
A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely az Indexnek adott igazat a Tisza Párttal kapcsolatban megjelent írással kapcsolatban.
Senki nem költ jelenleg annyit a közösségi médiában Európában, mint a Fidesz-kormány holdudvarába tartozó Nemzeti Ellenállás Mozgalom, amelynek Apáti Bence a vezetője ...
Balról, Vécsi György , Koleszár Péter, Sternádel Sándor és Daruka Tibor. A kép az Észak szerkesztőségében készült a legutóbbi villanyrendőr építését koordináló stáb...
A lökdösődés után eljárás is indult, de azt az olvasók fantáziájára bízom, hogy ki ellen. ...
Az Intima.hu számára küldött betegpanaszokból kiderült: a betegek gyakran úgy érzik, elvesznek a rendszerben és hosszú idő telik el a műtétig is. Ugyan...
Kilencféle rákkeltő (karcinogén) kórokozót nevesít a világjelentés. A Helicobacter pylori baktérium a gyomorhurut, a gyomorfekély, annak nyomán pedig a gyomorrák, illetve ritkábban a...
A rendszerváltás után, a nagyon is nagy demokrácia jegyében levették a kódolást a rendőrség rádióforgalmazásáról. Elterjedtek az apró kis URH készülékek amelyekkel mi...
Szeged Vasútállomás területén, a wc-be ismeretlen elkövető egy önálló életre képtelen kiskutyát dobott. A forgatagban hagyott négylábú kidobása állatkínzásnak minősül, ami börtönnel is...
Mielőtt a lényegre térnék, ha ezt a drága Édesanyám és Margit nénikém megérte volna, nagyon örülnének. Bár mindketten túl voltak már a kilencvenen...
Kígyóméreggel szemben immunis önkéntes ért el tudományos teljesítményt. Az amerikai Tim Fried, aki önként több száz harapásnak vetette alá magát 16 mérgeskígyófajtól,...
A héten szigorító intézkedéseket hozott a BKK a járataikon történő maszkviseléssel kapcsolatban. 8000 forintra – a pótdíj összegére – büntethető az az utas,...
Megyénk polgármesterei látogattak el az Észak szerkesztőségébe csütörtökön délután. Egyszerű évbúcsúztató volt, amelyen mindannyian , kölcsönösen megköszöntük az egész éves együttműködést. Amit az...
Bár a Bajnokok Ligája 2024/25-ös idénye lassan a végéhez ér, és az elődöntő mellett a müncheni döntőt is élőben közvetíti a hagyományos RTL...
BUDAPEST. Szombaton este megnyitották a 10. Budapesti Sörfesztivált, és amint az várható volt, özönlöttek az érdeklődök a West End tetőteraszán felsorakozott sátrakhoz, hogy...
Az ülést vezető Latorcai János rendzavarásnak minősítette az esetet. ...
Dr. Barkóczi István a FUX Zrt. tulajdonosa és a cég igazgatótanácsának elnöke ezúttal is 1.000.000.- Ft-os anyagi támogatással segíti a MÁSA működését....
A Miskolci Keresztény Szemle friss száma közölte Fekete Károly püspök úr Debrecenben elhangzott laudációját: Ünneplő Gyülekezet! Kedves Díjazottunk! Évtizedekig nem láttam Szabó Dánielt,...
A konvoj Németországba tartó katonai eszközökből áll, melyek egy gyakorlaton vettek részt hazánkban. A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett...
Miután a Külügyminisztérium jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a 444-nek, hogy kiket hívtak meg Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatóira, a lap végrehajtási...
A képsorozat csudára találó. A kedves idős hölgy ( Merkel kancellár asszony akit egyébként nagyra becsülök) üldögél a padon. A szituáció nem rá...

