Nagy Iván Zsolt, a Blikk távozó főszerkesztője szerint nehéz elhinni, hogy politikai szándék nélkül történt a kormányközeli Indamedia által felvásárolt lap és a Ringier Hungary tulajdonosváltása, különösen öt hónappal a választások előtt.
Szántó István
Related article
Heisler András, a Mazsihisz elnöke – mindenre volt vészhelyzeti forgatókönyvünk, csak a koronavirus járványra és a háborús menekültekre nem gondoltunk – mit ajánlott a bölcs rabbi, ki mennyit adományozzon
Idáig már legalább hatszázezer ukrajnai menekültet fogadtunk be. Minden televíziós híradóban helye volt a megsegítésükre szervezett akcióknak. Megesett, hogy egy teljesen ismeretlen szervezet...
A rendőrség szerint nem bűncselekmény újságírót halálosan megfenyegetni – az ügyészség viszont másodszor is közbelépett
Már kétszer is megpróbálta ejteni a BRFK a vezető médiaipari szakportál, a Media1 főszerkesztőjének címzett életveszélyes fenyegetések ügyét. A rendőrség arra hivatkozott, hogy...
Korán érkezett a tavasz az ÉSZAKERDŐ Zrt.-hez is
Az erdő alapú gazdálkodás, az erdők – az ország zöld vagyonának – fennmaradása, gyarapítása, védelme az egész társadalom érdeke. Aki mostanában...
Lezsák a Déli Hírlapnál – mindenre emlékszik – karácsonyi ajándék
Lezsák Sándor az országgyűlés elnöke 1993 decemberének első napjaiban Miskolcon járt az MDF színeiben. Teljesen váratlanul meglátogatta a Déli Hírlap szerkesztőségét. Mi újság,...
Fél év alatt 20-ról 30 millióra bővült a Spotify-on elérhető zenék száma
Jó hír a Spotify zenei streaming szolgáltatás használóinak, hogy az utóbbi fél évben 20-ról több, mint 30 millióra bővült az elérhető zeneszámok mennyisége....
Prosztatarák testközelből: érintett férfiak válaszait várják
A kutatás eredményei ahhoz szükségesek, hogy a betegek problémáit, igényeit jobban megismerjék az egészségügyi szakemberek és olyan programok indulhassanak, amelyek valódi segítséget jelentenek...
Mi vár a pénzünkre 2017-ben? – elszállunk vagy fel – a befektetők még rózsaszín szemüvegben látják a világot
Budapest, 2016. december 20. – A piacok egyelőre megelőlegezték a bizalmat az új amerikai elnöknek, kiárazták a bizonytalanságot, és már a várható...
Amikor múzeumlátogatáson voltak – a martinkertvárosi nyugdíjasklub sérültjeiről is szó volt a keddi találkozón – mindannyiuknak mielőbbi felgyógyulást !
A Martin kertvárosi nyugdíjas klub nemrégiben, emlékezetem szerint februárban látogattak el a miskolci zsidó múzeumban. A tegnapi Miskolc Klezmer Band előadás előtt többen...
Sorstársak segítenek a rehabilitációban
Bemutatóval egybekötött, ingyenes, kötöttségek nélküli előadásra vár a Gyógyulj Velünk Egyesület minden érdeklődőt soron következő egyesületi napjára, ahol a botos gyaloglás, a nordic...
Buffalo Market – a szerencsi nagy bazár – ne unatkozzon ha bezárt a pláza
Szombatonként érdemes ellátogatni Szerencsre ahol minden kapható ahol máshol nem találtunk. Régiség, kézművesvásár, bazár és ami szemnek szájnak ingere ott egybe megleli. Néhány...
Mentsük meg az emlékeinket – megjelent a Miskolci Naplóban – Fésűs Laci digitalizálja a múltunkat
Miskolcot elhagyva már Mályinál gyötör a honvágy. Sokan vagyunk, akiknek ez a település több, mint szülőváros. Viszont egyre kevesebben, akik a régi fotográfiák...
A rejtélyes katonaláda – mi lapul a cselédlépcsősor pihenőjében
Széchenyi út 26, a Miskolczi Takarékpénztár épülete. A belváros egyik jobb sorsra érdemes háza. Azon kevesek közé tartozik amelyet érdemes lenne hozzáértő módon...
Brain Bar Budapest – a technológia, a városok és a gazdaság jövőjéről
Világsztárok adnak elő Budapesten Korunk legelismertebb gondolkodói vitáznak technológia és ember viszonyáról június 4-6. között Budapesten. Ötven külföldi előadóval, köztük világsztárokkal jön az első...
A nagy béketábor nálunk lehetne – a helyzet változatlan – kilövőállások a kórházakban, mecsetekben és az iskolákban
Közel-keleten a helyzet változatlan. A palesztinok rakétáznak és az izraeli katonák pedig Gázában házról házra járva próbálják kifüstölni a rakétaindító bázisokat. A fejlett...
Sztárban Sztár All Stars-zal, A Kísértéssel és az Ázsia Expresszel indítja a TV2 az őszt
Hármas premierrel vág neki az őszi tévés szezonnak a TV2. A friss bejelentés szerint szeptember 7-én indul a Sztárban Sztár All Stars új...
Ha-hó – ma szerdán délután – találkozom az Olvasókkal – a Szentpéteri kapui könyvtárban
Hogy magam se feledjem – ma délután négy órakor – Olvasó író találkozó a Szentpéteri kapui könyvtárban. A téma Az ecetfák városa de...
Alulnézetből – kire szavazzak ha ütött az óra! Pártrisk , csak itt majd
Egyre érdekesebben alakul az előrehozott kampány. Tulajdonképpen ma már kiveszett az uborkaszezon. Egy új kormány beiktatásától kezdődik, kezdődhet a következő választási harc. Szoknunk...
Jól öltözött motorosok a prosztatarák szűréséért, gyógyításáért
12. alkalommal gyűltek össze a vintage és klasszikus stílusú motorok szerelmesei a DGR (The Distinguished Gentleman’s Ride) hazai futamán, hogy felhívják a figyelmet...
Segítség mellrákban: „Élni, nem csak túlélni”
Időpont: 2025. október 30. 15:00 – 18:30 Helyszín: Szent László Kórház 1-es épület Regisztráció: onkorehab@dpckorhaz.hu Információ: 06-1-455-8100 / 8534-es mellék PROGRAM 15:00–16:30 –...

