Te is legyél rendőr! – Toborzó

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.
A Magyar Rendőrség számára is fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzási programsorozatát 2015. november 12-én indítja el a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában megtartott, toborzással egybekötött nyíltnapon.

Helyszíneink bemutatása, programok (7.30-12.00 óra között):

• megyei rendőr-főkapitányság bűn- és baleset megelőzési bemutatója
• megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi-technikai tevékenységének bemutatása
• szituációs-, bűnügyi-, közlekedési-, csapatszolgálati-, határrendészeti szakkabinet
• szituációs lőtér
• informatika szaktanterem
• tanulói szállás, teakonyha
• konditerem
• életmentő technikák
• az oktatásban használt egyéb eszközök bemutatása.

A felvételi jelentkezésről és eljárásról részletes tájékoztatót tart a rendészeti szakközépiskola az érdeklődők számára, valamint az egészségi állapottal kapcsolatosan felmerült kérdésekre a rendészeti szakközépiskola orvosa válaszol.

Kérjük látogatóinkat, hogy 9.00 óráig érkezzenek be a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolára (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.).

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztjei a közeljövőben felkeresik a megyei középiskolákat, hogy az érdeklődést mutató diákok választ kaphassanak további kérdéseikre a rendőri hivatással kapcsolatban.