Avi/ujkelet.live

A háború 166. napja: ,,A hadművelet harmadik napjában járunk a Sifában, ami a Sajetet 13 akciója a kórházkomplexumban” – mondta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy a gázavárosi kórház előtt állva. ,,Itt látható a katari épület, ez a kórház bejárata, ez az épület a sürgősségié.”

Hagari szerint a csapatok eddig 250-300 terroristát vettek őrizetbe az egészségügyi központban a Hamász elleni, ott folyó hadművelet során, és további 300 gyanúsított kihallgatás alatt áll.

,,Sok [Palesztin Iszlám Dzsihádhoz tartozó] terroristáról beszélünk, beleértve zászlóalj parancsnokokat, a Hamász operatívjait, beleértve politikai tisztviselőket is” – mondta Hagari.

,,Minden terroristát el fogunk kapni ezen a területen. Célunk, hogy élve letartóztassuk a vezető tisztviselőket, és kihallgassuk őket. Aki ellenünk harcol, megölik”.

Hagari szerint a hadsereg élelemmel és vízzel látja el a kórházban menedéket kereső civileket, és generátorokat szállított a sürgősségi ellátás biztosításához. Maga a hadművelet valószínűleg még néhány napig eltart.

A hadsereg megosztott egy videót a Sifában talált fegyverekről, valamint klipeket a kórház területén bevetett elit Duvdevan kommandós egységről.

Nagy fogás: Mahmúd Qawaszmeh-t, a Hamász terrorszervezet egyik vezető operatívját, aki részt vett Ejál Jifrach, Gilád Saer és Naftali Fraenkel 2014-es elrablásának és meggyilkolásának tervezésében, a csapatok őrizetbe vették a Sifában, jelentette be a Sabak belbiztonsági szolgálat délután.

Qawaszmeh-t a nap folyamán fogták el, és további kihallgatás céljából Izraelbe vitték.

Qawaszmeh ,,egyik tervezője és finanszírozója volt az infrastruktúrának, amely 2014-ben végrehajtotta az emberrablást és gyilkosságot” – közölte a Sabak.

A biztonsági szolgálat szerint a terroristát a 2011-es Salit-megállapodás részeként száműzték a Gázai övezetbe, ahol folytatta a terrortámadások, beleértve az elmúlt években Hamász-terrorsejtek által elkövetett lövöldözős terrortámadások előmozdítását Júdea és Szamáriában.

Dzsenin: Az izraeli hadsereg és a Sabak este közölte, hogy likvidálta Ahmed Baraka palesztin terroristát egy dróncsapással a szamáriai Dzseninben (Palesztin Hatóság területe).

Baraka, a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet operatívja, aki 2023. májusában fegyveres terrortámadást hajtott végre Hermes zsidó közösség közelében, megölve Meir Tamari (32) izraeli polgárt.

Barakán kívül a célba vett járműben ült Muhammad Hawasin, a Palesztin Iszlám Dzsihád dzsenini szárnyának egyik parancsnoka, és két másik terrorista.

Barakat és Hawasin álltak egy öngyilkos merénylő Izraelbe küldésére irányuló kísérlet mögött március 11-én, és március 8-án robbantásos és lövöldözős terrrortámadást irányítottak az izraeli csapatok ellen Chomes előőrs közelében.

Tüntetések: Több tucat tüntető egymáshoz bilincselve akadályozta szerdán a bejutást a Kneszetbe, előrehozott választásokat követelve.

A helyszínre rohamrendőröket vezényeltek ki. A tüntetők egy ponton a hátsó kapukon próbáltak betöri a létesítménybe, sikertelenül.

A Kneszetben mindeközben a tüntetők „elbocsátó leveleket” osztogattai a koalíciós törvényhozóknak, köztük a likudos Juli Edelsteinnek, aki azt mondta a mészárlások egyik áldozatának, Rotem Neumann rokonának, hogy „tűnj a szemem elől”, miután átnyújtotta neki a levelet.

A Gázában fogságban lévő túszok hozzátartozói a misloach manot néven ismert hagyományos purim élelmiszerkosarakat is átadták a törvényhozóknak. Ünnepi csemege helyett azonban egy negyed penészes pita kenyér és két olajbogyó volt bennük, emlékeztetve, hogy szeretteiknek ennyit biztosít a Hamász Gázában.

Túszok: A Hamász egyik magas rangú Libanonban székelő tisztviselője szerint Izrael válasza a terrorszervezet legutóbbi, hathetes gázai fegyverszünetre vonatkozó javaslatára „többnyire negatív” volt.

Oszama Hamdan egy bejrúti sajtótájékoztatón azt állította, hogy a közvetítők egy nappal korábban közölték az izraeli álláspontot, de az „többnyire negatív volt… és visszalépést jelent”. Mindeközben a tárgyalások folytatódnak Katarban.

Megemlékezés: Jichák Herzog elnök ünnepséget tart a három túsz – Jotam Haim, Alon Lulu Samriz és Szamar Talalka – bátorságának tiszteletére, akik megszöktek hamászos fogvatartóik elől, és az izraeli katonák tévedésből megölték őket.

„Az esemény rendkívüli körülményeire való tekintettel az elnök úgy döntött, hogy tiszteleg az általuk tanúsított elszántság, kitartás és különleges bátorság előtt, és családjukat egyedülálló elismerő oklevéllel tünteti ki Izrael Állam nevében” – áll Herzog közleményében.

A szertartást egy későbbi időpontban Herzog rezidenciáján tartják meg.

UNRWA: Az ENSZ független felülvizsgálatának UNRWA-val szembeni vádakkal kapcsolatos időközi jelentése megállapította, hogy a palesztin menekülteket segítő ügynökség a kezelendő hiányosságok mellett olyan mechanizmusokkal rendelkezik, amelyek biztosítják semlegességét.

A felülvizsgálati csoport tegnap benyújtotta António Guterres ENSZ-főtitkárnak az ezekkel a következtetésekkel ellátott időközi jelentést.

Ezután a testület kidolgozza végső jelentését, amely ajánlásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az UNRWA hogyan fogja kezelni a semlegességgel kapcsolatos aggályokat a jövőben. A jelentést április 20-án teszik közzé.

Szaúd-Arábia szerdán bejelentette, hogy 40 millió dollárt adományoz az UNRWA-nak, amelynek finanszírozási megszorításokkal kellett szembenéznie, és Izrael a felszámolását szorgalmazza.

The post Likvidálás Dzseninben, nagy fogás a Sifában, tüntetések és UNRWA first appeared on Új Kelet online.