Avi/ujkelet.live

A háború 502. napja: Az elmúlt napokban elég sok szó esett Egyiptom katonai tevékenységéről a Sínai-félszigeten, az egyiptomi hadsereg erősítéséről, sőt még ,,Izrael elleni háborúra készüléséről” szóló vádak is elhangzottak.

A közösségi médiában videók jelentek meg, melyeken az egyiptomi hadsereg 2017-ben és 2020-ban végrehajtott hadgyakorlatai láthatók, úgy állítva be őket, mintha most zajlanának, valamint képeket, melyek állítólag a Sínai-félszigeten készültek.

Reggel, a katonai rádió szakértője, Doron Kados megosztotta, amit a témáról el lehet mondani.

Hogyan zajlik az Izrael és Egyiptom közötti koordinációs rendszer az egyiptomiak által a Sínai-félszigeten bevetett erők körét illetően? Spoiler – a békeszerződés megsértésének nagy részét Izrael hivatalosan is jóváhagyta, Binjámin Netanjahu miniszterelnök személyes aláírásával. Évek óta az egyiptomiak minden hónapban kérvényt nyújtanak be ezekhez a kihágásokra, amiket Izrael jóváhagy.

Az egyiptomiak már a határnál vannak?

  • A részleteket ismerő izraeli biztonsági források szerint az egyiptomi megállapodástól való, Izrael által nem jóváhagyott eltérések a Sínai-félsziget középső részén, vagyis valójában nem az Izraellel közös határon történnek, ellentétben azzal, amit próbálnak ábrázolni.
  • Egyébként a Sínai félszigeten bevetett erők száma alacsonyabb, mint amit a békeszerződés engedélyez.

Egyiptomi jogsértések – megnövelt katonai erők és járművek a Sínai-félsziget egyes területein, valamint új előőrsök létesítése, amelyeket a békemegállapodás értelmében tilos építeniük.

  • Izraelben párbeszédet folytatnak velük a témáról.
  • Ezek olyan jogsértések, amelyek egy része évek óta húzódik, nem valami újdonság az elmúlt két hónapban, Izraelben többek között az amerikai kormányváltásra vártak ezek megoldására.

Nincs változás, de harag igen:

  • Izraeli tisztviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy az Egyiptomot érintő helyzet megítélésében nincs változás.
  • Dühösek Jechiel Leiter amerikai nagykövet vasárnapi nyikatkozatára, mely rontotta az országok közötti kapcsolatokat.
  • Jechiel azt mondta, Egyiptom katonai bázisokat épített a Sínai-félszigeten, ,,amelyek csak támadó hadműveletekre használhatók”, amit az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződés egyértelmű megsértésének nevezett. Azt is megjegyezte, hogy az izraeli kormány ,,hamarosan” bemutatja Kairó katonai erősítését a Sínai-félszigeten.

Az Izraeli Védelmi Erők nem ül tétlenül, még az egyiptomi határon sem:

  • Vannak tervek, még a ma kevésbé reálisnak tűnő forgatókönyveket is figyelembe véve.
  • Vannak hadműveleti tervek olyan forgatókönyvekre, mint a rezsimek bukása azokban az országokban, amelyek erős hadsereggel rendelkeznek, amely egy nap Izrael ellen fordulhat (nem csak Egyiptom).

A Ynet hírportál szerint az izraeli hadsereg vizsgálja, hogy regionális elemek érdekei állnak-e az Izrael és Egyiptom közötti kapcsolatok szabotálását és feszültségek szítását célzó felvételek mögött. Az izraeli tisztségviselők meg vannak győződve arról, hogy az érdekelt felek megpróbálják aláásni az országok közötti kapcsolatokat, ezért hamis információkat hirdetnek Egyiptom Izrael elleni háborúra való felkészüléséről, befolyásoló ügynökök segítségével.

Az elmúlt napokban panasz érkezett Izraelhez magas rangú egyiptomi tisztviselőktől a közösségi médiában terjesztett több videót követően, amelyeken az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője arabul köszönetet mond Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnöknek a segítségért, amelyet Izraelnek nyújt a gázai és libanoni háborúban.

Egyiptomi tisztviselők felvették a kapcsolatot hivatalos csatornákon, és magyarázatot követeltek. Az Izraeli Védelmi Erők tisztázta, hogy ezek mesterséges intelligencia technológiával készült hamis videók, sőt hivatalos cáfolatot is kiadott: ,,Gyanús kísérletek hamis videók terjesztésére kétes és hamis fiókokon keresztül… Legyetek éberek és legyetek tudatában ezeknek a kísérleteknek.”

Közel három évtizedig nyúló háború után Egyiptom 1979-ben békemegállapodást írt alá Izraellel Anwar Szadat akkori egyiptomi elnök volt az első arab vezető, aki békét kötött Izraellel, és az első arab vezető, aki Izraelbe látogatott 1977-ben, és beszédet mondott a Kneszetben. 1981. október 6-án gyilkolták meg egy katonai felvonuláson Kairóban. A mellette ülő Mubarak könnyű kézsérüléssel megúszta, napokkal később pedig letette az elnöki esküt. 

The post Az egyiptomi hadsereg Izrael megtámadására készül? first appeared on Új Kelet Live.