ujkeletlive
SENSITIVE BUT UNCLASSIFIED
Az Egyesült Államok ENSZ BT-nek küldött tervezete a gázai nemzetközi erő létrehozásáról
Az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagállamainak hétfőn továbbította azt a határozattervezetet, amely a Gázában létrehozandó nemzetközi erő felállítását tartalmazza, legalább két évre szólóan, – jelentette az Axios, hivatkozva a megszerzett – „bizalmas, de nem titkos,” eredeti példányban foglaltakra.
Az idézett tervezet széleskörű felhatalmazást adna az Egyesült Államoknak, és más részt vevő országoknak Gáza irányítására, és a biztonság ellenőrzésére 2027 végéig, előrevetítve a megbízatás meghosszabbításának lehetőségét. A javaslat alapján a tárgyalások az ENSZ BT tagállamai részvételével a következő napokban fognak elkezdődni, illetve a várakozások szerint néhány héten belül a véglegesített változat szavazásra kerül, annak érdekében, hogy már januárban megkezdődhessen az első csapatok gázai telepítése, – idéz az Axios egy amerikai tisztviselőt, hozzátéve, miszerint a Nemzetközi Biztonsági Erő (ISF) „végrehajtó erő,” és nem békefenntartó misszió lesz.
Ilymódon, az ENSZ BT várható felhatalmazásának megfelelően számos ország katonáit is bevonva a biztonsági erők létrehozása a „Békebizottsággal” egyeztetve történik majd, melynek vezetését maga Donald Trump elnök vállalta fel.
Az Egyesült Államok által bemutatott tervezet előírja a Békebizottság legalább 2027 végéig történő működését, konkrétan bemutatva az ISF céljait, és feladatait, úgy mint:
- az Izraellel és Egyiptommal közös gázai határok biztosítása;
- a civil lakosság, illetve a humanitárius folyosók védelme;
- új palesztin rendőrség kiképzése, és a vele történő együttműködés;
- továbbá, az ISF feladatköre lesz Gáza biztonsági helyzetének stabilizálása, illetve az övezet demilitarizálásának biztosítása, beleértve a katonai, terrorista, és támadó infrastruktúra megsemmisítését, és újjáépítésének megakadályozását, valamint a nem állami fegyveres csoportok lefegyverzését;
- ez utóbbival összefüggésben, az ENSZ mandátuma vonatkozna a Hamász lefegyverzésére, akkor is, amennyiben a szervezet, vagy annak tagjai ezt önként nem teszik meg.
- Végezetül, a tervezet szerint az ISF „további feladatokat is elláthat, amennyiben ez szükséges a Gázai megállapodás végrehajtásához,” – idézi az Axios.
Összességében – a gázai Biztonsági Erő, a Békebizottság által elfogadott egységes parancsnokság alatt fog működni, szoros együttműködésben Egyiptommal, és Izraellel, miközben jogosult „minden szükséges intézkedésre mandátuma végrehajtása érdekében, összhangban a nemzetközi joggal és a humanitárius joggal.”
Továbbá a tervezet felhatalmazza a Békebizottságot, hogy átmeneti kormányzati szervként működjön, hogy meghatározza a prioritásokat, illetve forrásokat gyűjtsön Gáza újjáépítésére, míg a Palesztin Hatóság be nem fejezi reformprogramját, és működését az övezetben a Békebizottság jóvá nem hagyja.
A Békebizottság „felügyelni és támogatni fog egy palesztin technokrata, politikailag független bizottságot, amely kompetens gázai palesztinokból áll, és a gázai közigazgatás, és polgári szolgáltatások napi működéséért lesz felelős,” – kiegészítésként az Axiosnak nyilatkozó amerikai forrás hozzáteszi, hogy várhatóan a Trump-vezette Békebizottság már a technokrata bizottság hivatalos életbe lépése előtt működni fog. Végezetül, a tervezet kimondja, hogy a humanitárius segélyeket a Békebizottsággal együttműködő szervezetek – köztük az ENSZ, a Vöröskereszt, és a Vörös Félhold, juttatják el a térségbe, megjegyezve, hogy amennyiben bármelyszervezet visszaél a segélyekkel, vagy eltéríti azokat, kitiltásra kerül a programból.
