ujkeletlive

Túszalku

Azt követően, hogy a Hamász egyik tisztségviselője hétfőn azt nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek, hogy a terrorszervezet elutasította a kairói tárgyalásokon Katar szerint a felek által optimizmussal fogadott tűzszüneti javaslatot, illetve Binjámin Netanjahu miniszterelnök kijelentette, hogy kitűzték a rafahi invázió időpontját, kedden hajnalban a Hamász közleményben tudatta, hogy a kairói javaslat ugyan nem felel meg a palesztin frakciók egyetlen követelésének sem, de tanulmányozni fogják azt.

A vasárnapi kabinetülés döntését követően a Moszad kémszolgálat igazgatója által vezetett izraeli delegáció szélesebb körű felhatalmazással érkezett a kairói tárgyalásokra, amelyen a katari és egyiptomi közvetítőkön kívül résztvett William Burns, a CIA igazgatója.

Burns jelenléte aláhúzta az Izrael fő szövetségese, az Egyesült Államok növekvő nyomását egy olyan megállapodás érdekében, amely biztosítaná a fél éve fogvatartott túszok kiszabadítását. Az amerikai kémfőnök által vasárnap előterjesztett javaslat hathetes tűzszünetért cserébe 40 gázai túsz szabadon bocsátását biztosítaná, jelentette a Walla riportere, Barak Ravid izraeli forrásokra hivatkozva.

Burns javaslata a korábbi, márciusi tárgyalások során megvitatott feltételekre épül, miközben további engedményeket feltételez mindkét fél részéről, kikötve miszerint

  • a Hamásznak kompromisszumot kellene kötnie a szabadon engedni kívánt foglyok számában és személyazonosságában, és át kell adnia egy listát az életben lévő 40 izraeli túszról, akiket cserébe szabadon engedhetnek.

Az alku első szakasza a nők, a női katonák, az 50 év feletti férfiak és az 50 év alatti, súlyos egészségügyi problémákkal küzdő férfiak szabadon bocsátását tartalmazza, bár a Hamász a legutóbbi tárgyalásokon azt állította, hogy nincs ennek a kategóriának megfelelő 40 életben lévő fogoly.

A Ravidnak nyilatkozó források szerint amennyiben a Hamász hajlandó elkötelezni magát az alku előbb ismertetett eleme mellett, Izrael hajlandó engedményeket tenni a gázai civilek az övezet északi részébe való visszatérésének kérdésében.

Az amerikai javaslat, továbbá tartalmazza Izrael fokozatos és csaknem teljes kivonulását az övezetet kettészelő biztonsági folyosóról, amely megakadályozza a palesztinok visszatérését az északi területekre, ugyanakkor a Walla riporterének nyilatkozó izraeli tisztviselő szerint a palesztinok az övezet északi részébe való visszatérésének kérdésében tett eddigi izraeli engedmények kielégítőek lehetnek a Hamász számára.

Az viszont nem világos, hogy a terrorszervezet beleegyezne a nyomásgyakorlás szempontjából kritikus fontosságú katonák vagy 50 év alatti férfiak szabadon bocsátásába.

Politika – fenyegetések

A kairói tárgyalásokon elért tűzszüneti tárgyalások eredményei közepette a kormány radikális jobboldali szárnya a miniszterelnök megbuktatásával fenyegetve Becalel Szmotrich pénzügyminiszter „sürgős” konzultációra hívta össze frakcióját a háború állásának megvitatása végett.

Emellett, Szmotrich a miniszterelnöknek írt dühös levelben azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy engedett a nemzetközi nyomásnak, és megkerülve a kabinetet olyan kulcsfontosságú kérdésekben döntött, mint a Khan-juneszi kivonulás.

Az egyetlen testület, amely háborús helyzetben jogosult kulcsfontosságú döntéseket hozni, az a szélesebb kabinet, de sajnos a dolgok nem így működnek. Azt látjuk, hogy a szűk hadikabinetben nemzetközi nyomásra a szélesebb politikai kabinet jóváhagyása vagy értesítése nélkül születnek döntések, amelyek ártanak a háború lendületének és biztonsági érdekeinknek,” – tette hozzá, utalva arra, hogy Netanjahu még a háború elején szövetséget kötött az ellenzéki Beni Gantzal, kiszorítva a döntéshozásból a radikális frakciók minisztereit. 

