Edisont megnyugtattam  – nem kell felülni a fake newsoknak – olyan ez mint a Cion bölcseinek titkos könyve
Ede Edison

A velem egykorú öregek még emlékeznek rá, hogy egy időben összeírták a kutyákat. Elsősorban az oltások megszervezésére, az igények felmérésére. Majd kitalálták érdemes lenne megadóztatni a kutyatartókat. Szerencsére akadt néhány közigazgatásban járatos politikus, aki addig gondolkodott, míg rájött az ezzel kapcsolatos adminisztráció lényegesen többe kerülne, mint az ebből eredő állami bevétel. A macskákról most ne is beszéljünk. Ez a fajta gazdasági program kiszivárogtatása mindaddig még hihető is lenne, ha a kutyák és a cirmosok utáni adóztatást nem írják bele. Szerintem ezzel a fantáziálással sikerült túltolni a biciklit. Ez volt az a programpont, amely leleplezte a hamis zászlós lejárató akciót. Az ötlet nem rossz, nagyon hajaz a cári időkben kifundált Cion bölcseinek hamisított jegyzőkönyvére, amely még napjainkban is alkalmas a hiszékeny, könnyen befolyásolható emberek megtévesztésére.

Családilag kutyás vagyok és örülök, hogy a kubai származású vitéz Edisonom nem nézi a tévét és nem olvassa a híreket. Hiszen hiába nyugtatgatnám, hogy ne aggódjon, nem húszezer forinton múlna a családi kötödésünk fenntartása.  Ennél sokkal többe kerül a jutifalat és a savlekötő gyógyszere.

Group of dogs playing in the park

kobor kutya
Kutya macska

Kedves kollégák igazából elszoktunk már a közös gondolkodástól. Ha kell, ha úgy szól, az ukáz képesek vagyunk a polgárok, a mélyen tisztelt honfitársaink szavazásának a befolyásolására ennél még nagyobb hülyeségeket is közzé tesszük. Közben már bennem is felmerült, hogy a terápiás, a vakvezetőket és a menhelyeken gazdira áhító négylábúakat mentesítsük az adózás alól. A rendőr és robbanó vagy drogot kiszimatoló munkás ebeket is mentsük fel az adóztatás alól.  Sőt az egyedül élő kisnyugdíjasok doromboló cicáit is kíméljük meg a fizetés alól.

Egyébként, aki ezt a marhaságot kiötölte előre tudta ez egy olyan intézkedési csomag, amely alkalmas lesz egy óriási társadalmi réteg felbosszantására, felbőszítésére. Azt, aki ezt a titkosított projektet kiagyalta azonnal leleplezte önmagát.  A Tiszások most rögtön a régről ismert cukisodó akciót kezdeményezte. Jönnek a kutyás macskás szentimentálisnál is szentimentálisabb fotók. Kezdődhetnek a menhelyi látogatások és a milliárdos haszonnal dolgozó kutyás, macskás konzervek gyártói is a színre lépnek. Protestálnak a soha meg nem született hamis tervezet elvetésére.

Addig is Edison előtt nem kapcsolom be a tévét és az internetes hírek böngészésétől is eltiltom. Jobb ha nem is tudja mi folyik itt ebben a történelem formáló időkben.