ujkelet.live

A háború 830. napja

Kiszivárgott üzenetek

Az i24 tegnap este WhatsApp-üzeneteket hozott nyilvánosságra, amelyek szerint Jonatan Urich, Binjámin Netanjahu miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa és politikai tanácsadója, aktívan próbálta eltávolítani Nitzan Alon tartalékos vezérőrnagyot, a hadsereg túszügyi koordinátorát. Az üzenetek cáfolják Urich védekezését, miszerint ő csak politikai kommunikációval foglalkozik, és nem avatkozik állami vagy katonai döntésekbe.

  • Az üzenetek a Katar-gate néven elhíresült ügy részei, amelyben azt vizsgálják, hogy a másik szóvivő, Eli Feldstein – Urich irányítása alatt – kapott-e illegális kifizetéseket Katartól Dohát fényező üzenetek terjesztéséért.

A részletek:

  • A konkrét terv: 2024. május 21-én Urich a következőt írta Feldsteinnek: „Ez maradjon köztünk. Állj elő egy névvel Nitzan Alon helyett.”
  • A jelöltek: A párbeszéd során több név is felmerült:
    • Urich Ofer Winter dandártábornokot javasolta, aki visszavonult a hadseregtől, miután nem léptették elő, és élesen kritizálta Herci Halevi vezérkari főnököt.
    • Feldstein Joav (Poli) Mordechait, aki érintett a Katar-gate ügyben és Miki Edelsteint (katonai attaséként szolgált korábban az USA-ban) dobta be.
    • Urich mindkettőt elutasította, egy másik jelöltre pedig azt írta: „ellenőrzöm”.
  • A rendőrségi szembesítés: A kihallgatás során, amikor szembesítették az üzenetekkel Urich mindent tagadott és azt állította a nyomozóknak, nem emlékszik a beszélgetésre, és soha nem beszélt Netanjahuval személyi kérdésekről.
  • A nyomozó reakciója: A hatóságok nevetségesnek nevezték Urich védekezését, rámutatva az ellentmondásra: „Nem emlékszel az üzenetváltásra, de arra biztosan emlékszel, hogy nem avatkoztál be?”
    • Nyomozó: „Amikor azt válaszolod, hogy ‘kizárt’, ‘nem akarom’, ‘ellenőrzöm”, miről beszélsz? Le van írva!”. Urich tagad: „Nem emlékszem erre a levelezésre, de biztosan tudom, hogy semmilyen kinevezésbe nem avatkoztam bele.” Nyomozó: „Nem emlékszel a levelezésre, de arra igen, hogy nem avatkoztál bele.” Urich így válaszol: „Nem intézkedtem ebben az ügyben, és ezt a miniszterelnök is tanúsíthatja. Egy szót sem beszéltem vele erről.”
    • Nyomozó: „Azt mondod, hogy ‘Ofert javasoltam’. Kit javasoltál? Azt mondod, hogy nem avatkoztál bele, akkor kit javasoltál?” Urich: „Én nem javasoltam őt.” Nyomozó: „De itt írtad.” Urich így válaszol: „Lehet, hogy írtam, de nem csináltam ezzel semmit. Egyáltalán nem nyúltam a dologhoz.” A nyomozó megkérdezi: „Azt írtad, hogy Miki Edelstein ‘kizárva’, ki zárta ki?” Urich azt állítja: „Fogalmam sincs. Egyáltalán nem ismerem Miki Edelsteint.” Nyomozó: „Akkor miért írtad, hogy ‘kizárva’?” Urich: „Nem emlékszem a beszélgetésre.”

Mi várható:

Nitzan Alon végül a helyén maradt egészen a 2025. októberi túszmegállapodás utáni visszavonulásáig. Ugyanakkor Alon már tanúvallomást tett a Katar-gate ügyben, és a most nyilvánosságra került üzenetek tovább gyengítik Urich pozícióját a folyamatban lévő büntetőeljárásban, ahol a vád szerint ő volt Feldstein „irányítója”.


