ujkeletlive
Túszalku – Gantz jövő év tavaszáig működő egységkormányra szólította fel az ellenzéket és a miniszterelnököt
Gadi Eizenkot kilépése után frakciójának szétesésével szembesülő Beni Gantz, visszatérve korábbi, hasonlóan számos bukást és sikert is megélt Kék-Fehér néven bejegyzett pártjához, tegnap este sajtótájékoztatón szólította fel az ellenzéket és Binjámin Netanjahu miniszterelnököt korlátozott ideig működő egységkormány megalakítására, majd új választások kiírására.
A volt vezérkari főnök és védelmi miniszter Gantz, Netanjahut, valamint az ellenzék vezetőjét Jáir Lapidot (Jes Atid) és Avigdor Libermant (Jiszráel Bejtenu) fél éves „túszmentő kormány” létrehozására kérte fel – a túszok kiszabadítása, illetve sorkatonai törvény rendezése érdekében, majd előrehozott választásokra szólított fel jövő év tavaszán.
Megelőzve a várható kritikákat, Ganz hangsúlyozta: „nem Netanjahut, hanem a túszokat akarja megmenteni,” hozzátéve, amennyiben a miniszterelnök elutasítja a kezdeményezést, a felelősség őt fogja terhelni.
„Minden életveszélyben lévő túsz lehetne a fiunk. Azért szolgáltam a hadseregben, hogy ne legyenek olyan képek, mint amit láttam Eviatar Davidról, vagy mint az anyámról a Soá idején. Többen kérdezik, miért léptem be, és miért mentettem meg Bibi kormányát. Ti tudjátok az igazságot – nem Netanjahu, hanem a nehéz körülmények miatt történt, amelyek kemény politikai döntést követeltek. Azt kérdezem azoktól, akik hozzám fordulnak: ha a gyermeked lenne fogságban, akkor is ezt kérdeznéd? Tudom, miért tettem akkor, és újra megtenném.”
„Most lehetséges előrelépni egy olyan megállapodás felé, amely az összes túszunkat visszahozza. Ezt biztos forrásból tudom, ahogyan azt is tudom, hogy hamarosan beindulnak a mérgező üzemek. Azt fogják mondani, hogy Netanjahut akarom megmenteni. Ez nem igaz, a túszokat akarom megmenteni. Nem vagyok arra hajlandó, hogy Izrael veszítsen. Itt állok azok nevében, akiknek nincs hangjuk. Ez a kormány rossz, és haza kell mennie. A miniszterelnöknek választásokon kell távoznia. Netanjahu – a zsarolással szemben, én felelős alternatívát kínálok. Fogadd el.”
„Ellenzéki barátaimhoz fordulok, biztos vagyok benne, hogy ti is az ország javát akarjátok. Javasoljuk, hogy lépjünk be együtt. Ha Netanjahu nem fog beleegyezni, akkor tudni fogjuk, hogy mindent megtettünk. Kész vagyok feláldozni magam, de egyedül nem tudom. Az én javaslatom nemzeti és felelős, és azt kívánja, hogy tegyük félre a vitákat. Ehhez mindenkire szükség van,” – tette hozzá Gantz, majd később az Ynet-nek azt nyilatkozta, egyedül nem fog visszatérni a kormányba, mivel jelenlegi 8 mandátuma nem elég, ezért fordult az ellenzékhez. Elmondása szerint nem találkozott senkivel a Miniszterelnöki Hivatalból tervével kapcsolatban, az ellenzéki vezetőkkel viszont szándékában áll beszélni a sajtótájékoztató után. Végezetül, kizárta távozását a politikából a gyenge közvélemény kutatáso eredmények ellenére.
Netanjahu több évig tartó kormányalakítási kudarcát végül a Lapiddal közös listán jegyző Gantz kiugrása mentette meg 2020-ban, amikor kilépve a szövetségből elfogadta a miniszterelnök Kneszet szóvivői, majd védelmi miniszteri ajánlatát, a szintén beígért rotációs miniszterelnöki mandátuma végül Netanjahu kiugrása miatt, borítékolhatóan meghiúsult. Őt évvel ezelőtti rossz stratégiai döntése miatt meglehetősen közel állt politikai karrierjének végéhez, de a Kneszet nagy túlélőinek egyikeként sikerült visszatérnie, és Naftali Bennett kormányában szintén védelmi miniszterként vállalt tisztséget.
Az október hetedikei mészárlások után, immár az ellenzék soraiból ismét megmentette Netanjahut, amikor csatlakozott kormányához, és a hadikabinethez, ahonnan a koalíción belüli feszültségek miatt Eizenkottal együtt tavaly júniusban kilépett.
Ezt követően frakcióját, először Gideon Sza’ar (Új Remény) és pártja hagyta el, hogy ismét csatlakozzon Netanjahuhoz, és kormányzó Likud pártjához, majd Eizenkot, illetve frakciójának több képviselője is előre jelezte távozását.
A közvélemény kutatások szerint Gantz jövőbeni parlamenti bejutása aligha biztosított, így az elmúlt évek eseményei hátterében tegnapi ajánlatát az ellenzék és a koalíció borítékolhatóan utasította el.
