Avi/ujkelet.live

A háború 322. napja, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők este bejelentette, hogy egy tartalékos katonája elesett, több pedig megérült reggel egy robbanóeszköz miatt Gázavárosban.

Eviatar Atuar főtörzsőrmester Ros Haajinból a Jeruzsálem-dandár 6310. zászlóaljában szolgált, 24 éves volt. Halálával 337-re nőtt a szárazföldi offenzívában megölt izraeli katonák száma.

A hadsereg előzetes vizsgálata szerint a tartalékos csapatok egy épülethez mentek és megkezdték az átfésülését. Amint négy katona belépett az épületbe, a külsőfalba rejtett bomba felrobbant. A robbanás az épületen kívül tartózkodó erőket sebesítette meg, nem pedig a bent lévőket. Legalább négy katona súlyosan, míg további három közepesen súlyosan megsérült.

A hadsereg úgy véli, a Hamász terroristái beüzemeltek egy kamerát az épületnél, és amint azonosították az izraeli csapatokat a területen, élesítették a bombát.

Rakétatámadás és következmények: Két rakétát lőttek ki este a Gázai övezet déli részéről Szderotra. Az egyik lövedéket elfogták a légvédelmi rendszerek, a másik nyílt területen landolt. Sérülés vagy kár nem történt.

A támadást követően az izraeli hadsereg felszólította az Atatra területén tartózkodó gázaikat, hogy távozzanak a Gázavárostól nyugatra lévő menedékhelyekre.

A hadsereg arab nyelvű szóvivője, Avichai Adraee ezredes, a felszólításhoz csatolt egy térképet a kiürítendő zónákról.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a katonaság ,,erővel fog fellépni” a Hamász és más terrorcsoportok ellen a térségben a rakétatűz után.


Harcok: Az izraeli hadsereg légicsapást hajtott végre a Hamász egyik parancsnoki helysége ellen, amely egy korábban iskolaként szolgáló létesítménybe volt beágyazva.

A hadsereg szerint a Hamász a parancsnoki szobát a Gázaváros Zeitun negyedében lévő Ali Bin Abi Talib Iskolában „sok” fegyver tárolására és támadások végrehajtására használta.

A támadás előtt a hadsereg intézkedéseket tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát, köztük precíziós lőszerek használatát és légi megfigyelést.

A hadsereg harcmérnökei lerombolták a Hamász egyik támadóalagútját a dél-gázai Rafahban, ahonnan egy terrorsejt jött elő egy terrortámadási kísérlet során másfél hete. Az alagút legalább egy kilométer hosszú volt.

Az augusztus 11-i támadásban egy alagút nyílásból kilépő terrorsejtet azonosítottak az őrszemek, majd nem sokkal később egy dróncsapást irányítva rájuk likvidálták őket.

Azóta a harcmérnökök az alagút átvizsgálásán dolgoztak. A katonaság szerint csapatok a járatban robbanószerkezeteket, elektromos infrastruktúrát és páncélozott ajtókat találtak.

A vizsgálat után az alagutat lerombolták.


Északi front: A hadsereg pénteken dróncsapással likvidálta a dél-libanoni Ajta ez-Zutban Muhammad Nadzsamot, aki a Hezbollah terrorszervezet dél-libanoni rakétaegységének prominens tagja volt.

Egy különálló incidensben légicsapással megölték a Hezbollah terroristáját, aki ma rakétákat lőtt ki Jiftach területére, és akit a terrorcsoport által használt épületnél észleltek a dél-libanoni Majsz al-Dzsabalban.

Egy másik terroristát, aki Ajtarunból lőtt ki rakétákat Malkia területére, egy másik támadásban megöltek.

Este drónnal likvidálták a Hezbollah rakétaegységének még egy tagját, Szaed Mahmúd Diabot a dél-libanoni Maarakehben, Türosz térségében.

Az izraeli hadsereg a nap folyamán megölte a Hezbollah legalább kilenc terroristáját. Október óta a terrorszervezet legalább 427 tagját vesztette el.

Este mintegy húsz rakétát lőttek ki Libanonból Cfátra. A rakéták egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek, a maradék nyílt területeken landolt. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Később körülbelül negyven rakétát lőttek ki Libanonból Kirjat Smonára és környékére, további ötöt pedig Nyugat-Galileára. A lövedékek egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek, sérülés nem történt.


Szíria: A szíriai sajtó este arról számolt be, hogy a légvédelem aktiválódott egy izraeli támadás miatt Hama térségében.


