Megdöbbentő, Miskolcon a rágalmazás már nem bűncselekmény. Mint ahogyan Tőzsér Ildikó is leszögezte, a rendésznek is lehet rossz napja. Ilyenkor inzultálhatják az autósokat? Persze ezek az állítások csak az esetemben érvényesek. Engem simán meg lehet gyanúsítani, rágalmazni s tökéletesen működik a személyemre szabott diszkriminatív törvénykezés. Lásd a következőket.
Tisztelt Címzettek, – jeleztem a tisztelt törvényszéki tanács tagjainak.
A hazai igazságszolgáltatás legnagyobb dicsőségére Önök mint törvényszéki tanács egyhangúan kijelentették, írásban megerősítették, mellőzve a nyílt tárgyalást az igazság elhallgatása céljából , hogy a rágalmazás nem bűncselekmény.
Ez már az a magas szint amelyet a tisztelt kollégájuk Tőzsér Ildikó írásban megerősítette a támadóim védelmére, hogy a rendésznek is lehet rossz napja.
Utánanéztem mint a zúgírászok szokták, igen is a rágalmazás az amikor valaki olyan valótlanságot állít valakiről amivel számára jelentős hátrányt, erkölcsi vagy akár anyagi kárt okoz. Állítólag országosan még érvényben van ez a törvény szólhattak volna előre, hogy kivételt képeznek azok a rágalmak amelyekkel engem simán börtönbe lehet jutatni.
Bizonyíthatóan nem látott semmit, hazudozott az élettársa szerint is, rágalmazott egy erőszakos bűncselekménnyel amelyet nem követtem el mégis miatta ítéltek el. Ezért sok pénzt és egyéb előnyt kapott és máig is súnyít, közben a bíróság védelmezi. Vajon miért?
Nem voltam alapos az indoklásban. Bezzeg Önök!
Szeretném emlékeztetni mindannyiukat, Soltész Edina és társa Petróczy Attila úgy került a rendőrség látókörébe, hogy az ügyemben részrehajló módon eljáró Búzásné Faragó Edit volt vizsgáló telefonon rendelte meg őket. Tehát már a nyomozó is ezzel, hogy a sértettet kérte fel felbujtott tanúk kerítésére – mellékeltem az erről szóló nyomozati cselekmény naplórészletét – megvalósították a bűnszövetségben elkövetett bűnpártolást kritériumait. Mivel az illető rendőr három napig nem lelt ellenem szóló tanúkat egyszerűen rendelt ilyeneket a rendészettől. Mint ahogyan a Temuról szokás alsószoknyát kérni.
Mivel Önök most Soltész Edina mentegetésére szűkítették le a bírósági végzést, tudniuk kell, a támadóm akinek még a nevét is itt átkeresztelték az enyémre annyira figyelmet mit küldenek – megírta maga a rendészet vezetője bujtotta fel mindkét rágalmazómat. Szabó Krisztián aki hasonló bűncselekményei okán írásban, elektronikus formában bevallotta – felhatalmazott a hivatalos beterjesztésre – hogy csak hárman , én és a két rendész tudja mi történt az adott időben a posta előtt. Tehát a többi tanú, rágalmazó így kuka. És ne feledjük Petróczy Attilát már kizárták a tárgyaláson és nem az igazmondása alapján. A szembesítéséről készült videót a rendőrnő részben elsikkasztotta még is felsült a bíróságon. Kérdés, akkor most ha az egyik rágalmazó hazudott, hol van az a közös nevező, amelyről Önök beszélnek, hogy a tanúk egybehangzó vallomást tettek.
Ha már akkor elhitték neki, hogy pisztolyt fogtam a két rendészre akkor most azt is elhihetik neki igazat mond.
Hiszen Soltész Edina elsődleges állítása alapján ítéltek el. Számomra ez nem egyszerű erkölcsi kár, életem tragédiája.
Ez a hölgy aki félelmében névtelenséget kért, s a rendőrségben nem vállalta a szembesítést, noha a párja alapján ismert, ismerhetett , tudatában volt, nem vagyok egy vérengző notórius bűnöző mégis képes volt össze vissza hazudozni rólam.
S ebben a bűnpártolásban társtettes volt a rendészet vezetője és a nyomozó akik ma már tudjuk a támadóim bevédésére lettek utasítva.