Liberman spinnek nevezte Gantz egységkormányról szóló bejelentését, kizárva a csatlakozást, és egyértelműen elutasítva a „politikai színházban” való részvételt, míg Itamar Ben-Gvir (Ocma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter szerint a jobboldal teljes győzelemre hivatott, nem pedig kompromisszumra a Hamásszal.
Lapid viszont korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan, jelezte: minden megállapodást támogat, feltételek nélkül; mondván, Netanjahut korábban is biztosította 24 mandátumot jelentő frakciójának biztos támogatásáról egy túszalku érdekében.
Eközben, a szombat kimenetele után több tízezren tüntettek országszerte a túszok kiszabadítását biztosító megállapodásra szólítva fel. A Hamász terrorszervezet egy héttel korábban ugyan beleegyezett a Witkoff-féle vázlat szerinti, és a túszok felének elengedését biztosító tűzszüneti megállapodásba, Netanjahu ezidáig azonban nem adott konkrét választ. Azon bejelentése ellenére, miszerint egy átfogó megállapodásra vonatkozóan a tárgyalások megkezdését rendelte el, minden jel arra utal, hogy Netanjahu a hadsereget a gázai övezet teljes megszállására irányuló harcok kiterjesztésére utasította, kizárva a háború befejezésére irányuló megállapodást.
A tiltakozások központi helyszínén, a tel-avivi Túszok Terén az október hetedikei támadások érintett családjait képviselők szólaltak fel. A Kfar Aza kibucból elrabolt Gali és Ziv Berman bátyja kétségeit fejezte ki Netanjahu elkötelezettségét illetően, hangsúlyozva, hogy korábbi ígéretével ellentétben még mindig nem küldött tárgyalódelegációt, miközben már jóváhagyta a hadsereg gázai hadműveletét.
„Beszél a tárgyalásokról, de valójában feláldozza őket,” – tette hozzá, majd arra emlékeztetett, hogy a múlt héten volt egy éve, hogy hat túszt – Hersh Goldberg-Polin, Eden Jerusalmi, Ori Danino, Alex Lobanov, Karmel Gat és Almog Szaruszi, – egy rafahi alagútban meggyilkolták fogvatartóik, miközben izraeli csapatok közeledtek hozzájuk.
„Őket megölték, miután megígérték nekünk, hogy ’csak Rafah bevétele szabadíthatja ki a túszokat. Ezen a héten arra is emlékeztünk, hogy egy éve hozták vissza Háim, Joram, Alex, Avraham, Nadav és Jagev holttestét, akiket közvetlenül izraeli bombázások öltek meg. És nem felejtjük el Joszit, Itájt, Noa Marcianót, és a többi 42 túszt sem, akik gyalog mentek be Gázába, és halottként tértek vissza. Meg lehetett volna menteni őket,” – hangsúlyozta.
Berman végezetül arra figyelmeztette a kormányfőt, hogy fogadja el a jelenlegi ajánlatot, ahelyett hogy a Gázaváros elleni hadműveletet erőlteti, mondván – „a harc kiterjesztése csak még nagyobb veszélybe sodorja a túszokat. Van egy ajánlat az asztalon. De az ajánlatok nem tartanak örökké, az ablak gyorsan és keményen bezárul, és ezt túl sokszor láttuk már. Ez lehet az utolsó esély életek megmentésére, és az elesettek hazahozatalára.”
Roni Adar, akinek bátyját, a terroristák október hetedikén ölték meg, és holttestét Gázába hurcolták, így szólt – „milyen világ az, ahol egy húgnak két éven át kell könyörögnie, hogy a bátyja sírjához állhasson? Mi a feladata az államnak, ha nem az, hogy megvédje állampolgárait? Tamirnak haza kell térnie – nem azért, mert hős volt, nem azért, mert elsőként harcolt, hanem egyszerűen azért, mert mindenekelőtt ember volt. Egy ember, aki szerette az életet, és szerette Izraelt – a földjét és a népét,” – majd felhívta a figyelmet arra is, hogy az utcán [egy ellenző] szidalmazta őt, mert a bátyja képét viselte a pólóján.
A tel-avivi Kirja védelmi bázisnál tartott kormányellenes tüntetésen a szintén elrabolt Eitan Horn édesapja is felszólalt arra kérve a miniszterelnököt, hogy amennyiben azt hiszi, Gáza elfoglalása visszahozza a túszokat, akkor küldje a saját fiait harcolni az övezetbe.
„És ha az akcióra sor kerül, Netanjahunak vállalnia kell a következményeket, bármi történik is. Ha I-n ne adja, a művelet miatt meghalnak a túszok, vagy sok katona veszti életét, ezúttal nem futhat el a felelősség elől. Hiszen ez a te terved volt. Nem mondhatod majd, hogy ’nem ébresztettek fel. Te leszel a felelős az én Eitanom haláláért. Nem akarom nejlonzsákban visszakapni,” – tette hozzá.
https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss
The post Gantz és az egységkormány, közben tüntetések first appeared on Új Kelet Live.