Ami az ISF célját illeti, alapvetően a biztonság fenntartása az övezetben abban az átmeneti időszakban, miközben Izrael fokozatosan kivonja csapatait a jelenleg ellenőrzése alatt álló területekről, és mindaddig, míg a Palesztin Hatóság a reformokat végrehajtását követően átveheti Gáza irányítását. A Biztonsági Erők felállítása érdekében számos ország jelezte hajlandóságát, közöttük Indonézia, Azerbajdzsán, Egyiptom és Törökország.
Hisztadrut-botrány: „kéz kezet mos”
A két éve húzódó többfrontos háború ellenére, és közepette egymást követik a közelmúltban nyilvánosságra hozott, és az aktuális politikával szorosan összefüggő kiszivárogtatási, és korrupciós botrányok. A Miniszterelnöki Hivatal tanácsadóihoz köthető, és vádemelés előtt álló külföldi ügynökkel való állítólagos kapcsolatfelvétel, vesztegetés, minősített információk kiszivárogtatása, pénzmosás, csalás, bizalommal való visszaélés, és az igazságszolgáltatás akadályozása gyanújával érintett Katargate tisztviselők mellett, a napokban kirobbant csalással, és bizalommal való visszaéléssel, hivatali visszaéléssel, az igazságszolgáltatás akadályozásával, és hivatalos információk köztisztviselő általi nyilvánosságra hozatalával gyanúsított volt katonai ügyész Jifat Tomer-Jerusalmi vezérőrnagy letartóztatása után, tegnap reggel a Lahav 433 letartóztatta a Hisztadrut (Munkavállalók Szakszervezete) magas rangú tisztviselőit, és egy biztosítótársaság alkalmazottját, vesztegetés gyanújával.
A „kéz kezet mos” ügy „egy széles körű közéleti korrupciós ügy, Izrael egyik legnagyobb korrupciós botránya, amelyet a Lahav 433 Gazdasági Bűnözés Elleni Egysége tárt fel. Az ügyben a közszféra minden szintjéről vannak gyanúsítottak,”- közölte az izraeli FBI-ként ismert, a rendőrség gazdasági bűnözés ellen működő egysége, utalva a tegnap reggeli akcióra, miközben egyidejűleg 55 razzián 27 személyt vettek őrizetbe, és 8 letartóztatást kezdeményeztek, közöttük a Hisztadrut elnöke – Arnon Bar-David, és felesége, illetve helyettese; továbbá az ismert biztosítási ügynök Ezra Gabai és a fia esetében.
A titkos nyomozás két éve kezdődött, és számos nyomozati lépés során „a gyanúsítottak – köztük a Hisztadrut elnöke – vesztegetést, csalást és hivatali visszaélést követtek el. Számos állami, és közintézmény, szervezet, és vállalat érintett, 13 alügyre osztva, amelyek mindegyike önálló korrupciós ügynek is minősülhetne,” – nyilatkozta a Lahav 433 vezetője.
A kihallgatások még csak most kezdődnek, de a héber médiában megjelent nyilatkozatok szerint az előbb említett rendszerszintű korrupciós összefonódások mellett legalább egy Likud-miniszter is célkeresztbe került.
Tegnap a rison Lecion-i bíróság meghosszabbította a Hisztadrut elnökhelyettesének letartóztatását, akit vesztegetés, csalás, és hivatali visszaélés gyanújával tartanak fogva. A bírónő indoklása szerint szerint „megalapozott gyanú” köthető az ellene felhozott vádakhoz, bár „a gyanú mértéke kisebb, mint más gyanúsítottaké,” de fennáll a nyomozás befolyásolásának veszélye, ezért előzetes letartóztatását hétfőig meghosszabbították.
Szintén a nap folyamán, a bíróság nyolc nappal meghosszabbította a Hisztadrut elnöke – Bar-David, valamint feleségének letartóztatását, hasonlóan az ügy fő gyanúsítottja Ezra Gabai fogvatartását is, akit azzal gyanúsítanak, hogy korrupciós hálózatot működtetett a Hisztadrut hálózatán, illetve állami vállalatokon, és önkormányzatokon belül.