A kabinetfőnök hozzáférhetett a titkos listához

A nyomozóhatóságok vizsgálják, hogy Tzachi Braverman, Binjámin Netanjahu kabinetfőnöke honnan szerzett tudomást a Sabak belbiztonsági szolgálat legtitkosabb nyomozásának gyanúsítotti listájáról, jelentette a Ynet hírportál kedden. A gyanú szerint Braverman egy éjszakai találkozón mutatta meg a neveket Eli Feldsteinnek, a miniszterelnök volt katonai szóvivőjének, amivel a nyomozás sikerét veszélyeztethette.

Miért fontos: Ha beigazolódik, hogy a kabinetfőnök birtokában volt a lista, az rendszerszintű biztonsági rést jelez az izraeli bűnüldöző vagy hírszerző szerveknél. Ez azt jelentené, hogy a legérzékenyebb, államtitkok kiszivárogtatása miatt indított nyomozások adatai éppen azokhoz jutottak vissza, akik a vizsgálat célkeresztjében álltak.

Új infó: 2024. szeptember 6-án, amikor a német Bild közzétett egy hamis történetet egy állítólagos Szinwar-dokumentumról, ami hatalmas visszhangot váltott ki Izraelben. Ahogy Feldstein ígérte a főnökeinek, a média nagy része ellenőrzés nélkül ismételte a hírt.

  • Mivel a Bild csak töredékeket közölt, csak szombat este esett le a tantusz, hogy a dokumentum a titkos adatbázisból származik. Ekkor Feldstein elindította akciója második részét – amit egyesek „Kill Bild 2”-nek hívnak –, azt állítva, hogy a dokumentumot eltitkolták a politikai vezetés elől (ami szintén hamis volt).
  • A katonai hírszerzésnél megpróbálták beazonosítani a dokumentumot. Csak ekkor derült ki, hogy a cenzúra már napokkal korábban letiltotta a közlését, miután Feldstein átadta a 12-es csatornának. Ezzel párhuzamosan néhány hírszerző is észrevette a hasonlóságot. Hamar rájöttek, hogy egy befolyásolási kampányról van szó.
  • Szeptember 7-én vált véglegessé, hogy valaki kivett egy dokumentumot a legtitkosabb tárolókból. A katonai hírszerzés vezetője azonnali nyomozást rendelt el. Biztosak voltak benne, hogy súlyos szivárgásról van szó, de azt hitték, nem politikai szálon fut, mivel a dokumentumot még a vezérkari főnöknek sem terjesztették – annyira szűk volt azok köre, akik hozzáfértek.
  • „Mivel nem terjesztették, a kör nagyon kicsi volt, és egyikük sem volt politikus vagy tanácsadó. Ezért hittük azt, hogy nem a Hivatalhoz köthető. Naivak voltunk.”

A dokumentum:

  • A „titkos papír”: Eli Feldstein vallomása szerint Braverman egy papírt húzott elő a zsebéből, amelyen nevek szerepeltek, és megkérdezte, ismeri-e őket. A nyomozók gyanúja szerint ez a lista megegyezik azzal, amelyet a Sabak állított össze a katonai hírszerzés informatikai rendszereiben végzett ellenőrzések alapján.
  • A tároló: A katonai hírszerzés egy szigorúan ellenőrzött digitális tárolójáról van szó. A rendszer minden belépést, dokumentummegnyitást és nyomtatást naplóz. A Sabak ez alapján azonosította azt a szűk kört, amely hozzáfért a Bildnek kiszivárogtatott dokumentumhoz.
  • Gyanúsítottak: A Sabak listájának elején Ari Rosenfeld (Feldstein forrása) és egy tiszt állt, akik júniusban és augusztusban hozzáfértek a dokumentumhoz a rendszerben.
  • Hatósági mulasztás: Belső források szerint a nyomozóhatóságok kritikát kaptak, amiért Feldstein korábbi vallomásaiban szereplő utalásokat a szivárogtatásra nem ellenőrizték azonnal és kellő eréllyel.

Mi várható: A vizsgálat most arra fókuszál, hogy mit mondott, ha mondott valamit, Braverman Feldsteinnek a találkozón a nyomozásról. A második: Ha a válasz igen, honnan tudott Braverman a gyanúsítottak listájáról?

The post Katar-gate és Bild: Kiszivárgott üzenetek és a titkos lista first appeared on Új Kelet Live.