Avi/ujkelet.live

A háború 369. napja: Az éjszaka a légierő elfogott egy kelet felől érkező drónt.

A támadásért az Irán támogatását élvező iraki Iszlám Ellenállás vállalta a felelősséget, mondván, drónokat küldött észak- és dél-izraeli célpontokra.


Szíria: A SANA szíriai állami média egy katonai forrásra hivatkozva tegnap este arról számolt be, hogy hét civil halottja és 11 sérültje van a Damaszkuszban végrehajtott izraeli támadásnak, mely komoly károkat is okozott.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a hírt.

A SANA szerint az izraeli vadászgépek három rakétát lőttek ki a Golán-fennsík felett, egy lakó- és kereskedelmi épületet célozva a főváros Mezzeh kerületében.

Az Al-Hadath szaúdi hírügynökség korábban arról számolt be, hogy a célpont a Hezbollah 4400-as egységének egyik vezető tisztviselője volt. Az egység feladata, hogy fegyvereket szállítson Iránból és annak megbízottjaitól Libanonba.


Szárazföldi manőver: Három katona súlyosan megsérült különálló incidensekben Dél-Libanonban. A Katonai Hírszerzés 504. egységének tiszthelyettese és egy tartalékos tegnap sérült meg, az Alon-dandár 8207. zászlóaljának katonája pedig ma. A katonákat kórházba szállították, családjaikat értesítették.


Az alagút: A hadsereg felvételeket tett közzé tegnap a Hezbollah terrorszervezet alagútjának belsejéről, amely átnyúlt Izraelbe, és nemrégiben leromboltak.

A 4 méter mély és 20 méter hosszú földalatti alagút a libanoni Marwahin térségéből mintegy 10 méterrel keresztezte az ENSZ által elismert kék vonalat, a határ nyugati szektorában, az izraeli Zarit mosáv közelében.

A rövid alagút építése nem fejeződött be, és mint ilyen, nem volt kijárata az izraeli oldalon. A katonaság szerint az alagút nem jelentett veszélyt az izraeli közösségekre.

A járat a becslések szerint viszonylag új, az elmúlt két évben ásták.

A hadsereg néhány hónappal ezelőtt lokalizálta, de nem akarta felfedni, hogy tud róla a szárazföldi manőver előtt. Most, hogy Dél-Libanonban katonai manőver zajlik, a hadsereg megragadta az alkalmat az alagút lebontására. 

Jelenleg ezen az alagúton kívül más, Libanonból Izraelbe átnyúló járatról nem tudnak.


Kiürítés: A hadsereg tegnap este evakuálásra szólította a civileket Bejrút déli külvárosában három Hezbollah-helyszínen, a légicsapások előtt.

A hadsereg arab nyelvű szóvivője, Avichai Adraee térképeket is csatolt a figyelmeztetéshez.

,,Az Ön és családtagja biztonsága érdekében azonnal távoznia kell ezekből az épületekből és a szomszédos épületekből, és legalább 500 méter távolságra kell mennie tőlük” – írta Adraee.


Likvidálások: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari tegnap esti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Hezbollah úgynevezett Déli Frontjának több vezető parancsnoka meghalt egy kiterjedt légicsapáshullámban hétfőn Dél-Libanonban.

,,Megerősíthetjük, hogy a csapásban több mint 50 terrorista vesztette életét, köztük hat magas rangú parancsnok. Ez súlyos csapás a Hezbollahra. Ezt most láthatjuk a déli [libanoni] harcok során”.

„A terroristák, akiket hétfőn megöltünk, azok a parancsnokok és terroristák, akik a parancs kiadásának napján arra készültek, hogy beszivárognak Izraelbe, az északi közösségekbe, hogy meggyilkoljanak és elraboljanak izraeli civileket”.


Halott/nem halott: Miután Binjámin Netanjahu miniszterelnök azt mondta, hogy csütörtökön likvidálták a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah utódját, Hasem Szafieddine-t, Hagari a sajtótájékoztatón egy kérdésre reagálva azt mondta, hogy a hadsereg még vizsgálja a művelet eredményeit.

,,Csapást mértünk a Hezbollah hírszerzési főhadiszállására Bejrútban… ez a hírszerzési részleg vezetőjének, Abu Abdullah Mortadanak a főhadiszállása. Tudjuk, hogy ott vele együtt volt Hasem Szafieddine. A csapás eredményeit még vizsgáljuk, a Hezbollah megpróbálja eltitkolni a részleteket. Amint információnk van, tájékoztatjuk a nyilvánosságot”.


Támadások: Mindeközben tegnap a Hezbollah körülbelül 180 rakétát lőtt ki Libanonból Észak-Izraelre.

A támadások folytatódtak reggel több mint 20 rakéta kilövésével Nyugat-Galileára. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Később két rakétát lőttek ki Libanonból, melyeket a légvédelem elfogott Karmel régió felett. Sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés.

The post Légicsapás Szíriában, drón Irakból, videó a Hezbollah Izraelbe átnyúló alagutjáról first appeared on Új Kelet Live.