Nem vagyok alapos, indokaim hiányosak.
Sajnos ez annak a következménye, hogy a rendőrség és az ügyészség valamint az ejtőernyős Tőzsér Ildikó elmulasztotta az ügy feltárását. Előítéletekkel, részrehajlással a tények eltorzításával gyanúsíthatók és ehhez most Önök is kellő vehemenciával asszisztálnak.
Önöknek az én személyes tragédiám egy sima ügy a sok közül.
Eszükbe sem jutni feltenni a kérdést, hogy miként fogadták el a Colombo ballonos és lövöldözős verziót miközben a rabosított képen látszik a teljesen más ruházatom.
Milyen rendőr az aki elhiszi első szóra, hogy munkába menet látta mit tettem és miután leleplezem, aznap nem is dolgozott simán átlépnek ezen a hazugságon is.
Ennek okán csak a törvényszéki ítélet után bátorkodtam név szerint ki nyomozni ki ez a hölgy. Első telefonra megtudtam a párjától, hogy hazudós, elmondta nekem együtt jártak arra és amikor már odaértek a posta elé a földön feküdtem és a hátamon térdelt a két egyenruhás.
Ezt maga Kisvárkonyi Csaba is megerősítette a rendőrségen, ahol Kovács László Csaba barátjukat mentegetve meghamisították a feljelentésemet. Én Csabát mint régi ismerőst akinek az eltelt évek során sokszor elmondtam mi történt velem mindvégig hallgatott. Ezért mentőkörülmény elhallgatása címén jelentettem fel. Erre a kapitányságon az a határozat született, nem történt hatósági félrevezetés.
Soltész Edia hamis tanúskodása ügyében pedig azt szögezték le, hogy a tanúskodás törvényes kötelezettség. Utána azt is megerősítették, hogy sérült a jogrend a hamis tanúzással , de nem én tehetek feljelentést ebben az ügyben.
Hetente kétszer csatolom a nyilvános képes írásaimat a közösségi oldalakról.
Ebben benne van Edina és Attila fotója.
Megírtam százszor, hogy hazudtak, megrágalmaztak.
Megírtam, hogy Petróczy Attila videós szembesítését bár elsikkasztották a tárgyaláson kizárták mert hazudott.
Maradt tehát egy tanú ugyanabból az alomból akiét befogadták annak ellenére, hogy állításai nem egyeztek még a támadóim vallomásaival sem. Tóth Tamás rendész kijelentette senki nem fenyegette meg őket. Sőt az esetlapon, a bevetési csoport riasztásakor sem mondott ilyet a rendőröknek és még a helyszínre kiérkezőknek sem diktáltak ilyet a jegyzőkönyvbe.
Kérdés, akkor Soltész Edina hazugsága kinek a vallomásával egyező?
Miután Szabó Krisztián – nem István! – is bevallotta , hogy minden felbujtott lefizetett tanú hazudott.
Mondjuk ha ez a pitiáner, Önöknek bizonyára az legalább annyit megtehettek volna, megnézik a szemközti mélygarázs videóját amit magam mentettem le. Bár a rendőrség kedvére lebutította és megcsonkította, csak látszik Soltész Edina jóval a megtámadásom után sattyog be a képbe a csomagokkal és a párjával Kisvárkonyi Csabával. Úgy mint ahogyan Csaba bevallotta becsületesen a rendőrségen.
Tehát ha elnézték volna :
Rágalmazásra példa
Hogy könnyebben megérthető legyen a rágalmazás Btk, ezért nézzünk egy egyszerű példát:
„Tisztelt lakók! A ház közös képviselője egy mocskos bűnöző, börtöntöltelék, aki elsikkasztott 1.200.000,- Ft-ot, és meghamisította a társasház könyvelését. Rendszeresen nem létező költségeket számol el, és kilopja a …” üzenet olvasható a Kocka utca 13. szám alatti, százhúsz lakásos társasház liftjében valamint üzenőfalán. A levelet Kovács néni, első felindulásában írta azok után, hogy nem teljesen értette mi történik a lakógyűlésen.
De vajon igaza van Kovács néninek? Tényleg sikkaszt a közös képviselő? Ha nem, akkor Kovács néni rágalmazást követ el? És mi a helyzet akkor, ha igaza van? Akkor nincs rágalmazás?
Rágalmazás Btk. 266. § törvényi tényállása
Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.”
