Avi/ujkelet.live

A háború 180. napja: A védelmi minisztérium videót tett közzé a Kochav Jáir melletti tegnap éjszakai terrortámadásról.

A felvételen Waheb Szabita, a szomszédos arab izraeli közösség, Tire 26 éves lakosa késsel rohan a biztonsági őrök felé az Elijahu-átkelőhelyen, akik agyonlövik.

Szabita röviddel ezt megelőzően belehajtott autójával négy rendőrbe, egyiküket súlyosan megsebesítve.

Északi front: Az izraeli hadsereg délután légicsapásokat hajtott végre a Hezbollah terrorszervezet állásai és infrastruktúrája ellen a dél-libanoni Kfarhamamban.

Az egyik posztot korábban rakétaindításokra használták Har Dov régiót célozva. A hadsereg szerint percekkel a támadás után csapást mértek a posztra és a rakétázásért felelős terroristákra.

Ezen kívül tegnap este a Hezbollah épületeit is támadták Blidában és Ajnatában, ma pedig Ajta as-Sab közelében ágyúztak területeket, hogy ,,fenyegetések elhárítása céljából”.

Joáv Gallant védelmi miniszter egy Haifán tartott gyakorlaton azt mondta, hogy Izrael ,,növeli felkészültséget, és egyúttal kiterjesztjük hadműveleteinket a Hezbollah ellen, és más, minket fenyegető entitások ellen, csapást mérünk ellenségeinkre szerte a Közel-Keleten”.

Déli front: Röviddel este 7 után megszólaltak a szirénák a gázai határ melletti Kiszufim kibucban. Sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés.

Vallomás: Az izraeli hadsereg este megosztott egy videót, amin a Hamász terrorszervezet egyik vezető katonai hírszerző tisztje, Asram Ibrahim Awach Szamur izraeli kihallgatóinak elismeri, hogy a katonai hírszerzés egységei a Sifa Kórházból működtek. A Belügyminisztérium, a Sürgősségi Bizottságok és a Hamász kormánya is onnan dolgozott. ,,Ez egy biztonságos hely.”

A terrorista 2007-ben csatlakozott a terrorszervezethez.

Arra a kérdésre, hogy mikor ment vissza a gázavárosi Sifába azt válaszolta, hogy két nappal azt követően, hogy az Izraeli Védelmi Erők távozott.

Arra kérdésre, hogy miért dolgozott a kórházból azt válaszolta, hogy a logisztikailag megfelelt a műveletekhez, biztosítva volt a víz, áram és az informatikai rendszerek valamint biztonságos volt.

Ellentétek: Az Egyesült Államok és Izrael közötti mély szakadás Izrael tervezett hadművelete kapcsán a dél-gázai Rafahban nyilvánvalóvá vált a két ország magas rangú tisztviselői közötti virtuális találkozón, hivatkozott a Walla riportere, Barak Ravid három, a megbeszélés részleteit ismerő forrásra.

A héten tartott 2,5 órás virtuális találkozóra azután került sor, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök korábban lemondta a találkozót az Egyesült Államok azon döntése miatt, hogy nem vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának gázai tűzszünetet és a Hamász által fogva tartott összes túsz szabadon bocsátását követelő határozatát.

Két forrás szerint a megbeszélés szakmai és építő jellegű volt, és a nézeteltérések ellenére mindkét fél komoly megbeszélést folytatott azzal a céllal, hogy ne csak elbeszéljenek egymás mellett.

  • A megbeszélés jelentős része arra összpontosított, hogyan evakuálják a több mint 1 millió palesztint a dél-gázai városból.
  • A Biden-kormány ismételten kifejezte aggodalmát amiatt, hogy a gyors és szervezetlen evakuálás humanitárius katasztrófához vezetne.
  • Az izraeli fél általános elképzeléseket mutatott be a civilek evakuálásával kapcsolatban, és azt mondta, hogy a megvalósítás 3-4 hétig – és talán tovább is – tarthat, a helyzettől függően a terepen.
  • Az amerikai fél szerint ez irreális becslés, és azt mondták az izraelieknek, hogy alábecsülik a feladat nehézségét.
  • Az Egyesült Államok egyik képviselője a találkozón azt mondta, hogy egy tervezett és megfelelően átgondolt evakuálás akár négy hónapig is eltarthat. Az izraeliek ezt az állítást visszautasították. ,,Mindenki számára világos, hogy itt egy egy középutat kell találnunk”.

Az amerikai tisztviselők azt mondták az izraelieknek, hogy az elmúlt öt hónapban súlyosbodó gázai humanitárius válság nem kelt bizalmat Izrael azon képességében, hogy hatékonyan és rendezetten evakuálja a civileket Rafahból.

The post Videó a terrortámadásról, terrorista vallomása és ellentétek first appeared on Új Kelet online.