Skip to content

Ősztől már tiltólistás lesz az iskolákban a fegyver mellett a csúzli és az energiaital, a mobilokat pedig egész napra le kell adni

Ősztől már tiltólistás lesz az iskolákban a fegyver mellett a csúzli és az energiaital, a mobilokat pedig egész napra le kell adni

Szinte börtön-jellegű szigorítás jön az iskolákban és kollégiumokban szeptembertől. Elkészült a kormány listája a tiltott tárgyakról: energiaitalt ugyanúgy tilos lesz bevinni a diáknak, mint a kést vagy fegyvert, az okosórákat és mobilokat pedig egész napra elzárnák.

Erősen rendpárti korlátozásokkal kezdődhet szeptemberben a tanév a magyar iskolákban. Már-már a börtönökre emlékeztető szigorral, és terjedelmes tiltólistával igyekszik a kormány megregulázni az oktatási intézményekben tanulókat. A kormány honlapjára csütörtökön felkerült tervezet a pár napos “társadalmi egyeztetés” után a háborús veszélyhelyzetre hivatkozó rendeleti kormányzási gyakorlat alapján hamar életbe is lépne, mert idén szeptembertől már alkalmaznák.

kormányrendelet-tervezet szerint a drákói intézkedéssorozat célja “a köznevelési intézményekben az egyes erőszakos cselekmények megelőzése, tanulók testi, lelki egészségének megóvása”. Az intézkedésnek megágyazó törvénymódosítást már júniusban, a parlament tavaszi ülésszakán végén elfogadták. Az a kerettörvény is komoly felháborodást váltott ki – az oktatásügyért felelős Belügyminisztérium szellemiségéhez passzoló – rendpárti hangulata miatt, mert szigorra és tiltásra épít.

Orbán Viktor és Pintér Sándor: csend, rend, fegyelem az iskolákban
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A júniusban elfogadott törvény alapján felhatalmazást kapott a kormány, hogy minden iskolára és kollégiumra vonatkozóan meghatározza be nem vihető, tiltott tárgyakat, továbbá azokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel szabad az órán használni. Már akkor egyértelművé vált, hogy ez érinti a mobiltelefonok használatának jelentős korlátozását is az iskolában, illetve a különféle digitális eszközök pedagógusi engedéllyel, kizárólag oktatási célú használatát vetíti előre.

A most megjelent kormányrendelet-tervezet pontosan megfelel ezeknek a sejtéseknek, és a rendpártiság jegyében valóban csak a szigorról és tiltásról szól. A tervezet az egykori államszocialista rendszer tiltott, tűrt és támogatott hármas kategóriájából csak az első kettőt viszi tovább: lesznek az iskolákban és kollégiumokban “tiltott”, valamint a “használatában korlátozott” tárgyak. Ezeknek a listáját pontosítja és határozza meg a kormányrendelet-tervezet.

Eszerint a “tiltott tárgyak” listájába tartozik minden, a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, továbbá minden olyan tárgy, amelynek birtoklása a szabálysértési törvény vagy a Büntető törvénykönyv szerint büntetendő, és végül minden olyan termék, amit 18 év alatti nem is vásárolhat. Ezek alapján tiltott tárgy ősztől például

  • 8 cm szúróhosszúságú vagy vágóélű szúró- vagy vágóeszköz
  • dobócsillag
  • rugóskés
  • felajzott íj
  • szigonypuska
  • parittya
  • csúzli
  • ólmosbot
  • gázspray
  • elektromos sokkoló
  • mechanikus vagy elektromos zárnyitó szerkezetek
  • alkohol
  • dohánytermék
  • energiaital
  • kábítószer

A másik, enyhébb kategória a “használatában korlátozott” tárgyaké. Ennek minősül “a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok –, a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök és az internet elérésre alkalmas okos eszközök”. Vagyis a mobilok és a laptopok mellett ide tartozna a digitális vagy analóg fényképezőgép, a diktafon, az okosóra és e-könyv-olvasó is. Ezeket az eszközöket

  • az általános iskola 1-8 évfolyamán egész tanítási nap,
  • a gimnázium 5-12. évfolyamán egész tanítási nap,
  • a szakgimnázium 9-13. évfolyamán egész tanítási nap,
  • a kollégiumokban a foglalkozások ideje alatt,
  • az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt,
  • a szakiskola minden évfolyamán a foglalkozások, tanórák és az intézményben töltött idő alatt

tilos lesz használni.

