ujkeletlive

Donald Trump amerikai elnök és Binjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közötti megbeszélés, és az elnöki vacsora után ismét közös sajtótájékoztatót tartottak.

Csodálatos beszélgetéseink voltak. Bibi, azt szeretném mondani, hogy hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy itt vendégül láthatunk. Az elmúlt négy évben a két ország közötti szövetséget jobban próbára tették, mint valaha a történelem során, de a népek közötti kapcsolat és szeretet évek óta fennmaradt, és ez megrendíthetetlen. Biztos vagyok benne, hogy vezetésünk alatt a két ország közötti szövetség hamarosan erősebb lesz, mint valaha,” – kezdte beszédét az elnök, majd elődjét vádolva az egész világon kialakult háborúk miatt, méltatta első hivatali idején elért eredményeit.

„Az elnökségem alatt békét és stabilitást hoztam a Közel-Keletre, amilyet évtizedek óta nem láttak. Legyőztük az ISIS-t, kiléptünk az atomegyezményből, és szigorú szankciókat vezettünk be az iráni rezsim ellen. Megállítottuk Irán helyi ügynökeit, és megfosztottuk őket az erőforrásoktól. Elismertem a Golán-fennsíkot, és az Ábrahám Egyezménnyel elértük a Közel-Kelet legfontosabb békeszerződését. Hiszem, hogy sok ország csatlakozni fog ehhez a csodálatos békéhez és gazdasági békéhez. Sokan alá fogják írni. Sajnos az elmúlt négy évben senki sem írta alá.”

„Október 7. szörnyűségei nem történtek volna meg, ha én lettem volna az elnök,” – hangsúlyozta korábbi kijelentéseit az elnök, mondván – „Izrael agresszióval és gyilkos támadásokkal szembesült minden fronton, és bátran harcolt. Ez a zsidó állam létezését fenyegette a saját hazájában. Izrael erősen állt ki az ellenséggel szemben, amely ártatlan embereket, gyerekeket, nőket, kis csecsemőket rabolt el, erőszakolt meg és gyilkolt meg. Szeretném mély tiszteletemet kifejezni az izraelieknek, akik bátran és elszántan álltak ki. Erősek voltak.”

Ezt követően, megköszönve csapatának a közreműködést, és arra kérte a jelenlévőket, hogy tapsoljanak Steve Witkoff közel-keleti megbízottjának, az elnök tovább folytatta, mondván: „csak akkor leszünk elégedettek, ha minden probléma megoldódik, és megvan a csapatunk, hogy ezt megtegyük. Ez gyorsan meg fog történni. A gázai-övezet a pusztulás forrása volt, és annyira rossz az emberek számára, az ottani lakosok élete nyomorúságos. Más helyekre kell menniük. Sokan vannak, akik el akarnak onnan menni. 1,8 millió gázainak el kell hagynia a területet. A régió gazdag országainak finanszírozniuk kell ezt. Elmehetnek egy területre vagy akár 12-re is. Biztosítjuk, hogy valami csodálatos dolog történjen. Béke lesz, és nem lőnek, nem ölnek és nem pusztítanak.”

Végezetül, Trump megdöbbentő kijelentést tett, miszerint:

Az Egyesült Államok átveszi az irányítást „a gázai-övezet felett, és munkába fogunk. Irányítani fogjuk, és semlegesítjük az összes bombát. Egyengetjük Gazát, megszabadulunk a pusztulástól, és gazdasági fejlesztést hajtunk végre, amely végtelen számú munkahelyet és lakhatást biztosít. Nincs visszatérés. Ha visszatérnek, újra megtörténik,” – közölte az elnök, azt viszont nem részletezte kinek biztosítanak a területen végtelen számú munkahelyet és lakhatást, miután korábban már kizárta a telepesek visszatérését az övezetbe.

Az elnök beszéde után Netanjahu hangsúlyozta: „te vagy a legjobb barát, akit Izrael valaha ismert a Fehér Házban. Politikája hazahozza az elraboltjainkat, beleértve amerikai állampolgárokat is. Újraindítottad a fegyverszállításokat, amelyeket Izraelnek megtagadtak egy hétfrontos háború során, amely a létezésünk ellen folyt,” – tette hozzá a miniszterelnök.

A sajtótájékoztatót megelőzően a két vezető számos témát vitatott meg, amelyek közül az első a túszokkal kapcsolatos megállapodás folytatásának kérdése volt. Az elnök az est folyamán ismételten egyértelművé tette, hogy szeretnék megőrizni a tűzszünetet, és folytatni a második fázist – ami egy állandó tűzszünetet jelentene, vagyis a háború befejezését. Emellett, az iráni fenyegetés kérdése is szóba került, de még a találkozó előtt Trump azt mondta, hogy szándékában áll beszélni Maszúd Pezeszkian iráni elnökkel, és szándéka szerint „üzletet” – vagyis egy új nukleáris megállapodást előmozdítani. Netanjahu utazása előtt a héber médiának nyilatkozó belső források úgy vélték, hogy a miniszterelnök mindenekelőtt egy teheráni támadást szeretné elérni Washingtonban azt állítva hogy ez a szaúdi fél érdekeit is szolgálná, és időt adna a Gázai övezettel kapcsolatos döntések meghozatalához.

