Szombaton az MSZP megtartotta tisztújító kongresszusát, ahol
megválasztották a párt új elnökségét.
A korábbi társelnöki rendszer helyett a párt visszatért az
egyszemélyes elnöki vezetéshez, hogy a közösség még hatékonyabban
képviselhesse a baloldali értékeket.
Az új elnökség határozott célkitűzései között szerepel a párt
megerősítése és megújulása, hogy a közösség felkészülten vághasson
neki a 2026-os országgyűlési választásoknak. Komjáthi Imre, az MSZP
új elnöke kijelentette, hogy a párt holnaptól kampányüzemmódba
kapcsol, és megkezdi a felkészülést a következő országgyűlési
választásokra.
A kongresszus döntése értelmében az MSZP új Országos Elnöksége
az alábbiak szerint alakul: Komjáthi Imre, elnök Korózs Lajos,
elnökhelyettes Dr. Gurmai Zita, alelnök Dr. Kis Andrea, alelnök
Gyuris Dávid, elnökségi tag Hajmási Judit, elnökségi
tag Hiszékeny Dezső, elnökségi tag Korózs Benjamin,
elnökségi tag Dr. Márton Roland, elnökségi tag Pusztai
Patrik, elnökségi tag Dr. Hiller István, az MSZP Választmány
Elnöke Dr. Harangozó Tamás, az Országos Etikai és
Egyeztető Bizottság Elnöke MSZP
Kiadó: MSZP Országos Központ
Csütörtökön ismét tájékoztatót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Kormányinfót ezúttal talán a szokásosnál is többen várták, mivel mindenki számított rá,...
Nagy érdeklődés kisérte a Zsidó Múzeum és baráti kör kedd esti rendezvényét. A prima díjas Gecse Attila református lelkész volt Markovics Zsdolt főrabbi...
Nem vagyok egyedül . Csak éppen magamra hagytak. Az igazságszolgáltatás hárít. Körbebástyázza magát csupa olyan jogszabállyal, amellyel megakadályozhatja az igazság kiderülését. Bárhol az...
Nehézkesen indult a reggel. A miskolci erődítményszerű OTP fiókjában idáig a bankkártyához még soha nem kértek személyi igazolványt. Sebaj a szakadó esőben kimentem...
Minden, amit a kötelező kivitelezői és tervezői felelősségbiztosításról tudni kell Várjuk az érintetteket a kötelező kivitelezői és tervezői felelősségbiztosításról szóló tájékoztatóra a BOKIK-ba....
Sajóvámoson a leghosszabb „egybefüggő” kolbásztöltés kategóriában új Guinness rekord felállítását tervezik. Váradi Lajos polgármester-főszervező, Szólya Zsuzsanna kulturális vezető, és Farkas Gyula a Rekord...
Igényes bárlőnek, hosszútávra kiadó egy háromszobás berendezett jól szituált társasháuban egy két erkélyes földszinti lakás. Telefon – 20 219 2391 vagy info@szantograf.hu ...
Azt már megszokhattuk az ukrajnai háború kitörése óta, hogy orosz oligarchák rejtélyes módon kiesnek egy nagyon magas épületből, de most egy meztelen fiatal...
„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság. Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb...
Csaknem hétórás online közgyűlést tartott szombaton a Magyar újságírók Szövetsége. Mindössze két fontos kérdésben kellett döntenünk – mi legyen a szövetség utolsó családi...
A Miskolci Keresztény Szemle folyóiratot kiadó Eszmék és Értékek Alapítvány kuratóriuma elköszönt a lapot hét éve gondozó főszerkesztőtől. A hír néhány napja bejárta...