Tehát az aljas indok is stimmel – mert bizonyíthatóan motiválva lett mindkét rágalmazóm. Közpénzből, a mi adónkból.
Nagy nyilvánosság előtt követték el jelentős érdeksérelmet okoztak mindketten. Lásd a kétszer megismételt nyílvános bizonyítási kisérletet, amellyel sikerült megalázniuk.
Megjegyzem egymástól eltér vallomást tettek – egyetlen közös pont nevező nincsen a hazugságaikban. Igen nem győzöm hangsúlyozni.
A legtragikusabb, Önök ezt úgy adják elő mint ha a jogerős ítélet már a legújabb alkotmány módosításban is kőbe lenne vésve. Mintha nem hallottak volna a csendi gyilkosságról, amelyben a rutinos kollégájuk egy ártatlan cigányt embert ítélt el és két év múlva kiderült nem is ő a gyilkos.
Legyen bátorságuk és erejük feltárni az igazságot.
Engem megtámadtak, Videó is van róla.
A támadóim elmondták az igazat, ha késve is anélkül, hogy motiváltam volna őket.
A felbujtott tanúimról rendre megírtam az aljasságukat fotókkal.
Eszükbe nem jutott feljelenteni.
Perczel doktor bíró úr berendelte őket és megkérdezte őket mi véleményük a feljelentésemről.
Hallgattak, még csak nem is védekeztek.
.Kérem tisztelettel Önöket, hogy feljelentésemet nyílt tárgyaláson az érintettek megidézésével és valós idejű szembesítésekkel folytassák le. Látom az idézőjelbe tett szubjektív megjegyzésemet megjegyezték. Fenntartom, nem sértésnek szánom, csupán emlékeztetőnek, Önökkel is történhet még ilyen erőszakos, megalázó és aljas rágalmazással párosuló bűncselekmény. Őszintén kívánom soha ne történjen Önökkel ilyen szörnyűség.
Néhány a nyilvános megjelenésekből. Ha ezeknek a lelkiismerete tiszta lenne feljelentettek volna. Inkább tűrnek mintsem egymás szemébe nézhessünk.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. hatodik alkalommal fogadja a Zempléni-hegység erdeit felfedezni kívánó fiatalokat és kísérőiket az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei...
Sosem tudom elfelejteni, hogy ez a kapualji hat négyzetméter egy hangulatos kis bolt volt annak idején. Pontosan 1980 telén eladta a miskolci tanács,...
A baloldal ott folytatja Erzsébetvárosban, ahol 2010-ben abbahagyta. Emlékezetes, hogy a Hunvald-korszakban a nyomozó szervek elvitték a baloldali polgármestert és ugyancsak letartóztatták az...
Tisztelt Ügyfelünk, Biztonságos bankolás az Ön nyugalma érdekében. Fiókjában frissítések szükségesek az optimális biztonság és megbízható szolgáltatás fenntartásához. Frissítse adatait most, hogy elkerülje...
Minden évben október 4-én rendezik meg az Állatok Világnapját. Nincs ez másként a Miskolci Állatkertben sem, ahol különböző kulturális programok, állatbemutatók és meglepetések...
A 2022-es részvételi költségvetés egyik győztes ötlete volt a „Szemetes kerékpározók és futók számára” elnevezésű. A Közös tereink kategóriába benyújtott elképzelés lényege, hogy...
Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár Vezetője Tisztelt Címzettek! Miskolc Megyei...
Egészen véletlenül Zelenszkij amerikai hitelezőinek reklámjában szerepelt Trump merénylője Thomas Matthew Crooks, a 20 éves fegyveres, aki merényletet kísérelt meg Donald Trump ellen,...
Ime a harmadik rész – gondolataimmal spékelve .Akárhányszor nézem, meggyöződésem Juszt László a maximumot hozta ki ebből a beszélgetésből. Ennek ellenére kitetszik, volt...
– Javulnak az életkilátásai azoknak a daganatos betegeknek, akik hetente legalább háromszor-négyszer a pulzusszámot megemelő sportot, fizikai aktivitást végeznek. Emellett a szakszerű gyógytornával...
A HELL is készül a foci világbajnokságra 2014.06.04. Itt a vb, itt van újra! Hamarosan megkezdődik a 2014-es Labdarúgó Világbajnokság Brazíliában, mely a...