A sajtótájékoztatót követően, az ellenzéki Jiszráel Beitenu jobboldali párt vezetője Avigdor Liberman a közösségi médiában kijelentette – „köszönöm Trump elnöknek Izrael biztonsága, az összes túsz szabadon bocsátása és a gázai-övezetben a Sínai-félszigeten áthaladó igazságos megoldás megtalálása iránti egyértelmű elkötelezettségét, a Hamász-rezsim megdöntése érdekében, valamint az iráni fenyegetésekkel szembeni állhatatos kiállását.”

Binjamin Netanjahu miniszterelnök és Donald Trump elnök a Fehér Házban – 05/02/25 forrás: képernyőfotó/X

Binjamin Netanjahu miniszterelnök sorsdöntő találkozójára Donald Trump elnökkel a késő esti órákban került sor a Fehér Házban. Mielőtt az Ovális Irodában tovább folytatták a megbeszélést nyílt sajtótájékoztatót tartottak.

Netanjahu, az első külföldi vezető, akit Trump fogadott visszatérése óta a Fehér Házban. A várakozásoknak megfelelően a Közel-kelet arculatát megváltoztató találkozás középpontjában a két vezető számos számos kritikus kérdésre összpontosított, köztük a túszügylet második szakaszáról folyó tárgyalásokra, a gázai civilek végleges kitelepítésére, az iráni fenyegetésre és egy esetleges támadás lehetőségére az iráni nukleáris létesítmények ellen, valamint az évek óta halogatott szaúdi normalizációra.

A jelenlévő újságírók kérdéseire inkább Trump válaszolt hosszasan, a mellette helyet foglaló Netanjahu bár sokkal szűkszavúabban szintén reagált. Az elnök magabiztosan állította, hogy a túsz és tűzszüneti megállapodás teljes mértékben megvalósítható, vagyis elérhető a második szakasz, amely magában foglalja a háború lezárását, Netanjahu nem kötelezte el magát.

Megpróbáljuk,” – mondta a miniszterelnök, és a háborús célok megvalósítását hangsúlyozta, minden túsz kiszabadítására és a Hamász megsemmisítésére vonatkozóan. Netanjahu ugyan nem zárkózott el a megállapodás második szakaszába való előrelépést és az összes túsz szabadon bocsátását illetően, de a háború minden céljának elérésétől tette függővé.

Trump ismétetlen megerősítette, hogy ragaszkodik a gázaiak áthelyezési tervéhez, és első alkalommal szólított fel az övezeten kívüli végleges áttelepítésükre, szerinte azzal a céllal, hogy lehetővé tegye a kiterjedt pusztítás újjáépítését.

Remélem, tudunk valami szépet csinálni, miért akarnának visszatérni? Ez a hely maga a pokol, a leggonoszabb hely a világon,” – állította, majd arra a kérdésre, hogy később visszatérhetnek-e a gázaiak otthonukba, kitérő választ adott, mondván – „remélem, tehetünk valamit, hogy ne akarjanak visszamenni oda. Ki akar visszatérni? Nincs ott semmi, csak halál és pusztulás.”

Az elnök becslése alapján a kitelepítésre váró gázai lakosság 2,3 millió helyett 1,7 millióra tehető, és akik szerinte kivétel nélkül mindannyian egy olyan helyre akarnak költözni, ahol újrakezdhetik az életüket, és nem kell attól félniük, hogy minden nap meghalhatnak.

Jordánia, Egyiptom és az arab országok – élükön a szaúdiakkal már elutasították ugyan az ajánlatot, de Trump azt állította, hogy legfeljebb Bidennek mondanának nemet, neki viszont, nem hiszi.

  • A palesztinok kitelepítéséért régóta kampányoló Itamar Ben-Gvir [Ocma Jehudit], az elnök bejelentését egy gyönyörű barátság kezdeteként jellemezte.

Becalel Szmotrich pénzügyminiszter [Vallásos Cionizmus] és Ben-Gvir követeléseivel ellentétben Trump azonban hangsúlyozta, hogy nem támogatja az izraeli telepesek visszatérését Gázába.

„Nem látom, hogy ez megtörténne. Túl veszélyes. Senki sem akar ott élni, a katonák sem akarnak ott lenni, tehát hogyan akarnának az emberek ott letelepedni.”

