Avi/ujkelet.live

Három évvel a Meron-hegyi katasztrófa után az incidens tanulmányozásával foglalkozó állami vizsgálóbizottság ma közzétette következtetéseit, miután azt benyújtotta a kormánynak.

  • A katasztrófa az éves Lag Ba’omer fesztiválon történt, Simon Bar Jocháj rabbi sírjánál, Észak-Izraelben 2021. április 30-án. A balesetben 45 ember vesztette életét, további 150 pedig megsérült a túlzsúfoltság következtében. A történteket Izrael történetének legsúlyosabb polgári katasztrófájaként tartják számon.

A jelentés 18 tisztviselő felelősségével kapcsolatos következtetéseket tartalmaz. A következtetések a kormányhoz kerülnek, amely dönthet azok elfogadásáról vagy elutasításáról, elutasításuk esetén a Legfelsőbb Bírósághoz petíció nyújtható be.

A bizottság megállapította, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök személyesen felelős, ,,mivel a miniszterelnöki pozíció lényegében választott pozíció, egyedi jellemzőkkel”. A bizottság úgy döntött, hogy nem tesz gyakorlati javalatot Netanjahu esetében.

„Megalapozott arra a következtetésre jutni, hogy Netanjahu tudta, hogy Rasbi sírjának helyével éveken át nem megfelelően foglalkoztak, és veszélyt jelenthet a helyszínre látogató tömegekre, különösen Lag Ba’Omerkor. Még akkor is, ha az óvatosság jegyében azt feltételezzük, Netanjahunak nem volt konkrét ismerete az ügyről, a történtek alapján tudnia kellett volna róla.”

A bizottság valójában túlnyomó többségben elutasította Netanjahu miniszterelnök kibújási próbálkozását, nem mondhatja, hogy „nem vagyok felelős”. A döntés továbbá azt diktálja, hogy ha egy másik miniszterelnök fog ilyen kijelentést tenni, azt nem fogják elfogadni. Ez tulajdonképpen egy jövőbeli, október 7-tel foglalkozó bizottság szempontjából is releváns lehet.

A jelentés Amir Ohanát, a Kneszet jelenlegi elnökét és az akkori közbiztonsági minisztert is felelősnek jelölte meg, megjegyezve, hogy nem javasolja, hogy újból betölthesse a közbiztonsági miniszteri posztot.

A bizottság javasolta, hogy jelöljék ki Já’ákov Sabtáj rendőrfőkapitány mandátumának lejártát. A Sabtáj ügyében tett megállapítások arra késztették volna a bizottságot, hogy hivatali ideje lezárását javasolja, de a háború körülményei és hivatali idejének meghosszabbítása miatt a döntést a kormányra bízta.

  • „Sabtáj rendőrfőkapitány, mint mindig, minden szerepében, teljes felelősséget vállal” – áll a rendőrség közleményében. „Sabtáj rendőrfőkapitány még az év elején lemondását kérte, de a háborús helyzet miatt eleget tett a kormány kérésének, hogy maradjon. Sabtáj rendőrfőkapitány 40 év szolgálat után távozni fog, amint erről a kormány döntést hoz.”
  • Az izraeli rendőrség közleménye szerint belső csapatot jelölnek ki a bizottság megállapításainak tanulmányozására és végrehajtására. A bizottság tömegszabályozással kapcsolatos ajánlásait a rendvédelmi hatóságok alkalmazni fogják, hogy biztosítsák a lakosság biztonságát a nagy rendezvényeken.

Já’ákov Avitant, aki akkoriban vallásügyi miniszter volt, szintén személyesen felelősnek találták. A bizottság azt javasolja, hogy ne tölthesse be újra a miniszteri posztot.

Még nincs vége: Gali Baharav-Miara főügyész újraindítja a nyomozást a zarándoklatért felelős személyek ellen, miután az állami vizsgálóbizottság befejezte munkáját, jelentette a Ynet híroldal.

Elődje, Avichai Mandelblit 2021 júliusában leállította a bűnügyi nyomozást, hogy az állami bizottság elsőbbséget élvezzen a tragédia kivizsgálásában.

Az állami bizottság ma közzétett jelentése kifejezetten felszólít a nyomozások újraindítására, megjegyezve, hogy a vizsgálat „nem helyettesíti a bűnügyi nyomozó szervek munkáját”.

Reakciók: Az áldozatok családtagjait képviselő szervezet arra kérte a kormányt, hogy vegye komolyan az állami bizottság ajánlásait, a jelentést „első lépésnek” nevezve ,,az igazságszolgáltatás felé”.

„Őrület, hogy csaknem három évet kellett várnunk, hogy halljuk, ami nyilvánvaló – a zarándoklat sikeréért felelősök, ha sikeres, a felelősek a kudarcért is. A kudarc 45 halottal és több mint 100 sebesülttel végződött.”

„Most felszólítjuk a kormányt: Járjon el felelősséggel, vonja le ezeket a következtetéseket és alkalmazza őket, vegye komolyan ezeket a vérrel írt megállapításokat.”

Politikai: Ha Netanjahu miniszterelnök továbbra is hivatalban marad, „a következő katasztrófa csak idő kérdése” – jelentette ki Jáir Lapid ellenzéki vezető.

„A ma közzétett jelentés azt mutatja, hogy a katasztrófa megelőzhető lett volna. A baljós előjelek megvoltak. Gondatlan veszélyeztetésre, arroganciára és valóságtól való elszakadásra, teljes felelőtlenségre utal” – nyilatkozta Lapid az újságíróknak. ,,Ha Netanjahu közönséges állampolgár lenne, ma bíróság elé állna, mert gondatlanságból halált okozott, és börtönbe kerülne.”

„A Meron-hegy áldozatai iránti tiszteletből, hogy megelőzze a következő katasztrófát, távoznia kell” – mondta Lapid, aki az október 7-i mészárlást követően is többször Netanjahu menesztésére szólított.

A jelentés „nem hagy kétséget” a miniszterelnök személyes felelősségét illetően, tette hozzá. ,,Ami Meronban történt, az nem baleset és nem hiba, hanem az elhanyagolás, a hanyagság és a veszélyes nemzeti felelőtlenség mintája”.

The post Meron-katasztrófa vizsgálata: Netanjahut személyes felelősség terheli first appeared on Új Kelet online.