Avi/ujkelet.live

A háború 203. napja, terrortámadás gyanúja: Egy 18 éves fiatal lány pénteken délután súlyosan megsérült egy késes támadásban Ramléban.

A késelőt agyonlőtte egy civil. A rendőrség vizsgálatot indított.

A mentősök a helyszíni ellátást követően a sérült fiatalt kórházba szállították súlyos de stabil állapotban.

Északi front: Szíria egyelőre tartózkodik attól, hogy közvetlenül belekeveredjen a gázai háborúba Izraellel, noha együttműködik Iránnal. Az Agence France-Presse egy nyugati diplomatára hivatkozva arról számolt be, hogy Izrael figyelmeztette Bassár el-Aszad elnök rezsimjét.

,,Az izraeliek egyértelműen figyelmeztették Aszadot, hogy ha ellenük használják Szíriát, megsemmisítik a rezsimjét” – mondta a névtelenséget kérő nyugati diplomata.

A diplomata szerint a szíriai rezsim nem támogatja a Hamászt, sőt attól tart, hogy a Muzulmán Testvériség győzelme megerősíti Szíriában azokat az elemeket, amelyek szembeszállnak Aszad rezsimjével. Egy másik forrás szerint Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek megkeresték Aszadot, és arra kérték, hogy maradjon ki a konfliktusból.

Hezbollah: Izraeli vadászgépek épületeket bombáztak a dél-libanoni Tajr Harfa és Ajta as-Sab közösségekben, ahol a Hezbollah terroristái gyülekeztek.

Harckocsik pedig területeket támadtak Jarine és Dhajra környékén „fenyegetések elhárítsa” céljából.

Egyiptom: Az egyiptomi hírszerzési küldöttség pénteken megérkezett Izraelbe, és megkezdte a találkozókat a biztonsági szervezetek magas rangú tagjaival. A delegáció megvitatta az Izraeli Védelmi Erők Rafahba való belépésének kérdését és a Gázában fogságban lévők szabadon bocsátására irányuló tárgyalásokat.

Az izraeli média szerint Izrael világossá tette Egyiptomnak, hogy kész még egy utolsó esélyt adni a fogolycsere-megállapodásnak a Hamásszal, de ha hamarosan nem történik előrelépés, akkor továbblép szárazföldi inváziójával Rafahban.

Időközben a kataribarát Al-Araby Al-Dzsadid újság ma egyiptomi forrásokra hivatkozva egy egyiptomi ,,vészhelyzeti tervről” számolt be, amelyet keddtől hajtanak végre arra az esetre, ha az izraeli szárazföldi manőver Rafah irányába terjeszkedne.

A jelentés szerint az egyiptomi Sínai és Ta’ala tartományokban törölték a szabadságot, és elrendelték, hogy ezekben a tartományokban a legmagasabbra emeljék a polgári készültség szintjét. A program részeként törölték az egészségügyi dolgozók eltávját, és utasították e körzetek kórházait, hogy az összes műtétet más körzetekbe helyezzék át.

Hazai front: Két tüntetőt letartóztattak pénteken egy demonstráción Beni Gantz miniszter otthona előtt. A tüntetők, köztük a túszok családjai, felszólították a minisztert, hogy mondjon le, ha a kormány nem jut hamarosan megegyezésre a túszok szabadon bocsátásáról, és máglyát gyújtottak a háza előtti úton. Gantz és pártja, a Nemzeti Egység a háború miatt csatlakozott átmenetileg a kormányhoz.

,,Lépjetek ki a kormányból! Ti csak fügefalevél vagytok, csak megóvjátok [Binjámin] Netanjahut attól, hogy börtönbe kerüljön. Nem vagytok a hasznunkra, nem szabadítjátok ki az elraboltakat, továbbra is ragaszkodtok a harcokhoz Gázában – ami megöli a gyermekeinket” – mondta Jehuda Cohen, a Hamász fogságában lévő Nimrod Cohen apja.

A Gantz háza előtti tüntetésre néhány nappal Hers Goldberg-Polin amerikai-izraeli túszról készült videó nyilvánosságra hozatala után került sor, amely viharos tüntetéseket robbantott ki Jeruzsálemben.

The post Késes támadás, figyelmeztetés Szíriának, Rafah és tüntetés Gantz háza előtt first appeared on Új Kelet online.