Avi/ujkelet.live

A háború 139. napja: Röviddel reggel hat óra előtt megszólaltak a szirénák Eilaton és környéken. A légvédelmi rendszerek aktiválódása mellett vadászgépeket vezényeltek a helyszínre. Ez volt az első riadó a területen több mint egy hónap csend után.

Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy a Nyíl elfogott egy lövedéket, ami a Vörös-tenger térségéből Izrael Állam területére tartott. A célpont nem lépett be Izrael területére és nem jelentett veszélyt a polgárokra.

Biztonsági tisztviselők becslései szerint a lövedéket Jemenből indították.

  • Jelenleg a Nyíl 3 Izrael legfejlettebb nagy hatótávolságú rakétavédelmi rendszere, amelynek célja a ballisztikus rakéták elfogása, miközben azok még a Föld légkörén kívül vannak, és a lövedékeket és azok nukleáris, biológiai, vegyi vagy hagyományos robbanófejeit az indítóhelyeikhez közelebb semlegesítik. 
  • Izrael légterét többszintű rakétapajzs védi. A Vaskupola a rövid távról, 40 kilométernél közelebbről érkező rakétákat lövi le, a Dávid Parittyája vagy Varázspálca a közepes hatótávolságú (40-300 km) rakétákat, míg a nagy hatótávolságúakat a Patriot és a Nyíl 2 valamint Nyíl 3 semlegesíti.

Déli front: Az izraeli hadsereg reggel tájékoztatást adott a csapatok elmúlt nap során végzett műveleteiről a Gázai övezetben. A 162. hadosztály mélyítette támadó akcióit az észak-gázai Zeitun területén. Míg a 98. hadosztály erői terroristákat likvidáltak és terror-infrastruktúrát semmisítettek meg a dél-gázai Khan Juneszben.

A haditengerészet támadásokat hajtott végre az éjszaka és megsemmsítette a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezetek számos hajóját az övezet déli részén.

A 215. tüzérségi ezred légicsapást irányítva megtámadott több mint tíz terrorcélpontot Zeitunban, ahonnan támadásokat irányítottak és hajtottak végre az erők ellen.

A 401. dandár harcosai Zeitunban terror-infrastruktúrát semmisítettek meg és megöltek mintegy húsz terroristát. Az egyik akció során az erők azonosítottak egy RPG-vel felfegyverzett terroristát a közelükben. A harcosok konfrontálódtak vele, és megölték.

A Nahal-dandár keresései során az övezet középső részén lokalizáltak és megsemmisítettek egy becsapdázott rakétaindító állást, amelyet valószínűleg Izraelre irányított rakéták kilövésére akartak használni.

A 7. dandár megölt több mint tizenöt terroristát Khan Junesz nyugati részén. A rajtaütések részeként a harcosok Kalasnyikovokat, gránátokat, katonai felszerelést és robbanóeszközöket találtak, melyeket az izraeli csapatok ellen akartak használni. A dandár továbbá légicsapást irányított egy katonai épületre, amiben egy terrorista osztag tartózkodott.

A Givati-dandár harcosai likvidáltak egy terrorsejtet. A Kommandó-dandár pedig lokalizált számos fegyvert, valamint a Hamász terrorszervezet dokumentumait és katonai felszereléseit.

Északi front: Két páncéltörő rakétát lőttek ki reggel Libanonból Észak-Izraelre, jelentették a helyi hatóságok. Az egyik rakéta egy házba csapódott Juválba, egy másik pedig nyílt területen landolt Kirjat Smona közelében. Sérülésről nem érkezett jelentés. A hadsereg ágyúzással reagált.

Tegnap este izraeli vadászgépek a Hezbollah terrorszervezet posztjait támadták Dél-Libanonban.

A célpontok között volt egy katonai poszt Zibqinben, ahonnan tegnap rakétát lőttek ki Slomira, egy megfigyelőállomás Ramjehben, egy megfigyelőállomás Khaimban, és egyéb terror-infrastruktúra. A hadsereg továbbá ágyúzott egy területet Aitarun közelében ,,fenyegetések elhárítása” céljából.

The post A Nyíl elfogott egy lövedéket a Vörös-tenger felett first appeared on Új Kelet online.