
Február 17-én hétfőn lakossági fórumot szerveznek az M30-as autópálya helyreállításáról Szikszón, délután 17.30-tól. Várunk téged is! Gyere el, mondd el a véleményedet Lázár János miniszternek, vagy tedd fel a kérdésedet az érintett útszakaszról a meghívott szakértőknek!
Tavaly ősszel indítottuk a petíciónkat, amelyben az M30-as autópálya helyreállítását követeljük. Mint ismert, 2024 februárjában a Miskolcot és Tornyosnémetit összekötő szakasz megcsúszott, a burkolat berepedt. A súlyos hibák miatt teljes szélességében le kellett zárni az autópályát mindössze két évvel az átadás után. Ez nemcsak az autópálya-mérnöki gyakorlat kritikája, hanem szégyen az ország számára is.
Az elmúlt időszakban szerveztünk demonstrációt, szórólapoztunk, pultoztunk, most pedig lakossági fórumot fogunk tartani, ahová Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője is eljön.
Gyere el, ha neked is eleged van abból, hogy:
- Az utazási idők drasztikusan megnövekedtek, a 3-as főút és Arnót település és környéke élhetetlenné vált a torlódások és a megnövekedett forgalom miatt.
- Az Arnót belterületére terelődő forgalom életveszélyes helyzeteket teremt, és már személyi sérülések is történtek.
- A pálya építésére szánt EU-s forrásokat nem megfelelő minőségbiztosítási eljárások mellett használták fel – az itt elhaladó nemzetközi forgalom és az európai uniós polgárok méltán felháborodhatnak.