Avi/ujkelet.live

A háború 606. napja, Gáza: A 36. hadosztály parancsnoksága alatt álló Golani-dandár harcosai a dél-gázai Khan Juneszben vannak bevetve.

Az elmúlt hetekben az erők a föld feletti és alatti terrorista infrastruktúrák megsemmisítésén, melyek között becsapdázottak is voltak, valamint terroristák likvidálásán dolgoztak.


Libanon: A tűzszüneti megállapodással összhangban a libanoni hadsereg folytatja a csapatai kihelyezését az ország déli részén, az izraeli határ közelében.

A Hezbollah terrorszervezethez közel álló libanoni Al-Akhbar újság arról számolt be reggel, hogy a libanoni hadsereg az elmúlt napokban gyorsan kiterjesztette tevékenységét az izraeli határvidéken, Odeissza térségében, Markabától Ajta as-Sabbig, és közelítenek azokhoz a területekhez, amelyeket az izraeli erők a február 18-i tűzszünet kihirdetése után vettek ellenőrzés alá.

A libanoni hadsereg az Ajta as-Sab szélén található elválasztó kerítés közelében lévő al-Hadab ellenőrzőpontnál sorakozott fel, és eltávolították a Golani-dandár zászlaját, és helyére a libanoni zászlót tűzték ki, valamint eltávolították a földtöltéseket, szögesdrótkerítéseket és aknákat, amelyeket az izraeli erők helyeztek el az al-Hadab ellenőrzőpont felé vezető úton.

A pro-szaúdi Asharq Al-Awsat újság pedig arról számolt be, hogy egy palesztin küldöttség, élén Azzam al-Ahmaddal, a Fatah Központi Bizottságának tagjával, Libanonba látogat azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy olyan mechanizmust, amely lehetővé teszi Joseph Aoun libanoni elnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke között a palesztin menekülttáborok leszerelésével kapcsolatban létrejött megállapodások gyakorlati alkalmazását.

A részleteket ismerő palesztin források az újságnak azt mondták, hogy Azzam al-Ahmadnak három küldetése van:

1 – Véget vetni a Fatah szervezeten belül a közelmúltban felmerült feszültségeknek, amelyek a libanoni menekülttáborok lefegyverzésének kérdésében felmerült véleménykülönbségek eredményeként alakultak ki.

2 – Kísérlet a palesztin álláspont egységesítésére a palesztin menekülttáborok lefegyverzésének kérdésében azokon a találkozókon, amelyeket Al-Ahmad a Palesztinai Felszabadítási Szervezet keretrendszerén kívüli frakciók vezetőivel fog tartani.

3 – Megállapodások kötése a libanoni hatóságokkal a menekülttáborokban lévő palesztin frakciók fegyvereinek libanoni hatóságoknak történő átadására vonatkozó végrehajtási mechanizmusról.


Rossz hír Izraelnek: Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök hétfőn Kairóban találkozott Abbász Araghcsi iráni külügyminiszterrel, jelezve, hogy a két ország közötti régóta rossz kapcsolatokban változás történhet. A találkozóra a Közel-Keleten tapasztalható fokozott feszültség idején került sor, beleértve a gázai konfliktust, a Vörös-tengeri fenyegetéseket és a megújult nukleáris bizonytalanságot.

Az egyiptomi elnöki hivatal hivatalos közleménye szerint mindkét fél megerősítette elkötelezettségét a kétoldalú kapcsolatok erősítése iránt. Araghchi átadta Maszúd Peszeskján iráni elnök üdvözletét, míg Sziszi elnök hangsúlyozta Egyiptom támogatását a Teheránnal folytatott párbeszéd folytatásához.

A megbeszélések kulcsfontosságú regionális kérdéseket is érintettek. Szíszi megerősítette Egyiptom határozott ellenállását a meglévő konfliktusok kiterjedésével szemben, és óva intett egy szélesebb körű regionális háború kitörésétől, amely szerinte súlyos következményekkel járna az összes érintett ország biztonságára és stabilitására nézve. Azonnali tűzszünetre szólított Gázában, a humanitárius segélyek akadálytalan beengedésére, valamint a biztonságos hajózás helyreállítására a Bab el-Mandeb-szoroson és a Vörös-tengeren keresztül.

A gázai háborúval kapcsolatban Araghchi kifejezte támogatását a tartós tűzszünet, a humanitárius segélyekhez való hozzáférés és a fogolycsere-megállapodás iránt. Emellett dicsérte Egyiptom diplomáciai erőfeszítéseit a regionális stabilitás előmozdítása érdekében.

Mindkét fél növekvő nyitottságot mutatott a mélyebb politikai és gazdasági együttműködés iránt. Araghchi jelezte, hogy a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállítása, beleértve a nagykövetek cseréjét, továbbra is cél – „amikor eljön az ideje”.

Egyiptom és Izrael között békemegállapodás van. Irán bármilyen iráni befolyása Egyiptomra aggodalomra ad okot Izrael számára.


Per: Az ügyészség ma reggel megkezdte a keresztkérdezéses szakaszt Binjámin Netanjahu miniszterelnök korrupciós perében a tel-avivi kerületi bíróságon, miután a védelem hónapokig folytatta a meghallgatást, és öt évvel a tárgyalás kezdete után.

Jehonatan Tadmor, az Államügyészségtől az 1000-es ügyre vonatkozó kérdésekkel kezdte a meghallgatást, amelyben Netanjahut csalással és bizalommal való visszaéléssel vádolják, miután állítólag több százezer sékel értékben luxusajándékokat fogadott el Arnon Milchan hollywoodi mogultól és James Packer ausztrál milliárdostól, és cserébe különféle szívességeket tett Milchannek.

Rivka Friedman-Feldman bíró, aki az ügyet elbíráló háromtagú bírói testület vezetője, emlékeztette a miniszterelnököt arra a kötelességére, hogy igazat mondjon, amikor az ügyészek kérdéseire válaszol.

Tadmor ügyész Netanjahunak: ,,Azt mondják, hogy önnek fenomenális a memóriája, szóval talán el tudná magyarázni, mi történt önnel a kihallgatások során? A kihallgatások (1000-es és 2000-es sz. ügy) során a ‘nem emlékszem’ kifejezés 1788-szor hangzott el öntől.”

The post A helyzet a frontokon és Netanjahu 1788 alkalommal nem emlékezett first appeared on Új Kelet Live.