Továbbá, azzal kapcsolatban, hogy a Palesztin Hatóság szerepet kaphat az övezet irányításában, kételyeit fejezte ki ezzel kapcsolatban is, mondván, hogy „nehéz lenne számukra,” majd kitért egy palesztin állam létrehozását illető kérdések elől, elutasítva azt első hivatali ideje alatt az évszázad üzlete néven ismert tervét, mondván – „sok terv változott, sok haláleset történt azóta, hogy távoztam és visszatértem. A gyilkosságok akkor történtek, amikor valaki más volt hatalmon, és ennek nem kellett volna megtörténnie.”

A szaúdi normalizáció kérdésével kapcsolatban azt állította, hogy Rijád nem követeli meg egy palesztin állam létrehozását Izrael békéjéért cserébe, de megjegyezte, hogy feltételként szabják egy „politikai perspektíva” megteremtését a palesztinok számára, és az előrelépést egy palesztin állam felé. Arra a kérdésre viszont, hogy mi kellene ahhoz, hogy a normalizáció megvalósuljon, Trump azt válaszolta: „majd meglátjuk. Még vannak lépések, és talán előre fogunk haladni, talán nem.”

Iránnal kapcsolatban Trump elutasította azokat a becsléseket, amelyek szerint a teheráni vezetés jelenleg gyengült Aszad Bassár szíriai rezsimjének megdöntése, a libanoni Hezbollah megtörése miatt, mondván -„Irán nem gyenge, erős. Nagyon erősek most. Nem engedjük meg nekik, hogy nukleáris fegyverhez jussanak. Irán nagy bajban volt, amikor én távoztam – nem volt pénzük a Hamászra és a Hezbollahra, október 7. nem történt volna meg, amikor én távoztam. Az orosz-ukrán háború sem. Hatalmas mennyiségű olajat adtak el Kínának. Nagyon gyorsan meggazdagodtak. Egyszerűen nem akarjuk, hogy nukleáris fegyverük legyen.”

Az elnök összességében várhatóan a túszalku második szakaszának végrehajtását fogja elsőként támogatni, látszólag nem értékelve akadálynak a Netanjahu koalíciójából kilépéssel fenyegető Szmotrich megjegyzéseit.

Persze, miért ne jöhetne létre az alku? Az Egyezség létrejöhet, meglátjuk, mi történik,” – közölte, hozzátéve, hogy – „nagyon bonyolult emberekkel van dolgunk, de egy megállapodás mindenképpen létrejöhet.”

Netanjahu érkezése után, belépve a Fehér Házba Trump azon sajnálkozott, hog, soha nem fog Nobel-díjat kapni, holott – „megérdemelném, de nem fogják megadni. Mindenki békét akar, mi pedig azt szeretnénk, ha az emberek nem halnának meg,” – majd megismételte ígéreteit, hogy véget vet a világ konfliktusainak, beleértve a gázai és az ukrajnai háborút is: „sok tűz ég, és mindegyiket el fogjuk oltani.”

Az elnök tegnap aláírt egy nemzetbiztonsági memorandumot, amely visszaállítja a „maximális nyomásgyakorlás” politikáját Iránnal szemben. Elmondása szerint habozott aláírni a dokumentumot, mivel szeretne megpróbálni megállapodást kötni a teheráni vezetéssel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy előfordulhat, hogy nem lesz szükség az új memorandum alkalmazására, ha sikerül megállapodást elérni.

Továbbá,  hangsúlyozta – „Irán nem szerezhet nukleáris fegyvert,” ugyanakkor hozzátette, hogy kész tárgyalásokat folytatni az iráni elnökkel. Emellett világossá tette, hogy az Egyesült Államoknak joga van lépéseket tenni annak érdekében, hogy megakadályozza Irán olajeladásait, arra is figyelmeztetett, hogy ha Irán válaszul megpróbálná merényletet elkövetni ellene – „megsemmisül.” Ennek ellenére Trump azzal folytatta, hogy továbbra is nyitott a tárgyalásokra Iránnal.

Ezzel egy időben elnöki rendeleteket írt alá az Egyesült Államok kilépéséről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, valamint az UNRWA (ENSZ palesztin menekültügyi hivatal) amerikai finanszírozásának megszüntetéséről. Az Egyesült Államok 2024 márciusa óta nem nyújt támogatást az UNRWA számára, miután információk merültek fel arról, hogy a szervezet alkalmazottai részt vettek az október 7-i támadásban. Trump a lépés kapcsán megjegyezte, hogy az ENSZ-nek nyújtott amerikai finanszírozás aránytalan.

The post Trump: az Egyesült Államok átveszi Gázát, helyrehozza és fejleszti – az elnök reméli, hogy a tűzszünet tartós békét hoz, ragaszkodik a gázaiak kitelepítéséhez, de a telepesek nem fognak visszatérni first appeared on Új Kelet Live.