A koalíció másik radikális partnere  Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter pedig a közösségi médiában üzent, mondván – „amennyiben a miniszterelnök úgy dönt, hogy a háborút a Hamász legyőzésére irányuló, Rafah elleni érdemi támadás nélkül fejezi be, akkor nem lesz továbbá mandátuma a kormányfői tisztség folytatására.”

Szmotrichék fenyegetőzésére válaszolva, a jelenleg a Fehér házban tárgyalásokat folytató ellenzéki Jáir Lapid (Jes Atid), azt üzente, hogy támogatná a miniszterelnököt a túszalkut illetően, amennyiben szélsőjobboldali partnerei megvalósítanák fenyegetésüket.

Itt az ideje, hogy hazahozzuk őket! Most! Huszonnégy ujj sokkal több, mint amennyivel Ben Gvir és Szmotrich rendelkezik,” – tette hozzá, utalva arra, hogy pártja több mandátummal rendelkezik, mint Ben-Gvir és Szmotrich összesített 14 képviselői széke.

Gazdaság

Jegybanki alapkamat

A Nemzeti Bank Monetáris Bizottsága, élén Amir Járon kormányzóval, tegnap délután bejelentette, hogy változatlanul – 4,5%-on tartja a jegybanki alapkamatot.

A legutóbbi januári csökkentés óta, amikor 4,75%-ról 4,5%-ra módosult a kamat, a Bank vezetése nem eszközölt újabb csökkentést, ezáltal is ösztönözve Izrael háború sújtotta gazdaságát.

„A gazdasági tevékenység és a munkaerőpiac további helyreállása fokozatos. Ezzel párhuzamosan a geopolitikai bizonytalanság mértéke nőtt, ami viszonylag magas kockázati prémiumot tükröz a gazdaság számára,” – áll a bizottsági indoklásban.

Emellett, a bank kutatási részlege 2024-ben 2,7%-os inflációt jelez, a korábbi 2,5%-os helyett, 2025-ben 2,3%-ot, a korábbi 2% helyett, miközben 2025 első negyedévében 3,75%-os kamatlábat prognosztizál, a korábbi 3,75%-4% helyett.

A gazdaság növekedési előrejelzését illetően „a GDP 2023 negyedik negyedévében 5,6%-kal zsugorodott a harmadik negyedévhez képest, az év egészében 2%-kal nőtt. A GDP-növekedés összhangban van a kutatási részleg 2024 januárjától érvényes előrejelzésével, amely becslése szerint 2024-ben 2%-kal, 2025-ben pedig 5%-kal fog növekedni. A háborúra való tekintettel az előrejelzést nagyfokú bizonytalanság jellemzi,” – áll a Bank közleményében, hozzátéve, hogy a 2024-es költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzését is módosították 5,7%-ról 6,6%-ra, ahogyan azt a 2024-es felülvizsgált költségvetésben vállalta a kormány.

Izrael költségvetési hiánya márciusban tovább nőtt, és az elmúlt 12 hónapban elérte a GDP 6,2%-át, azaz 117,3 milliárd sékelt, – jelentette Jáli Rothenberg, a Pénzügyminisztérium főkönyvelője. Ilymódon, a költségvetési hiány 0,6%-kal, azaz 15 milliárddal növekedett a február végi 5,6%-ról. Összességében, az év eleje óta 26 milliárd sékel halmozott hiány keletkezett, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 14,2 milliárdos többletével. A háború ezen előrehaladott szakaszában a hiányt elsősorban a kiadási oldal tetemes mennyiségű összegei okozzák. A kormányzati kiadások növekedési üteme az év eleje óta 38,1%-kal emelkedett, miközben a bevételi oldalon 2024 január-márciusában alig 0,3%-os növekedést regisztráltak.

The post Reggeli hírek: túszalku – Szmotrich és Ben-Gvir ultimátuma – jegybanki kamat és költségvetési deficit first appeared on Új Kelet online.