Avi/ujkelet.live
A háború 487. napja: Herci Halevi altábornagy, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke a ma reggeli terrortámadás helyszínén, Észak-Szamáriában azt mondta, a hadsereg felgyorsítja és kiterjeszti katonai műveleteit a térségben.
,,Ez egy súlyos terrortámadás, amelyben elvesztettünk két tartalékos katonát. Kivizsgáljuk és levonjuk a tanulságokat, ezek egy részét már végrehajtották. Növeljük a hadműveleteket a [terrortámadások] meghiúsítása érdekében, és kiterjesztjük azokat további területekre” – tette hozzá Halevi.
Júdea és Szamária: Januárban a biztonsági erők Júdea és Szamária-szerte terrorelhárító műveleteket hajtottak végre.
A hadsereg ma este közzétett adatai szerint a hónap során a csapatok hozzávetőleg 55 terroristát likvidáltak, köztük olyanat, akik részt vettek izraeli civilek halálához vezető terrortámadásokban valamint terrortámadásra tartó terroristákat.
A csapatok hozzávetőleg 380 keresett terroristát is letartóztattak.
A hadművelet jelenleg három harci központban folytatódik: Dzseninben, Tulkaremben és Tamun térségében, ahol az erők először használnak Eitan páncélozott csapatszállítókat.
Az elmúlt napokban az erők számos fegyvert találtak, köztük puskákat, pisztolyokat és számos robbanószerkezetet.
Gáza: Az izraeli hadsereg délután közölte, hogy a nap folyamán figyelmeztető lövéseket adott le, miután palesztin gyanúsítottak a Gázai övezet több területén a csapatokhoz közeledtek.
Gáza középső részén egy incidensben a katonák lelőttek egy gyanúsítottat, aki a figyelmeztető lövések után sem hátralt meg.
Ezenkívül dróntámadást hajtottak végre Gáza középső részén, figyelmeztetésül, hogy megakadályozzák, hogy egy autó az övezet északi felé haladjon egy nem jóváhagyott útvonalon. A járműforgalom csak a Szalah a-Din úton engedélyezett, ahol egy magáncég ellenőrzi az észak felé tartó autósokat.
Az izraeli haditengerészet egy palesztin hajót észlelt a tengeren, amely túlment a tengeri határon. A figyelmeztető lövések után a hajó visszatért Gáza partjaihoz.
Vizsgálat: Hanamel Dorfmant, a Nemzetbiztonsági Minisztérium magas rangú tisztviselőjét, aki korábban Itamar Ben-Gvir volt miniszter kabinetfőnökeként dolgozott, kedden kihallgatták bizalommal való visszaélés gyanúja miatt a rendőrség Belső Ellenőrzési Osztályán.
Dorfmant azzal gyanúsítják, hogy megkísérelte befolyásolni a zsidó terrorizmussal kapcsolatos nyomozást, beleértve a Sabak belbiztonsági szolgálatot bevonó egyik nyomozást, és állítólag olyan információkat kért Avisáj Mualemtől, a Júdea és Szamária rendőrségi körzet egykori parancsnokától, melyek megszerzéséhez Dorfmannak nem volt engedélye.
Dorfman továbbra is posztján van a minisztériumban, miután újra kinevezték Haim Katz miniszter alatt. Mose Pinchi, a Júdea és Szamária körzet parancsnoka is megjelent kedden a Belső Ellenőrzési Osztályon. Az Otzma Yehudit volt törvényhozóját, Cví Szukkotot is beidézték, és várhatóan szerdán hallgatják ki.
Ariel Atari, Dorfman védőügyvédje nyilatkozatában kijelentette, hogy az ügyfele elleni vádak ,,abszulút megalapozatlanok”.
Bár Dorfman pozíciója hozzáférést biztosít számára minősített anyagokhoz, továbbra is tilos információkat kapnia folyamatban lévő nyomozásokról vagy bizalmas információkat a Sabaktól.
Mualem, akit vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítanak, kedden ismét megjelent a Belső Ellenőrzési Osztályon kihallgatásra. Az ellene felhozott vádak között szerepel, hogy figyelmen kívül hagyta a Sabak Zsidó Terror Osztályától kapott titkosszolgálati információkat a jobboldali szélsőségesekkel és Júdea és Szamáriában a zsidó terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények ügyében, annak érdekében, hogy Ben-Gvir kedvére tegyen és előléptesse.
Mualemet azzal is gyanúsítják, hogy minősített információkat adott át Ben-Gvir irodájának. Ebben az ügyben Kobi Jáákobi, a Büntetés-végrehajtási Szolgálat főnöke ellen az igazságszolgáltatás akadályozásának és bizalomnal való visszaélés gyanúja miatt folyik vizsgálat, miután állítólag tájékoztatta Mualemet a Belső Ellenőrzési Osztályon ellene folytatott titkos nyomozásról.
Vaskupola: A vezérkari főnöknek bemutatott hadvizsgálatok zavaró meghibásodásokat tártak fel a légvédelmi rendszerben az október 7-i támadás kritikus óráiban, jelentette a 12-es csatorna riportja tegnap. A vizsgálatot és a megállapításokat a katonai cenzúra jóváhagyta közzétételre.
A támadás első perceiben több Vaskupola-üteg elégtelenül működött a gázai határ melletti térségben. A támadás intenzitása példátlan volt: az első négy órában 3700 rakétát lőttek ki a határ melletti településekre. Közülük 1400-a a támadás első 20 percében lőttek ki. Az órák múlásával a területen lévő többi üteg „kiürült”, ami olyan helyzethez vezetett, hogy a lakott területek felé irányuló rakéták felét egyáltalán nem sikerült elfogni. Több száz rakéta csapódott be lakónegyedekben és lakott területeken a gázai határ mellett.
A helyzet súlyosbodott, amikor a terroristák tömeges beszivárgása miatt nem lehetett újra tölteni az üvegeket. Az egyik esetben egy tiszt és két katona, akik egy teherautóban lőszert szállítottak az egyik üteg felé, útközben elestek. Az elfogás sikertelensége ellenére a rakétacsapások áldozatainak száma 14 volt, ebből hét a beduin diaszpórában, ahol nincsenek óvóhelyek. A rakétatámadásokhoz képest viszonylag alacsony halálozási szám a hatékony figyelmeztető rendszernek, a magas fokú polgári fegyelemnek és a védett területek használatának köszönhető.
A fő tanulság az, hogy sokkal nagyobb számú Vaskupola üteget kell bevetni még rutinidőben is.
The post A helyzet a frontokon, Vaskupola-adatok és nyomozás Ben-Gvir emberei ellen first appeared on Új Kelet Live.