Tárgyalások: Joe Biden amerikai elnök arra kérte Binjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt szerdai telefonbeszélgetésük során, hogy egyezzen bele az izraeli erők kivonásába az egyiptomi-gázai határ egy részéről a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodás első szakaszában, hogy a megállapodásra irányuló tárgyalások előrelépjenek, idézett a Walla hírportál izraeli tisztviselőket.

  • Biden azt kérte, hogy vonják ki az izraeli erőket az egyiptomi-gázai határ menti 1-2 kilométeres sávról.
  • A terület közel van Rafah partjához, és a Tel Al-Szultán negyed mellett van, ahol nagyszámú, kitelepített palesztin talált menedéket.
  • Az izraeli tisztviselők szerint Biden azt mondta Netanjahunak, hogy az ebbe való beleegyezés hozzájárulhat, hogy előrelépés történjen a tárgyalásokon.

Netanjahu részleges beleegyezése eredményezte, hogy az Egyesült Államok támogatta azt az izraeli álláspontot, hogy a megállapodás első szakaszában más izraeli erők a Philadelphi-folyosón maradjanak – mondta az egyik izraeli tisztviselő.

  • Miután az Egyesült Államok támogatta Izrael álláspontját, Egyiptomnak bele kellett egyeznie, hogy a javasolt térképeket az izraeli hadsereg frissített posztjaival együtt eljuttassa a Hamászhoz.
  • Az izraeli tisztviselők nem hiszik, hogy a Hamász elfogadja az új térképeket az izraeli erők kissé csökkentett jelenlétével.

Netanjahu egyik tanácsadója szerint a miniszterelnök beleegyezett az egyik izraeli poszt helyének módosításába, néhány száz méterrel eltolva, ,,olyan módon, hogy ne károsítsa az operatív irányítást” a Philadelphi-folyosó mentén.

  • ,,Az Izraeli Védelmi Erők a Philadelphi-folyosó mentén végig be van vetve. A miniszterelnök kitart azon elv mellett, hogy ez a helyzet folytatódni fog” – mondta a tanácsadó.

John Kirby, a Fehér Ház szóvivője közölte, hogy Bill Burns, a CIA igazgatója pénteken Kairóba érkezett, és csatlakozott az Egyesült Államok, Izrael és Egyiptom között zajló tárgyalásokhoz a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról és a gázai tűzszünet létrehozásáról.

A csütörtöki kairói megbeszélések során Izrael és Egyiptom szűkítette a nézeteltéréseket az izraeli erők Philadelphi-folyosó mentén történő állomásoztatásával kapcsolatban, mondta egy magas rangú izraeli tisztviselő. Az egyiptomiak várhatóan szombaton átadják az izraeli térképeket a Hamásznak, hogy megkapják a szervezet válaszát.

Várhatóan egy újabb tárgyalási fordulóra kerül sor vasárnap Kairóban Burnsszel, Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnökkel, valamint Izrael és Egyiptom magas rangú tisztviselőivel.


Találkozó: A Hamász fogságából szabadult izraeliek, akiknek hozzátartozóit terroristák tartják fogva október 7-e óta Gázában, pénteken találkoztak Netanjahu miniszterelnökkel.

Ella Ben Ami, akinek édesanyja, Raz Ben Ami novemberben szabadult a Hamász fogságából, és akinek apja Ohad még mindig Gázában van, azt nyilatkozta a találkozó után, hogy nincs meggyőződve arról, hogy a kormány képes lesz lezárni a túszalkut.

,,Arra kértük a miniszterelnököt, hogy nézzen a szemünkbe, és ígérje meg, hogy mindent megtesz, és ha rajta múlik, nem adja fel, amíg élve vissza nem térnek ide. Kaptunk tőle egy bólintást és egy megerősítést. Arra kérjük a miniszterelnököt, hogy tartsa be kötelezettségvállalását és hozza haza őket. Tisztában vagyunk vele, hogy valószínűleg ez az utolsó lehetőség, mielőtt egy nagyszabású háborúba lépünk, és szeretnénk otthon látni szeretteinket”.

„Személy szerint azzal a nehéz érzéssel távoztam, hogy ez nem fog hamarosan megtörténni, és féltem apám életét, a lányokét, akik ott vannak, és mindenkit. A sok dezinformáció mellett, amit hallunk, már nem tudjuk, mi igaz és mi nem” – tette hozzá Ben Ami.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post 337, rakéták Gázából és Libanonból, harcok és a tárgyalások first appeared on Új Kelet Live.