Avi/ujkelet.live

Az izraeli légvédelem este történelmi sikert ért el a legnagyobb rakéta- és drón mennyiséggel szemben, amellyel bármely ország szembesült, jelentette a Ynet. Az irániak és küldötteik által indított 170 Sahíd 238 típusú drón egyike sem jutott be az izraeli légtérbe, ahogy a 36 robotrepülő sem. A 120 ballisztikus rakéta közül a Kheibar típusú rakéták kis száma hatolt be izraeli területre, és még kisebb szám csapódott be. Kisebb károk keletkeztek a Nevatim légibázison, de nem okozott fennakadást a bázis működésében.

A drónok közül 70-et elfogtak az amerikaiak, és a Ciprusról érkezett brit vadászgépek valamint a franciák is részt vettek a műveletben. Az amerikaiak és a britek többek között Irakban és Szíriában intézkedtek. Jordánia bejelentette, hogy ők is részt vettek az elfogásokban.

Az izraeli légierő vadászgépei elfogták a többi drónt az ország határán kívül. Nagy eredménynek számít, hogy a vadászrepülőgépek ilyen nagyszámú drónt, valójában óriási drónrajt tudtak elkapni. Az elfogott Sahíd 238 típusú öngyilkos drónok a Sahíd 136 továbbfejlesztett modelljei, amelyeket Oroszország szinte naponta használ Ukrajna ellen. Gyorsabbak és körülbelül 50 kg robbanóanyagot szállítanak.

A drónok kicsi és lassú légi járművek, amelyeket egy vadászrepülőgépnek nehéz észlelnie és célba vennie egyaránt. Az F-35-ös (Adir) repülőgépek speciális radarral rendelkeznek, amelyet drónok észlelésére is adaptáltak, a légierőnek pedig vannak olyan rakétái, amelyek tudják, hogyan kell eltalálni őket. De egy repülőgép korlátozott számú ilyen rakétát szállít, különösen, ha lopakodó konfigurációban van.

Ennél is nagyobb kihívást jelentett a robotrepülők elfogása – ebben az esetben is az ország határain kívül semmisült meg mind. Ezek zéró radarjelű lövedékek, de ennek ellenére a légierő vadászgépei meg tudták őket találni. A ballisztikus rakétákat a Nyíl 2 és Nyíl 3, valamint a Dávid Parittyája fogta el.

Ez az első alkalom, hogy egy ország sikeresen megbirkózott több mint 100 drónnal és körülbelül 30 robotrepülővel. Összehasonlításképpen: 2019-ben a szaúdi olajlétesítmények elleni iráni támadás 17 drónból és négy robotrepülőből állt, és nem sikerült elfogni őket.

Az iráni támadásra adott válasz mérlegelésekor a védelmi szervezeteknél jó néhány magas rangú tisztviselő úgy gondolja, hogy a védekezés ilyen egyértelmű sikere nem kevésbé elrettentő, mint egy sikeres támadás. És ahogy van megelőző támadás, van megelőző védelem is – és ami este történt, az véleményük szerint világos példája annak, hogy az Izrael által felmutatott védelmi képesség és az Egyesült Államokkal kötött szövetség milyen elrettentő hatást fejt ki Irán és meghatalmazottjai ellen.

Mennyibe került

Irán Izrael elleni hatalmas rakétatámadását Izrael kifinomult védelmi rendszerei állították meg. Nyilvánvalóan sok pénzbe került, és a ma reggel felmerülő kérdések egyike az, hogy mennyibe? Reem Aminoach tartalékos dandártábornok, a vezérkari főnök korábbi pénzügyi tanácsadója megkísérelte megbecsülni az összeget a Ynet-nek nyilatkozva: ,,Ha a ballisztikus rakétákról beszélünk, amelyeket a Nyíl rendszerrel kell elfogni, a robotrepülőkről, amelyeket más rakétákkal kell elfogni, és a drónokról, amelyeket valójában főként repülőgépekkel fogunk el – 3,5 millió dollár egy Nyíl elfogóért, 1 millió dollár egy Dávid Parittyája elfogóért, ilyen-olyan költségek a repülőgépekre. Ez 4-5 milliárd sékel (400-500 milliárd Ft) nagyságrendű”.

,,Ami lényeges, az elsősorban az a meglátás, amely azt mondja, hogy ‘nézzük meg, mennyibe került ez az irániaknak’. Az irániaknak kevesebb mint 10 százalékába kerül mint amennyibe nekünk a megállítása. Nézzünk a jövőbe, egy év, két év vagy öt év múlva 50 ilyen támadást is tudnak majd menedzselni, és neked fel kell készülöd a támadások mennyiségére. Tehát meg kell próbálnunk megérteni, milyen mértékű védelemre van szükségünk. Tegyük fel, hogy ha az Izraeli Védelmi Erők nettó költségvetése 2023-ban 60 milliárd sékel volt, akkor ennek a duplája alatt nincs esélye arra, hogy olyan helyzetben legyen, hogy képes legyen tartani a lépést.”

The post Túl egy sikeres és drága éjszakán first appeared on Új Kelet online.