A kormányzat a nem tiltott, hanem korlátozottan használható eszközök és tárgyak esetében annyi engedményt hajlandó tenni, hogy a tanuló részére a birtoklást és használatot az igazgató, valamint pedagógus engedélyezheti. Ezt pontosan rögzíteni is kell majd a tanulmányi rendszerben, ideértve “a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát és a birtokolható tárgyat”.

Vagyis kivételként lehetnek olyan digitális eszközök, laptopok, tabletek – és adott esetben a mobiltelefon is –, amelyek egy-egy tanórán digitális taneszközként megjelenhetek. Ezeket a pedagógus vagy az igazgató által meghatározott esetekben és engedéllyel a diákok tanulási céllal tehát az új tanévtől is használhatnák. A mobilokra vonatkozó korlátozás ötlete amúgy Csák János kulturális miniszternél merült fel tavaly, de fél éve ezt még a Belügyminisztérium határozottan cáfolta – közben Csák is lemondott, és a cáfolat is rosszul öregedett.

Az energiaitalok most különösen a kormány célkeresztjében vannak. Nemrég írtunk róla, hogy egy másik – még ki nem adott – kormányrendelet-tervezet tiltaná meg a 18 éven aluli fiatalok energiaital-vásárlását. Mivel ennek hatályba lépésével árusítási tilalom alá kerül az energiaital, már felkerülhet az iskolai tiltott tárgyak listájára, ahogy a mostani másik rendelet-tervezetben szerepel is:

A szabályok betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek joguk lesz a tanulók csomagját és tárolóhelyiségét átvizsgálni, a tiltott tárgyat elvenni. A rendelet-tervezet ehhez kapcsolódóan megállapítja a szabályok betartásának ellenőrzésére, a tárgyak átvételére és visszaadására vonatkozó szabályokat, valamint ezen tárgyak megőrzésének szabályait is. Eszerint a tanuló a használatában korlátozott tárgyat a tanítási nap kezdetén leadja a tanítási nap időtartamára, és ezalatt a tárgyat elzárt helyen kell tárolni. Érdekesség, hogy

a júniusban elfogadott törvény szövege szerint „őrzése során a tárgyban bekövetkezett kárért a nevelési-oktatási intézmény nem felel”, a kormányrendelet-tervezet szerint viszont elvileg nem érheti kár a tárgyat, mert “az átvett tárgyat az átvétel időpontja szerinti állapotban kell visszaadni”.

A rendelet-tervezet szerint, ha gyanú merül fel arra, hogy tiltott tárgy van a diáknál, akkor a pedagógus felszólítja a tanulót annak igazolására, hogy a tiltott tárgy nincs a birtokában, és ezzel egyidejűleg értesíti a nevelési-oktatási intézmény rendjének fenntartásában közreműködő személyt, az általános rendőri szervet, és a tanuló szülőjét. Az iskolai rendfenntartó személy ebben az esetben az iskolaőr, akinél viszont igazoltan lehet olyan tiltott tárgy, ami a diáknál nem, és alkalmazhatja is vele szemben – neki ugyanis van gázspray-je, sőt gumibotja és bilincse is.


Szántó István


Related article

Kérlek nyomd…

Rendhagyó prevenciós programunk legújabb közvetítő közege a HUNGAROCELL zenekar Mezőkövesdről! Hungarocell: Ezt a számot tisztán írtuk, hallgassátok ti is tisztán! BAZ VMRFK: Tiszta...

0 Comment