatában sem történt meg”, kivéve egyet: „Amikor Hitler úgy döntött, hogy megöli a zsidókat”.

Dani Dajan, a Jad Vasem elnöke azt mondta, hogy a megjegyzések nyilvánvaló antiszemitizmust képviselnek, és „a gyűlölet és a tudatlanság felháborító kombinációja”.

„Minden elítélésre méltó, ha egy gyilkos terrorszervezet ellen harcoló országot a nácik holokausztbeli tetteihez hasonlítunk” – tette hozzá. ,,Szomorú, hogy Brazília elnöke a holokauszt ilyen szélsőséges eltorzításának szintjére süllyedt.”

The post Gallant: A Hamász külföldi vezetése Szinwar leváltására törekszik first appeared on Új Kelet online.