Továbbá, a bíróság péntek délig meghosszabbította Liav Elijahu, az Izraeli Vasút dolgozói bizottságának elnöke letartóztatását is, miután két hét háziőrizet következik. Emellett, apja biztosítási cégének vezérigazgató-helyettese, Aszaf Gabai szintén előzetesben marad hétfőig, mivel a bíróság szerint „megalapozott a gyanú ellene, és fennáll a befolyásolás veszélye.”
A rendőrség szerint több mint 300 gyanúsítottat, és érintettet fognak kihallgatni az ügy kapcsán, ami 2019-től napjainkig folytatódott, középpontjában pedig olyan közéleti korrupciós cselekmények állnak, amelyek során Bar-David elnök, és más érintettek pénzbeli vagy személyes előnyöket kaptak – például fizetett igazgatótanácsi kinevezéseket –, munkavállalói biztosítási szerződések aláírásáért cserébe Gabaiial. Továbbá, a korrupciós botrány különféle intézményeket, önkormányzatokat, helyi önkormányzati szövetséget, és üzletembereket is érint. A központi gyanúsított biztosítási cégének vezetőjeként kapcsolatait felhasználva, és több szakszervezeti bizottsági elnököt maga köré gyűjtve szoros kapcsolatot alakított ki az önkormányzatokkal, és kölcsönös érdekekre alapozva bővítette ügyfélkörét, míg a bizottsági elnökök, és képviselőik fizetett igazgatói posztokat kaptak saját cégeiben.
Az ügy középpontjában Ezra Gabai, a Likud aktivistája, és biztosítási üzletember áll, aki szoros kapcsolatban áll a Hisztadrut elnökével.
„A pénzek, amelyeket így elloptak, az egész országot lefedik,” – közölte a rendőrség, a gyanúsított Gabai viszont azzal védekezett, hogy „a nyomozók mindenhol pénzt kerestek, még a légkondicionálót is szétszedték,” majd a bíróságon hozzátette – „azt mondták nekem a kihallgatáson: hozz bizonyítékot Bar-Daviddal kapcsolatban, és hazamehetsz.”
Az említett Arnon Bar-David, a Hisztadrut elnökének ügyvédje, viszont azt állítja: „már 30 éve közeli barátja a biztosítási ügynöknek. Együttműködik a nyomozókkal, mindkét mobiltelefonját átadta, és megadta a hozzáférési kódokat is. Nincs mit rejtegetnie,” – közölte, majd hozzátette, hogy „Gabai csak történeteket gyárt, nagy a szája. A rendőrfőkapitány, és más vezető rendőrök is az ügyfelei. Ha Bar-David itt ül a vádlottak padján, akkor a rendőrfőkapitánynak is itt kellene ülnie.”
Bar-David felesége, Hila Kaniszter éveken át egy egyesület vezérigazgatója volt, és férjéhez hasonlóan vesztegetéssel, csalással, hivatali visszaéléssel, valamint vesztegetés közvetítésével gyanúsítják, bár ügyvédje szerint „őt csak azért tartják fogva, hogy nyomást gyakoroljanak a férjére. Semmi köze Gabaihoz, aki kifejezetten utálja őt.”
A gyanúsítottak között két további magas rangú Hisztadrut-tisztviselő is van, Szevi Michaeli, aki hat éve vezeti a Hisztadrut tulajdonában álló „Misan” idősek otthonhálózatot, és 2022 közepe óta a Hisztadrut vállalati hatóságának elnöke; valamint Roi Jakob, a Hisztadrut elnökhelyettese, aki korábban a Haim Katz miniszter által alapított „Oz” frakció vezetője volt. A rendőrség szerint „Jakob segített Gabai biztosítási üzleteinek előmozdításában, előnyökér cserébe.”
The post Az Egyesült Államok tervezete a gázai nemzetközi erő létrehozásáról first appeared on Új Kelet Live.

